A fél világ ledöbbent Gretzky kijelentésén
A “Great One” elárulta, ki a jelenlegi kedvenc játékosa.
A jégkorong történetének legjobb játékosa az NHL aranykorában, a 80-as, 90-es években tudott felülni a sportág trónjára, amikor olyan riválisok karistolták mellette a jeget, mint Mario Lemieux, Mike Bossy, Steve Yzerman, Ray Bourque, vagy éppen Brett Hull, hogy csak néhány nevet említsünk abból a korszakból. Nem vitás tehát, hogy Gretzkynek van összehasonlítása alapja a kiváló játékosokat illetően, így igazi meglepetésnek hatott az a válasza, amikor a minap a TNT stúdiójában többek között arról is kérdezték, hogy az aktív hokisok közül jelenleg ki a kedvenc játékosa. A hokirajongók talán azt várták volna, hogy azt a Connor McDavidet jelöli meg, aki ismét felemelte Gretzky korábbi csapatát, az Edmontont, és fényévekkel előrébb jár mindenkinél. Vagy, mondjuk, Sidney Crosbyt, akit másfél évtizede az utódjának kiáltottak ki; esetleg azt az Alekszandr Ovecskint, akinek reális esélye van megdönteni Gretzky 894 gólos álomrekordját.
A 62 éves egykori sztár válasza nem ők voltak, és meg mernék kockáztatni, hogy senki sem tippelne helyesen. A “Great One” ugyanis a New York Islanders játékosát, Mathew Barzalt jelölte meg: “Igazán lenyűgöz, amit Mathew Barzal művel, ezt már sokszor elmondtam. Láttam játszani a jégen Messier-t, Lemieux-t, Lafleur-t, de ez a srác különleges és lenyűgöző.”
Barzal a 2017/18-as idényben 82 pontos szezonnal mutatkozott be az NHL-ben, és megkapta a legjobb újoncnak járó Calder-trófeát. Az elmúlt hat évben 418 mérkőzésen szerzett 362 pontjával és 257 gólpasszával a franchise legjobbja volt, 105 találatánál pedig csak Brock Nelson és Anders Lee szerzett többet ezen időszak alatt.
További cikkek
- Sohasem történt még ilyen az NHL-ben
- Macklin Celebrini góllal és gólpasszal debütált
- Pettersson a világból kicsúszott Lafrenière cselétől
- 3 szerződés 114 millió dollárért
- Hosszú sorozat végére tett pontot a Montreal
- Max Jones bottal csapott hatalmasat a vonalbíró kezére
- A New York Rangers nyerte a Stanley Kupát
- Felvonták a bajnoki zászlót Floridában
- Történelmi eseményekkel rajtolt az NHL