Sheldon Keefe a New Jersey új edzője

 

Eközben a Los Angeles Jim Hillert, a Carolina pedig Rod Brind’Amourt erősítette meg a pozíciójában.

Nem sokáig, egészen pontosan kereken két hétig volt munka nélkül Sheldon Keefee. A 43 éves szakembert május 9-én rúgta ki a Toronto, a New Jersey Devils pedig 14 nappal később jelentette be, hogy a Keefee személyében megtalálta a franchise történetének 20. edzőjét. Keefee 2019 novemberében került a Maple Leafs élére Mike Babcock menesztése után. Irányításával a Toronto az alapszakaszban egészen félelmetes 212-97-40 mérleget produkált és természetesen mind az öt idényben bejutott a playoffba. Ott azonban elfogyott Keefee tudománya és csak egyszer tudta a Leafst a második körbe kormányozni. A sikertelenség után most a New Jersey Devilsnél javíthat, ahol Lindy Ruff örökségét veheti át. A rutinos edzőt március 4-én rúgták ki, akinek a helyét Travis Green vette át, ám ő sem tudott csodát tenni, a Devils pedig lemaradt a rájátszásról.

A Los Angeles eközben megegyezett a szezon alatt ideiglenesen kinevezett Jim Hillerrel a folytatásról. A Kings remekül kezdte a szezont és 31 találkozót követően 20-7-4-es mérleggel stabil rájátszást jelentő helyen állt. Ezt követően viszont jött egy 17 meccses periódus, amiből csak hármat nyert meg a Los Angeles és kiesett a legjobb nyolcból. McLellant a szabadesés után február másodikán kirúgták, a helyét pedig az NHL-ben korábban csak másodedzői feladatokat ellátó Jim Hiller vette át. Az új szakvezetővel magára talált a kaliforniai gárda és 99 pontot szerezve a Pacific-csoport harmadik helyére vezette vissza a csapatot. A Los Angeles bejutott a rájátszásba, ám ott már az első körben elhasalt, az éppen konferenciadöntőt játszó Edmontonnal szemben. A Kings az egyenes kieséses szakaszban legutóbb 2014-ben tudott párharcot nyerni, amikor a döntőben a Rangerst verte.

Rod Brind’Amour 2018-ban vette át a Carolina irányítását, amely azóta az NHL egyik legerősebb és legjobb csapatává nőtte ki magát. Brind’Amour vezetésével a Hurricanes minden évben bejutott a playoffba, a hat alkalomból ötször az első kört is sikerrel vette, sőt 2019-ben és 2023-ban egészen a konferenciadöntőig menetelt. A korábban éppen a Carolinával Stanley Kupát nyerő csatárnak azonban a szezon végén lejárt a szerződése a klubbal, ezt viszont közös megegyezéssel meghosszabbították a felek újabb öt évvel megtoldották. Brind’Amour regnálása alatt a Canes az alapszakaszban 278-130-44 mérleget ért el és háromszor lépte át az 50 győzelmet idényenként, a playoffban pedig 36-32-es mutatóval áll. Brind’Amour mindezek mellett 2021-ben megkapta a legjobb edzőnek járó Jack Adams-trófeát.

brindamour

Cimkék:

Te mit gondolsz?

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 2-5VÉGE
VB 16:20 SWEFRA 3-1VÉGE
VB 20:20 FINDEN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 3-1VÉGE
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 3-6VÉGE
VB 16:20 CANCZE 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 3-6VÉGE
VB 20:20 FINSUI 1-3VÉGE
VB 20:20 SWESVK 6-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., csütörtök
VB 16:20 CANSVK 6-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 SUIGER 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEFIN 2-1 HVÉGE
    • AMC MIKRO
VB 20:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 14:20 SWECZE 3-7VÉGE
    • SPORT 2
VB 18:20 CANSUI 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:20 SWECAN 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SUICZE 0-2VÉGE
    • SPORT 2