Markus Phillips nem marad Fehérváron, a KHL-be igazol

   

A kanadai utánpótlás-válogatott hátvéd a szezon lezárása előtt hosszabbított, de aztán szabadságra ment és kapott egy oroszországi ajánlatot.

Mégsem lesz a Hydro Fehérvár AV19 játékosa Markus Phillips– írta a fehérvári klub honlapja. A kanadai hátvéd a 2023/24-es szezon előtt érkezett a koronázóvárosba, az itt töltött évadban 45 találkozón lépett jégre és 16 pontot szerzett. Mint az a székesfehérváriak híréből kiderül, a kanadai hátvéd még bőven a szezon lezárása előtt hosszabbított, de aztán a nyári felkészülés alatt meggondolta magát és “egy magasabban jegyzett bajnokságban, az osztrák bázisú nemzetközi ligán kívül kívánja folytatni a pályafutását”. A klub, bár élni akart a szerződésben foglalt jogával, végül mégis úgy döntött, hogy elengedi a kanadai bekket és nagy erőkkel dolgozik a pótlásán.

A kiváló védő a Toronto Titansnél játszott először az U15-ös csapatban, majd az Owen Sound csapatával az OHL-ig jutott. Később az AHL-ben is eltöltött négy szezont, miközben a kanadai U18-as és 20-as válogatottal is világbajnokságokon járt. 2017-ben a Los Angeles Kings a negyedik körben draftolta. A Fehérvár a finn Ässättől szerződtette a 2023/24-es szezonra, ahol az alapszakaszban 5+11, a playoffban 1+2-vel zárt. Phillipset már be is jelentette az új csapata: a kanadai bekk a KHL-es Torpedo Nyizsnyij Novgorod játékosa lesz.

phillips_torpedo

fotó: hctorpedo.ru

Cimkék: , , , , ,

Hozzászólások (3)

  1.   #1
    Nittumeki,   

    Ezen az igazoláson is látszik, hogy hol tart(hat) a KHL a háború előtti szintjéhez képest....Egy átlagos ICEHL-légiós a Torpedóban...vicc...

  2.   #2
    Specibeci,   

    Elég érdekes igazolás,azért nagy a szintkülömbség : icehl,del,cze,fin,sui,swe,khl szerintem ez a sorrend és tényleg nagy az ugrás...

  3. WA1907
      #3
    WA1907,   

    Érdekesen alakul a játékospiac.

Te mit gondolsz?

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 2-5VÉGE
VB 16:20 SWEFRA 3-1VÉGE
VB 20:20 FINDEN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 3-1VÉGE
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 3-6VÉGE
VB 16:20 CANCZE 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 3-6VÉGE
VB 20:20 FINSUI 1-3VÉGE
VB 20:20 SWESVK 6-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., csütörtök
VB 16:20 CANSVK 6-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 SUIGER 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEFIN 2-1 HVÉGE
    • AMC MIKRO
VB 20:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 14:20 SWECZE 3-7VÉGE
    • SPORT 2
VB 18:20 CANSUI 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:20 SWECAN 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SUICZE 0-2VÉGE
    • SPORT 2