Már nem Mike Babcock a Columbus vezetőedzője

 

A július 2-án kinevezett szakember a legújabb botrányát már nem élte túl.

Mike Babcock nyáron több, mint négyéves kihagyás után tért vissza az NHL-be. Kinevezését már akkor is általános meglepetés fogadta, hiszen bár a 60 esztendős kanadai szakember kétségkívül az elmúlt két évtized egyik legjelentősebb és legsikeresebb sztáredzője volt, ezzel együtt a liga egyik legellentmondásosabb figurája is (erről többek között itt és itt írtunk bővebben). Sikerei elvitathatatlanok, ugyanúgy, ahogy a botrányai is. Babcock most ismételten nem az etikus viselkedése miatt került céltáblára, ám amíg korábban többször is megmentették az eredményei, most alig néhány nap leforgása alatt belebukott az újabb botrányba.

Történt ugyanis, hogy állítólag Babcock igényt tartott arra, hogy belenézzen a játékosok telefonjába, megsértve ezzel a személyes szférájukat. Az állítás először a múlt héten szivárgott ki a korábbi NHL-játékos Paul Bissonnette podcastadásában, amely szerint az első áldozat Boone Jenner volt, a Blue Jackets csapatkapitánya. A vádak elég meredekek voltak: Babcock állítólag nemcsak hogy átnézte a telefonban tárolt bizonyos képeket, hanem Jennernek át is kellett küldenie azokat, Babcock pedig az edzői iroda falán megjelenítette a fotókat. Tűzoltásként Babcock és Jenner még azon melegében, a podcast napján nyilatkozatot adott ki a Columbuson keresztül, amelyben cáfolták, hogy ez bármilyen problémával járna, mondván, csupán azért történt, hogy erősítse a csapategységet, és jobban megismerjék egymást. Babcock azt elismerte, hogy a játékosokkal és a stábbal való találkozók során megkérte őket, hogy osszanak meg a telefonjukról családi fotókat, hogy jobban megismerje őket, ugyanakkor azt állította, amit a podcastben bemutattak, az durván félreértelmezi ezeket a kéréseket, ráadásul rendkívül sértőek is rá, valamint a teljes csapatra nézve. A Blue Jackets All-Star csatára, Johnny Gaudreau a múlt héten megerősítette az ESPN-nek ezeket az információkat, és elmondta, hogy az edző kérésére megmutatta Babcocknak a telefonján lévő fotókat, de hozzátette, hogy nagyszerű találkozót folytatott az edzővel.

mike babcock_2

Itt azonban véget is értek a pozitív visszajelzések Babcock felé, ugyanis a csapat többi játékosa nem óhajtotta bevonni a mestert a magánéletébe. A hírek szerint Babcock erre a jól ismert trükkjéhez folyamodott: a verbális abúzushoz és a nyilvános megszégyenítéshez, amelyből leginkább az újoncok és az elsőévesek kaptak. Babcock és a játékosok között rövid idő alatt teljesen elmérgesedett a helyzet, majd jött a már említett podcast, ami a botrány kipattanásához vezetett. Az NHLPA (a játékosok szakszervezete) ezt követően azonnal bejelentette, hogy kivizsgálja az esetet, ennek a befejezését azonban Babcock már meg sem várta, vasárnap este benyújtotta a lemondását, amit Jarmo Kekäläinen, a Columbus GM-je el is fogadott. Babcock helyét egyelőre Pascal Vincent foglalta el ideiglenes jelleggel, aki az elmúlt két évben a Columbus másodedzője volt, és ugyanezt a pozíciót töltötte be a Winnipegnél is 5 éven keresztül.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 20., hétfő
VB 16:20 GBRNOR 2-5VÉGE
VB 16:20 SWEFRA 3-1VÉGE
VB 20:20 FINDEN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 20:20 KAZPOL 3-1VÉGE
május 21., kedd
VB 12:20 AUTGBR 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 12:20 FRAGER 3-6VÉGE
VB 16:20 CANCZE 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 LATUSA 3-6VÉGE
VB 20:20 FINSUI 1-3VÉGE
VB 20:20 SWESVK 6-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., csütörtök
VB 16:20 CANSVK 6-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:20 SUIGER 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEFIN 2-1 HVÉGE
    • AMC MIKRO
VB 20:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
május 25., szombat
VB 14:20 SWECZE 3-7VÉGE
    • SPORT 2
VB 18:20 CANSUI 2-3 BVÉGE
    • SPORT 2
május 26., vasárnap
VB 15:20 SWECAN 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:20 SUICZE 0-2VÉGE
    • SPORT 2