Szlovákia–Norvégia 4-1

   

A szlovákok hozták a negyeddöntőhöz szükséges kötelező három pontot, de sorsuk a svájciak és a lettek kezében van.

A rigai csoport utolsó játéknapjának délelőtti mérkőzésén szlovák részről Skorvanek, a norvégoknál pedig Haukeland kezdett a vasak között. Craig Ramsay legénysége a legelejétől fogva tisztában volt a mérkőzés fajsúlyosságával: északi szomszédunknak kizárólag akkor maradna matematikai esélye a továbbjutást érő negyedik pozíció megszerzésére a házigazda lettekkel szemben, ha rendes játékidőben le tudná győzni Norvégiát. Ennek megfelelően rögtön már a 4. percben megszerezték a vezetést a szlovákok: Pánik klasszis centerezését Hrivik váltotta gólra maroknyi területen – a korábban NHL-t is megjárt csatár visszakészítése annyira váratlan volt, hogy a skandináv védelemnek esélye sem volt lekövetni az akciót. Alig több, mint három perccel később Szlovákia újra beköszönt. Egy korongbedobást követően Rosandic tüzelt messziről, a norvég blokkról levágódó pakk a középen őrizetlenül álldogáló Cehlarik elé pattant, a Leksand csatára pedig könyörtelenül felvarrta a rövid felsőbe a játékszert (2-0). A folytatásban sem bízták a véletlenre a dolgokat a szlovákok: A DVTK- és MAC-szurkolók által jól ismert, korábban Nyitrát is megjárt Lantosi saját harmadából indulva egy gyönyörű egyéni akció végén fonákkal megszerezte csapata harmadik találatát a 16. minutumban (3-0). A második játékrészt szintén jobban kezdték a szlovákok, gólt azonban az észak-európaiak ünnepelhettek: Berg-Paulsen az alapvonal magasságából kiválóan vette észre a hosszúra berobbanó Vikingstadot, a fiatal támadó pedig csapattársa lőtt passzába kiváló érzékkel tette bele az ütőjét (3-1). Olsenék a középső etapra újra rátaláltak előző játéknapi remek formájukra, ezáltal a skandinávok hathatósabb ellenállást tanúsítottak, mint az első játékrészben – amit a harmad végi kiegyenlítettebb 23-17-es kapura lövési mutató is alátámaszt. Kevesebb, mint négy perccel a vége előtt Haukeland még lekorcsolyázott, a szlovákok több ziccert is elszórakoztak, végül a végeredményt Pánik állította be üres kapus találatával.

Szlovákia 4-1-re nyert, jelenleg ugyanúgy 11 pontos, mint Lettország, az egymás elleni eredmény miatt egyelőre megelőzi a társházigazdát, ám ha a lettek pontot szereznek a már biztosan csoportgyőztes svájciak ellen, a balti válogatott játszhat negyeddöntőt. Norvégia 6 ponttal zárja a világbajnokságot.

A rigai csoport állása:

1. Svájc 18 pont (6)
2. Csehország 13 (6)
3. Kanada 12 (6)
4. Szlovákia 11 (7)
5. Lettország 11 (6)
6. Kazahsztán 7 (7)
7. Norvégia 6 (7)
8. Szlovénia 0 (7)

A 2023-as A csoportos világbajnokság mérkőzései (magyarországi idő szerint):

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2023. május 12., 15:20 FIN–USA 1-4
2023. május 12., 15:20 SVK–CZE 2-3
2023. május 12., 19:20 SWE–GER 1-0
2023. május 12., 19:20 LAT–CAN 0-6
2023. május 13., 11:20 FRA–AUT 2-1 h.
2023. május 13., 11:20 SUI–SLO 7-0
2023. május 13., 15:20 HUN–DEN 1-3
2023. május 13., 15:20 NOR–KAZ 3-4 b.
2023. május 13., 19:20 GER–FIN 3-4
2023. május 13., 19:20 SVK–LAT 2-1
2023. május 14., 11:20 USA–HUN 7-1
2023. május 14., 11:20 SLO–CAN 2-5
2023. május 14., 15:20 FRA–DEN 3-4 h.
2023. május 14., 15:20 NOR–SUI 0-3
2023. május 14., 19:20 SWE–AUT 5-0
2023. május 14., 19:20 CZE–KAZ 5-1
2023. május 15., 15:20 GER–USA 2-3
2023. május 15., 15:20 SVK–CAN 1-2 b.
2023. május 15., 19:20 FIN–SWE 1-2 b.
2023. május 15., 19:20 CZE–LAT 3-4 h.
2023. május 16., 15:20 DEN–AUT 6-2
2023. május 16., 15:20 SLO–NOR 0-1
2023. május 16., 19:20 FRA–HUN 2-3 h.
2023. május 16., 19:20 SUI–KAZ 5-0
2023. május 17., 15:20 USA–AUT 4-1
2023. május 17., 15:20 LAT–NOR 2-1
2023. május 17., 19:20 FIN–FRA 5-3
2023. május 17., 19:20 CAN–KAZ 5-1
2023. május 18., 15:20 HUN–SWE 1-7
2023. május 18., 15:20 CZE–SLO 6-2
2023. május 18., 19:20 DEN–GER 4-6
2023. május 18., 19:20 SUI–SVK 4-2
2023. május 19., 15:20 HUN–FIN 1-7
2023. május 19., 15:20 LAT–SLO 3-2
2023. május 19., 19:20 AUT–GER 2-4
2023. május 19., 19:20 KAZ–SVK 4-3 b.
2023. május 20., 11:20 USA–DEN 3-0
2023. május 20., 11:20 NOR–CZE 0-2
2023. május 20., 15:20 AUT–FIN 1-3
2023. május 20., 15:20 CAN–SUI 2-3
2023. május 20., 19:20 SWE–FRA 4-0
2023. május 20., 19:20 KAZ–LAT 0-7
2023. május 21., 15:20 GER–HUN 7-2
2023. május 21., 15:20 SLO–SVK 0-1
2023. május 21., 19:20 USA–FRA 9-0
2023. május 21., 19:20 CZE–SUI 2-4
2023. május 22., 15:20 DEN–SWE 1-4
2023. május 22., 15:20 CAN–NOR 2-3 b.
2023. május 22., 19:20 AUT–HUN 4-3 b.
2023. május 22., 19:20 KAZ–SLO 4-3
2023. május 23., 11:20 GER–FRA 5-0
2023. május 23., 11:20 SVK–NOR 4-1
2023. május 23., 15:20 SWE–USA Sport 2
2023. május 23., 15:20 CAN–CZE
2023. május 23., 19:20 FIN–DEN Sport 2
2023. május 23., 19:20 SUI–LAT
2023. május 25., 15:20 negyeddöntő Sport 1
2023. május 25., 15:20 negyeddöntő Sport 2
2023. május 25., 19:20 negyeddöntő Sport 2
2023. május 25., 19:20 negyeddöntő
2023. május 27., 13:20 elődöntő Sport 2
2023. május 27., 17:20 elődöntő Sport 2
2023. május 28., 14:20 bronzmérkőzés
2023. május 28., 19:20 döntő Sport 2

 

svk_2023

fotó: IIHF

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum