

Németország az első vb-aranyáért lép jégre
Harold Kreis csapatának ehhez a 27-szeres világbajnok Kanadát kell legyőznie.
Vasárnap véget ért az A csoportos világbajnokság. A 14:20-kor kezdődő bronzmérkőzésen a torna egyik meglepetéscsapata, Lettország találkozik az elmúlt évtized bronzkirályával, az Egyesült Államokkal. A balti együttes számára már a legjobb négy közé jutás is történelmi eredmény. A tengerentúliak legutóbb 1950-ben játszottak vb-döntőt, erre tegnap hatalmas esélyük nyílt, ám alulmaradtak a németekkel szemben, így az elmúlt dekádot nézve 2013, 2015, 2016, 2018, 2021 és 2022 után most is kénytelenek bronzmeccset játszani. A két csapat legutóbbi négy mérkőzését egyaránt az USA húzta be, 2014-ben viszont a lettek győztek.
A 2023-as vb döntőjét Kanada és Németország játssza. A juharlevelesek a legutóbbi hét fináléból hatszor ott voltak, 2015-ben, 2016-ban és 2021-ben győztesen hagyták el a jeget. A németek hetven év után, 1953-at követően játszanak újra világbajnoki döntőt, akkor a svédek verték őket. Az európai együttes a 2018-as téli olimpián már közel járt a hatalmas csodához, az aranyéremhez – ráadásul akkor pont Kanadát verte az elődöntőben –, de akkor hosszabbításban alulmaradt Oroszországgal szemben. Kanada és Németország legutóbbi vb-meccsét a tengerentúliak húzták be, ám a 2021-es csoportkörben 3-1-es európai siker született.
fotó: IIHF
További cikkek
- Úgy éreztem, én vagyok itt a legbutább, de egyszersmind a legboldogabb ember
- A 17 ezres gigaarénától a tábori retróig
- Kína mellett Dánia jutott fel az A csoportba
- Kína az A csoportban, Szlovákia kiesett a divízió 1/B-be
- Komoly válságba került a norvég szövetség
- Ausztria és Kína még veretlen Sencsenben
- Megvan az elit-vb menetrendje és árazása
- Ottawában lesz a 2025-ös junior vb
- Hogyan tovább, magyar jégkorong?