Csak azért ne csináld, mert egész életedben ezt csináltad

Az Óbudánál nevelkedett Ivády Milán 2022 decemberében még ott volt az askeri U20-as divízió 1/A-s vb-n negyedik helyen végző válogatottban, ám hiába vártunk, idén egy csapatban sem bukkantunk rá a nevére. A 2004-ben született támadó ifjúsági szinten egy arany- és ezüstérmet nyert a MAC-cal, majd a 2022/23-as szezonban juniorbajnok lett a FEHA19-cel. Ivády két korosztályos világbajnokságon képviselte Magyarországot, a 2020-as ifjúsági téli olimpián bronzérmet nyert, az Erste Ligában 11 mérkőzést játszott, a versenyszerű sporttól 19 évesen vonul vissza.

Nem tűntél fel egyik csapat keretében sem, ugyanakkor visszavonulós bejelentést sem láttunk rólad. Mi a helyzet veled?

Összetett folyamat eredménye volt a jövőmmel kapcsolatos döntésem. Mindig is maximalista voltam, ez az eredményekben is megjelent. Sok mindent köszönhetek a jégkorongnak, mindig tagja voltam a korosztályos válogatottaknak, voltam két világbajnokságon, az U20-as válogatottal történelmet írtunk, kijutottam az ifjúsági téli olimpiára Lausanne-ba, légióskodtam Svédországban. Mindig az eredményeket hajszoltam, hogy jobban elérhetőek legyenek a legerősebb felnőtt ligák. Ám ez nemcsak a játékos tehetségén és szorgalmán múlik, hanem a kapcsolatrendszeren és a financiális háttéren is. Lassan realizáltam, hogy a céljaim egyre távolabb kerülnek tőlem. Az életem azon szakaszához értem, ahol még nem késő váltani, fel tudtam készülni az egyetemi felvételire. Az elmúlt években több sérülés is hátráltatott, volt vállszakadásom, a lábammal még jelenleg is küzdök, sokszor csak fájdalomcsillapítóval tudtam játszani. Az egészség meghatározó faktor volt a döntésemben. Kicsit elvette a kedvemet, ha arra gondoltam, hogy nem tudok kiteljesedni, egyszóval realizáltam a helyzetemet. Sokan nem értik, hová tűntem, hiszen én voltam az a srác, aki mindig küzdött, ezzel tudtam kitűnni a többiek közül. A junior világbajnokságon Oroszlánnak becéztek, olyan játékosnak tartottak, aki a hozzáállásával tüzet tud gyújtani.

Mindent a jégkorongra tettem fel, sportiskolába jártam, Fekecs Norbi vezetésével reggeli edzésekre jártam, heti négyszer-ötször keltem fel reggel 6-kor, hogy még beleférjen egy edzés a suli előtt, majd a tanítást követően ismét mentem vissza a jégcsarnokba. A visszavonulásom előtt egyeztettem a mentorommal, Vas Jankóval is, ő segített nekem 2020-ban kijutni Svédországba. Köszönettel tartozom gyerekkori edzőimnek az OHA-nál, a MAC edzői stábjának, akik végig támogattak, a korosztályos válogatott edzőknek, a szakmai stábnak és a csapattársaimnak, akik nélkül ezeket az eredményeket nem tudtam volna elérni. A FEHA edzőinek és vezetésének, hogy lehetőséget biztosítottak a felnőttbajnokságban való megmérettetésre. Mentoromnak, Vas Jankónak, akivel nagyon jó barátokká váltunk. Nem utolsósorban a jégkorong-szövetségnek és szüleimnek is nagyon köszönöm a támogatást. Hogy most jól döntöttem, vagy rosszul? Erre nincs jó válasz szerintem, kiteljesedve érzem magam az egyetemen, rengeteg dologba bele tudtam vágni, most más típusú versenyeken veszek részt. A lelkiismeretem szempontjából jó időben, a saját csúcsomon fejeztem be: az U20-as világbajnokságon történelmet tudtunk írni.

Valamilyen szinten maradsz a sportág közelében? Edzősködésre, bíráskodásra gondoltál, esetleg felmerült az Andersen Liga nálad?

Szabadidőm nem sok van, de biztos találok majd időt arra, hogy barátokkal jégre lépjek – annyi viszont már nincs, hogy teljes odaadással vegyek részt a hokiban. Az Andersenben játszani, vagy edzősködni jelenleg nem tervezek, mert más céljaim vannak. Ugyanakkor valamit mindenféleképpen vissza szeretnék adni a magyar jégkorongnak, Vas Jankóval együtt dolgozunk egy közös mentorprogramon, de erről inkább majd őt kérdezzétek.

Mit csinálsz most a civil életben?

Sokáig gondolkodtam, hogy Dániában folytassam a tanulmányaimat, vagy maradjak itthon. Végül a Corvinus Egyetem gazdálkodás-menedzsment angol nyelvű szakára esett a választásom, és úgy érzem, azt tanulom, ami igazán érdekel. A jövőben vállalkozni szeretnék, több startup-versenyen is részt veszek, számos diákszervezet tagja vagyok. Az említett mentorprogrammal is foglalkozom, illetve munkába is szeretnék állni egyhamar. Egyelőre meg tudom ugrani a párhuzamos akadályokat, a hokis mentalitást átemelem a tanulásba is. A sport sok mindenre megtanít, most más területen tudom mindezt kamatoztatni.

Mit gondolsz arról, hogy Illés Márton után már te vagy a második a tavalyi U20-as világbajnokságot megjárt válogatottból, aki nem kezdi meg felnőttkarrierjét?

