A döntő visszavágója következik

   

A Dunaújváros a Miskolcot fogadja. A Mol Liga vasárnapi rangadóján lesz miért visszavágniuk a Jegesmedvéknek. Tavaly a HSC emlékezetes kiverése után a döntőben már nem tudtak komolyabb ellenállást kifejteni, így a Dab.Docler söpréssel szerezte meg az aranyérmet. De az alapszakaszban sem termett sok babér a borsodiak számára, hiszen öt meccsen mindössze egyszer tudtak nyerni a DAB ellen. Azóta azonban jelentősen megváltoztak az erőviszonyok, a Miskolc idén nem elégszik meg az ezüstéremmel. Ennek érdekében jelentősen megerősítették játékosállományukat, többek között a Dab.Doclerből igazoltak válogatott hátvédet, színvonalas mérkőzésre van tehát kilátás.

A dunaújvárosiaknál nincs sérült, egyedül az új hátvéd, Marek Chvatal játéka kérdéses adminisztrációs okok miatt. Blogunk úgy értesült, hogy a játékosnak egyelőre nincs meg a sárga kártyája. Stephan Lundh vezetőedző elmondta, hogy nagyon várják már a rajtot, tudják, hogy a Miskolc sokat erősödött a nyáron, ezzel együtt győzelmet vár csapatától, mely a szlovák extraligás csapatok ellen vívott felkészülési mérkőzésen helyenként már igen biztató játékot mutatott. A csapat négy sorral játszik.

Tim Kehler és csapata nagy várakozásokkal tekint a vasárnapi rangadó elé: “Izgatottan várjuk a mérkőzést. Nem láttuk még a Dunaújvárost játszani, de mindent elmond, hogy ők a címvédők. A meccs kiváló alkalom lesz arra, hogy felmérjük, hol tartunk, hogy teszteljük csapatunkat.” A csapatban továbbra is sérült Farmanara és Sijka. A sorok ugyanúgy állnak fel, ahogy a Ferencváros elleni pénteki mérkőzésen.

A várható összeállítások:

Mol Liga, Dunaújváros, 2012. szeptember 9.
Sevela (Kiss T.) K Budai K. (Gyenes)
Kiss D., Lindgren, Azari, Galanisz, Peterdi 1 Hegyi Á., Atkinson, Nagy G., Fodor Sz., Czuba
Erdélyi P., Tőkési, Vaszjunyin, Somogyi, Kiss Á. 2 Láda B., Szirányi B., Dubek, Saluga, Rafaj
Hüffner, Nagy R., Szappanos, Gröschl, Pavuk 3 Gőz, Orosz, Szilágyi, Popovics, Wéber
Mestyán, Szabados, Papp V., Virág, Papp Cs. 4 Miskolczi, Ritó, Túróczy, Budai R.
Stephan Lundh E Tim Kehler

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20 19:30 HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk