Szlovákiában is érdekes a Mol Liga

   

A szlovák sportnapilap nagy terjedelemben foglalkozik az Ice Tigersszel és a Mol Liga-rajttal. A Dennik Sport keddi száma A tigrisek harapni akarnak című cikkében foglalkozott az Érsekújvár Mol ligás indulásával. Mindenki legnagyobb szerencséjére U.N. Owen az új felületen is segíti munkánkat, tolmácsolásában szemlézzük a Mol Liga szlovákiai sajtóvisszhangját.

A cikk szerint a pozsonyi Slovan mellett az Ice Tigers Nové Zámky lesz a másik szlovákiai klub, amely nemzetközi bajnokságban indul. A klubnak jelenleg 22 szerződtetett játékosa van, nagyrészt nyitrai nevelésű hokisokról van szó. A csapat húzóemberei várhatóan a szlovák extraligás tapasztalatokkal rendelkező hokisok, Miroslav Stefanka, Erik Caladi, Martin Uhnak és Lukas Ruzicka lesznek, a csapatkapitány Stefanka. Marian Lukacik, a klub sportigazgatója elmondta, hogy az Ice Tigersnek hosszú távú tervei vannak: “Nem akarunk csak egy rövid időre szóló projekt lenni. Újoncok vagyunk, úgyhogy az első idényben elsősorban beilleszkedni szeretnénk a bajnokságba. Bízunk abban, hogy csapatunk pluszt jelent majd a liga számára, és sikerül bejutnunk a rájátszásba.”

A csapat költségvetése 400-500 ezer euró között mozog. Lukacik megjegyezte: “Költségeink összehasonlíthatóak néhány szlovákiai klubéval. Az utazási költségek sem jelentenek komolyabb tételt, hiszen két klub a közeli Budapesten játszik, és romániai túrára csak négyszer megyünk a szezon alatt.” A költségvetést az érsekújvári régión kívüli partnerek is segítenek előteremteni: “Bízunk abban, hogy fokozatosan további cégek is csatlakoznak Szlovákiából és Magyarországról is.” Lukacik a Mol Ligát marketingszempontból lényegesen vonzóbbnak tartja, mint a szlovákiai bajnoki szereplést: “Szlovákiában potenciálisan 5 millió embert lehet megszólítani, míg a Mol Liga hétszer nagyobb piacon működik. Elsőre talán úgy tűnhet, hogy a magyarországi és romániai klubokkal való versengés nem túl csábító, de én úgy gondolom, hogy a hokiban lassan mindkét ország felzárkózik majd hozzánk. Ráadásul a sporttámogatás Magyarországon jóval egyszerűbb, mint Szlovákiában, és a bajnoki meccseket rendszeresen közvetítik a tévében.”

A bajnokság rajtjáig a klubvezetés még minimum három játékos szerződtetését akarja lezárni, és meg akarja oldani a két másodedző személyének kérdését is, írták még a rajt előtt. A 2500 ülőhelyes érsekújvári jégcsarnok megfelelő állapotban van a nemzetközi bajnokságra. “A Mol Liga a magyar szövetség irányítása alatt működik, de a külföldi szerepléshez meg kellett kapnunk a szlovák szövetség (SZLH) engedélyét is. Az SZLH végül zöld utat adott nekünk, és így bizonyos feltételek teljesítése után elfogadhattuk a magyar fél ajánlatát. A Dubnica is érdeklődött a Mol ligás indulás iránt, de nekik végül nem jött össze a dolog. Ez nagy kár, ugyanis mi is jobban örülnénk, ha két szlovákiai klub szerepelne a bajnokságban.”

Az Ice Tigers főleg fiatal hokisoknak akar lehetőséget adni, így megvan a lehetőség a partneri együttműködésre a HK Nitrával. Néhány extraligás játékos jöhetne erősíteni az Ice Tigerst. “De senkit se akarunk erővel idehozni. Azoknak a hokisoknak kellene lehetőséget kapniuk, akik a koruk miatt már nem játszhatnak a nyitrai juniorcsapatban, és még nem kapaszkodtak meg a felnőtt csapatban. Partneri szerződés alapján a mi csapatunkban játszanának, és szükség esetén a Nitra visszahívhatná őket.” Azok a játékosok, akik nem férnek be a Mol ligás csapatba, a HC Nove Zamky színeiben a szlovák 2. ligában játszanak majd.

A Csíkszereda elleni győzelem után Robert Spisák vezetőedző így nyilatkozott pénteken a szlovák sportnapilapnak: “A hosszú utazás után ezen a mérkőzésen fontos volt, hogy átvészeltük a meccs elejét. Zima kapus nagyon jó teljesítményt nyújtott. A játékosok aztán már többet kezdeményeztek, kiegyenlítették a játékot, megfordították az eredményt, és a végén személyes helytállással képesek voltak megtartani a kedvező eredményt.”

Fotó: Kiss János (sportclub.ro)

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 30., kedd
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
június 1., csütörtök
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk