Stümpel a Nitrába igazolt

   

A nyáron csapat nélkül maradt játékos már a DAB ellen is játszott. Akár a Mol Ligában is jégre léphet. Bár feltehetően nem elsősorban a három asszisztjával győzte meg a csapatvezetést. A sokszoros válogatott, nyitrai születésű, 40 éves szlovák csatár világbajnoki arany- és bronzérmes, 957 NHL-meccsen 677 pontot szerzett, emellett a KHL-ben is játszott 165 meccsen, ahol 123 pontot írtak fel a neve mellé, és tagja volt a 2009/10-es idény All Star-csapatának. Német bajnok, és idejébe belefért még 101 cseh első osztályú mérkőzés is.

Érdekesség viszont, hogy a szlovák első osztályban eddig mindössze 11 meccsen lépett pályára. A tavalyi szezont a Szpartak Moszkvában kezdte, majd kétmeccses nyitrai kitérő után, a finn élvonalban szereplő Karpat csapatában fejezte be. Mivel a HK Nitra és az Ice Tigers együttműködési megállapodást kötött a szezon előtt, így a szlovák extraligás csapat játékosai jogosulttá váltak az érsekújváriaknál játszani. Ha Stümpel formája gyengül, vagy sérülésből lábadozik, alkalma nyílhat a Mol Ligában megerősödni. Természetesen nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 30., kedd
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
június 1., csütörtök
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk