Fehérvár?Ljubljana 4-1

   

Az Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna második mérkőzését megnyerte a Fehérvár, így a vasárnapi döntőben Pat Cortina csapatával, a Münchennel játszik. A meccs álomszerűen indult, hiszen Johansson ? Bailey és Mihály passzából ? már a második perc legelején betalált. Az előnyt a negyedik sor duplázta meg, Németh és Benk előkészítése után a korábban a Dab.Doclerben is játszott Tyler Metcalfe talált a hálóba a 7. percben. Két perccel később újra az első sor volt eredményes: emberelőnyben Bailey szerzett gólt, ezúttal Johansson és Mihály passzából, majd 35 másodperccel később a harmadik sor villogott, Banham lőtte be Sikorcin és Kovács asszisztját. A meccset gyakorlatilag 10 perc alatt eldöntötte a Fehérvár, hiszen a Ljubljana csak szépíteni tudott, emberelőnyből, Imbeualt révén a 17. percben.

Sapa Fehérvár AV19

4-1 (4-1, 0-0, 0-0)

Olimpija Ljubljana

Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna. Székesfehérvár, 2100 néző. Játékvezetők: Sós Z., Wolf L., Abonyi A., Berger Á.
Munro K Kuhn
Durco, Pratt, Bailey, Mihály, Johansson 1 Thomas, Grahut, Dalvise, Ferguson, Music
Horváth, Tokaji, Ladányi, Sofron, Vas M. 2 Dervaric, Ratchuk, Z. Pance, E. Pance
Pozsgai, Sille, Banham, Kovács Cs., Sikorcin 3 Cvetek, Groznik, Ropret, Verlic, Pesjak
Varga, Orbán, Németh A., Metcalfe, Benk, Magosi 4 Scap, Erman, Pogodin, Hocevar, Ograjensek
Kevin Primeau E Heikki Mälkiä
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 01:02 Johansson Bailey  Mihály
2-0 06:11 Metcalfe Németh A. Benk
3-0 08:38 PP Bailey Mihály Johansson
4-0 09:13 Banham Sikorcin Kovács Cs.
4-1 16:20 PP Imbeault Dalvise Ferguson
45 Kapura lövések száma 33
10 Kiállításpercek 18
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum