Hat gól csak 1 pontra volt elég Háriéknak

 

Őrült meccset játszott a Frölunda a Modóval a svéd élvonalban. A Modo az első harmad után 4-2-re vezetett, később volt 5-2 és 6-3 is a javukra. Ám a 45. percben 23 másodperc alatt két gőlt is lőttek a hazaiak, így egyből szorossá vált a csata. Alig több mint két perccel a vége előtt mennybe mentek a hazai játékosok, egyenlített a Frölunda. A hosszabbítás már csak hab volt a tortán, a sípszó után újabb két perc kellett a hetedik Frölunda-találathoz, ami a győzelmet jelentette. Dick Axelsson tavaly a Modóban játszott, ezúttal 1+3-mal bizonyított egykori csapatának. A 13 gól itt tekinthető meg. A Modo 3 meccsen 2 pontot szerzett, pillanatnyilag a 12 csapatos Elitserien utolsó helyén áll.

Hári János ezúttal hét percet kapott a negyedik sor szélsőjeként (a 3 meccsen átlagban 9,5 percet). Három lövése volt, többször is a gól közelében járt, de nem volt szerencséje. “Jó formában vagyok, a játék is igen jól megy, csak sajnos a korongjaim nem találják az utat a kapuba. Ennek ellenére minden mérkőzés után dicséretet kapok az edzőtől és a csapatvezetőktől. Bízom benne, hogy hamarosan előrébb tudok kerülni, és több jégidőhöz jutok. Addig is teszem a dolgom. Nagyon várom a novemberi olimpiai selejtezőt, azon dolgozom, hogy ezt a formámat a válogatottban is hozni tudjam, persze gólokkal kiegészítve.”

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
NHL 00:55 BOSNYI 
    • SPÍLER TV
NHL 04:05 ANATBL 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
U20 16:50 KMHMIS 
U20 19:30 MACZEG 
január 19., csütörtök
EBYSL   AVSVIC 
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
EBYSL   SLLAVS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk