Az ECHL-ből hoz védőpótlást a Volán

   

A 23 éves kanadai bekk korábban megfordult az AHL-ben és a szlovák Extraligában is.

A Hydro Fehérvár AV19 szerda este bejelentette Carter Robertson leigazolását. A 23 éves kanadai védő az ECHL-es Rapid City Rushtól érkezik, ahol ebben az idényben 17 meccsen 6, tavaly 55 meccsen 27 pontot tett a közösbe +13-as mutató mellett. A 188 centis, 81 kilós bekknek van 5 AHL-mérkőzése is a 2021/22-es idényből a Norfolk Admirals színeiben, azt megelőzően pedig kölcsönben Liptószentmiklóson játszott a szlovák Extraligában. Amint mi is többször megírtuk, a székesfehérváriakat jelentős sérüléshullám sújtja, ami főleg a védelmet érinti, hiszen Kiss Roland, Vokla Roland és Markus Phillips hetekre kidőlt, Henrik Nilsson visszatérésére pedig nem is tudnak pontosabb időpontot jósolni, így jelenleg két kulcs-bekkpárnyival kevesebb áll Kiss Dávid és a stáb rendelkezésére. Az új védőigazolás a klubhonlapon így nyilatkozott:  “Szélig Viktorral hosszan beszélgettünk, elmondta, mik a csapat céljai, és az elképzeléseink azonnal találkoztak. A ligáról tudom, hogy egy erős nemzetközi bajnokság, már játszottam Európában, így hallottam arról, milyen jó csapatok játszanak itt.” Robertson várhatóan a jövő héten mutatkozhat majd be a Volánban.

carter robertson norfolk

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum