Garát Zsombor a New York Islanders edzőtáborában

   

A magyar válogatott bekk is tagja a patinás NHL-együttes bő camp-keretének.

A New York Islanders hivatalos honlapján tette közzé 2023/24-es előzetes edzőkeretét, a 21 hátvéd között 77-essel ott találjuk Garát Zsombor nevét is. A válogatott bekk sorsa egész nyáron a levegőben lógott, legutóbb Kangyal Balázs BJAHC-edző nyilatkozta, hogy észak-amerikai játéklehetőség reményében nem valószínű a budapestiekhez való visszatérése. Noha az edzőtábor önmagában még persze nem garancia semmire, egy szezon előtti NHL-campbe bekerülés önmagában nagyon nagy szó, már ha csak megnézzük, hogy Garát a teljesség igénye nélkül olyan nevekkel szerepelhet egy lapon, mint Mathew Barzal, Bo Horvat, Brock Nelson, Kyle Palmieri, vagy éppen (a svéd) Sebastian Aho, Ryan Pulock, Ilja Szorokin, Szemjon Varlamov, hogy csak a legnagyobb sztárokat említsük. Ilyesmi legutóbb magyarként Vay Ádámnak sikerült még az emlékezetes 2016-os elit-vb-teljesítménye után, amikor a Minnesotától kapta meg a lehetőséget, előtte pedig Nagy Gergő kötött belépőszintű szerződést a St. Louisszal – végül mindketten az AHL-ig és az ECHL-ig jutottak.

A 26 éves MAC-nevelés védő a hét draftolatlan bekk egyike, akik lehetőséget kapnak a bizonyításra, és bár az NHL-hez nyilván csoda kellene, ha Garát az alsóbb ligákban meg tudná vetni a lábát, úgy hat év után játszhatna újra a tengerentúlon (legutóbb a 2016/17-es idényben, még 19 évesen az NAHL-es Austin Bruinsnál húzta le a szezont).

islanders camp roster

fotó: NHL

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO INFO
AL 19:30 SPCFTC INFO
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum