A Fehérvár munkaügyi pert indított Constantine ellen

   

Gál Péter Pál klubelnök elmondta, jelenleg is folyamatban van a polgári peres eljárás.

A Hydro Fehérvár AV19 elnöke a FEOL-nak nyilatkozott az elmúlt hetekben újraindított izgi Kevin Constantine-szappanopera, illetve annak kapcsán, hogy pénteken FEHA19–Csíkszereda Erste Liga-bajnokit rendeznek Székesfehérváron, így a júliusban a klub- és a válogatott szerződését felrúgó szakember akár újra ott állhat a Raktár utca kispadján – ezúttal eggyel kevésbé szívesen látott vendégként. A klubvezető gyaníthatóan nem akart egy szint alá menni egyesekkel ellentétben, így magát a bohózatot nem kívánta kommentálni, a dolog jogi oldala ugyanakkor érdekes lehet. Szélig Viktor általános igazgató már a nagy port kavart cserbenhagyás után is a jogi lehetőségeket pedzegette a blogunknak adott interjújában, Gál Péter pedig most konkretizálta is, hogy pontosan mi történt azóta az ügyben: “A nyári történések után klubunk jogi eljárást indított Kevin Constantine ellen, ez még továbbra is folyamatban van. Kezdetben nem voltak túl pozitívak az előrejelzések, amelyek a jogi eljárás megindíthatóságára vonatkoztak. Szerencsére az ősz folyamán megkaptuk a kúria állásfoglalását, miszerint a magyar jogrendszer lehetővé teszi számunkra, hogy polgári peres eljárás keretében volt munkavállalókkal szemben munkajogi igényünk legyen. Mi ezzel élünk és az ügy folyamatban is van. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a fehérvári klub minden szerződéses kötelezettségét teljesítette Kevin Constantine felé, ugyanez nem mondható el róla az egyoldalú szerződésbontás kapcsán. Voltak már hasonló ügyeink, minden esetben, legyen szó akár játékosról, vagy edzőről, akitől elköszöntünk a szerződés lejárta előtt, akkor felé a lezárás mindig megtörtént egy jogilag tiszta, egyezség formájában. Az én regnálásom óta ennek mindig eleget tett a klub, és eleget is fog tenni. Éppen pont ezért a klubunk és a magyar jégkorong önbecsülése miatt ezt az eljárást végig visszük majd. Mi a Kevin szerződésbontását bejelentő telefonhívás másnapján érzelmileg le is zártuk ezt a történetet, azóta stratégiai elképzelés útján megyünk tovább, mi erre koncentrálunk” – mondta Gál, azzal a zárójeles megjegyzéssel, hogy “ha Európában vállal majd munkát, legalább megkönnyíti az ügyvédeink dolgát abban a tekintetben, hogy a perrel kapcsolatban könnyebben el lehet majd érni a jövőben.”

Ennek fényében kértünk hivatalos állásfoglalást a másik sértett szervezettől, az MJSZ-től is, hogy ők pontosan milyen útra léptek az érdekérvényesítés terén Kevin Constantine-nal szemben, hiszen egyrészről a nyári MJSZ-közlemény ugyancsak úgy fogalmazott az egyoldalú szerződésbontás kapcsán, hogy “a megállapodás felbontásának feltételeiről egyeztetünk, az érdekeinket érvényesítjük az ügyben”, másrészről, hogy pontosan mit kell érteni a csíkszeredai ügy során hivatkozotta szövetséggel fennálló jogvitája” alatt – e tekintetben ugyanis a két szembenálló fél nézőpontja látványosan nem egyezik. Amint választ kapunk, természetesen azt is közreadjuk.

kevin szelig viktor gal peter

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 27., kedd
EL 17:30 SCCGYE 3-4 HVÉGE
AL 20:30 DBFASP 4-1VÉGE
február 28., szerda
EL 18:30 FHAUTE 8-6VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 4-3VÉGE
február 29., csütörtök
EL 18:00 UTEBJA 2-7VÉGE
március 1., péntek
EL 17:30 BRAMIS 3-0VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 0-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 6-1VÉGE
EL 18:30 FHABJA 0-1VÉGE
március 2., szombat
EL 15:30 DABDEB 1-8VÉGE
EL 17:30 BRAUTE 1-8VÉGE
EL 17:30 GYEFTC 4-1VÉGE
AL 18:00 LHLASP 13-0VÉGE
AL 19:00 SZGÓHA 7-6VÉGE
AL 20:00 FTCETO 4-7VÉGE
AL 20:30 DBFWRM 2-4VÉGE
AL 20:30 VASSPC 11-1VÉGE
március 3., vasárnap
ICEHL 17:30 AVSPUS 3-2 HVÉGE
EL 17:40 BJAFHA 4-2VÉGE
március 4., hétfő
ICEHL 19:15 AVSPUS 
március 5., kedd
EL 18:30 DABFTC 
EL 18:30 MISFHA 
EL 18:40 BJAUTE 
Partnerünk
Archívum