Fogós kérdés. Talán az a fő oka, hogy nem túl ideális az a jövőkép, amit láttunk a jégkorong-pályafutásunkban. Mindenki konzultál az edzőjével, megnézik a potenciális elérhető célokat, pro és kontra érveket sorakoztatnak. Az észszerű érvek mellett ott vannak az érzelmek is. A szenvedély, az elhivatottság meg tud törni. Sosem késő váltani, mi pedig pont időben vagyunk, hogy más területen is megmérethessük magunkat. Szerintem fontos egy sportpszichológussal is beszélni, hiszen egy drasztikus döntés után üressé válhat az életed. Személy szerint nekem nincsen megbánás-érzetem, tiszta lelkiismerettel tudtam abbahagyni. Sokszor túl távoliak a kitűzött célok, és nincsenek köztesek, amik elérésére lehet koncentrálni. Így kialakulhat egyfajta rutinérzés – de azért ne csináld, mert egész életedben ezt csináltad, hiszen szenvedély nélkül nem tudsz kiteljesedni. Ha valaki hasonló cipőben jár, mint én, nyugodt szívvel fordulhat hozzám segítségért, tanácsért.

Korábban voltál kint két évet is Svédországban, a 2020/21-es szezonban a Tingsryd ifjúsági csapatánál, majd a Wingsnél játszottál. Mennyivel más ott a hozzáállás, mint itthon?

Kint sokkal nagyobb a harc, itthon bele tud kényelmesedni a játékos. Sajnos még nem tartunk ott az utánpótlásban, hogy igazán meg kelljen küzdeni a helyekért. Kint minden edzésen, minden egyes korongért meg kellett halni, a teljesítmény számított. Fokozatosan nagyobb elvárásokkal tekintettek rám, nekem pedig 15-16 évesen fel kellett ehhez nőnöm, kamaszként már a szüleim nélkül éltem kint. Csak úgy tudunk előrelepni, ha kilépünk a komfortzónánkból, én mindig próbáltam ezzel a mentalitással a jégre lépni. Sajnos az első külföldi szezonom során közbeszólt a Covid, emiatt hamarabb véget ért a bajnokság.

Két év után mégis hazatértél, és a FEHA19 játékosa voltál a 2022/23-as idény során.

Az előző szezont Amerikában szerettem volna folytatni, de túl sok invesztíciót igényelt volna. Vannak olyan dolgok, amik nem rajtad múlnak, ez pedig kicsit megtörte a lendületemet. Tisztában voltam a lehetőségeimmel, a junior válogatott programjain kapcsolatba kerültem a FEHA19 másodedzőjével, Arany Mátéval, végül sikerült bekerülnöm a csapatába. Máig úgy hiszem, hogy a Fehérvárnál az egyik legjobb itthoni műhelymunka folyik, meg merem kockáztatni, hogy közel van a svéd elit utánpótlásszinthez. Anatoli Bogdanov éveken keresztül edzősködött a finn utánpótlás élvonalában: kemény, nagyon kemény edző, de sokat lehet tőle tanulni, tudtam azonosulni a mentalitásával. Nagyon örülök neki, hogy idén ilyen jól megy a fiatalokból álló FEHA-nak, és a vasárnap kezdődő junior vébén én leszek a válogatott leghangosabb szurkolója.

Szerinted hogyan tudna előrébb lépni a magyar utánpótlás-nevelés? Jó-e az akadémiai rendszer?

Szerintem alapvetően jó irányba halad az utánpótlás, sokkal komolyabb a szint, mint amikor én kezdtem, pedig az csak 14 éve volt. Nekem nagyon tetszett a munka a svéd első osztályban, egyre közelebb tudunk lenni hozzájuk. Az U18-as és U20-as világbajnoki eredményeken is látszik a javulás. Az utánpótlással kezdődik minden, mennyire hozzáértőek az edzők. Szerencsés voltam, az én edzőim szenvedéllyel voltak a sport iránt, önzetlenül segítettek. Nagy energiát kell fordítani az edzőképzésre, tudom, hogy nálunk is megvan a nyitottság, az év során számos előadást szerveznek. Elkezdtünk figyelni arra, hogy a játékon túlmenően mire összpontosítsunk a fejlődés érdekében, ilyen például a kiegyensúlyozott étrend, korábban ez nem volt annyira hangsúlyos. A svéd akadémiai képzés nagy hagyományokkal rendelkezik, ott a suli és a jégkorong szoros, harmonikus kapcsolatban áll, egymásra épülnek, szinte minden egyes nap van reggeli edzés, délelőtt az alaptantárgyak mellett jégkoronggal, sporttal kapcsolatos órák is vannak. Továbbá a program része az egészséges táplálkozás. Ezeket lehetne ilyen irányban fejleszteni Magyarországon is.

Mi a legszebb hokis emléked?

Amikor egy mérkőzést követően meghallom a magyar himnuszt. Mindig beugranak a képek, amikor a srácokkal egy-egy nehéz meccset meg tudtunk nyerni, például amikor az ifjúsági divízió 1/B-s világbajnokságon Asiagóban aranyérmet nyertünk. Tudom, hogy ezek az emlékek végig fognak kísérni az életem során, és nagy pozitívum, hogy hirtelen egyetlen igazán negatív élmény sem ugrik be. Elképesztő abba belegondolni, hogy honnan hova jutottam el. Ez nem csak az én sikerem, hanem az összes volt edzőmé, szüleimé, és azoké, akik valaha bármilyen szinten is támogattak engem. Emlékszem, milyen volt bekerülni először a korosztályos válogatottba, megélni a világbajnokságokat, kijutni az ifiolimpiára a harmadik kvalifikációs eredménnyel, és ott bronzérmet szerezni, ezeket sosem feledem.

fotók: MJSZ, Soós Attila