Szeretném, ha azt mondanák, de kár, hogy Sofi már nem játszik, nem azt, hogy de jó lenne, ha már nem játszana

A 35 évesen is parádés vb-t produkáló, a világelitben 7 meccsen 4 találattal toronymagasan házi gólkirályunkként záró Sofron István értékelt az utolsó meccsünk után, s a jövőjéről is szót ejtett, egy esetleges fehérvári visszatérést elhintve.

Az osztrákok elleni sorsdöntő szétlövéses vereségről és a magyar csapat vb-teljesítményéről: “Ilyen a sport… Megtettünk mindent: annak örülök, hogy emelt fővel távozhatunk, de az nagyon fájó, hogy amiért harcoltunk, amiért küzdöttünk az elmúlt kilenc hónapban – de én személy szerint az elmúlt tizenöt-tizenhat évben, amióta válogatott vagyok –, hogy előbb bejussunk az A csoportba, aztán itt tudjunk maradni; ez egy karnyújtásnyira volt. Egy centire volt tőlünk, de sajnos most az égiek nem úgy akarták, hogy jövőre mi menjünk Prágába. Tényleg megtettünk mindent, és emelt fővel, büszkén távozhatunk innen, Tamperéből. Ami elvárható volt tőlünk, azt letettük az asztalra – sok kritikát kap ez a csapat, de úgy gondolom, hogy kitette a szívét, lelkét mindenki a srácok közül.”

Arról, hogy egy ilyen termékeny vb-produkció után alszik-e még néhányat a világbajnokság előtt belengetett lehetséges válogatott visszavonulására: “Benne van, ezt át kell gondolnunk a családommal. Jövőre már 36 leszek, és ugyan még érzem magamban az erőt, most már azért lassan el kell gondolkodnom, hogy átadjam a stafétát a fiatal, ügyes srácoknak, akik dörömbölnek az ajtón. Úgy szeretném itt hagyni a válogatottat, hogy még azt mondják, de kár, hogy Sofi nem játszik, és ne azt, hogy de jó lenne, ha már nem játszana… Szerintem még abban a stádiumban vagyok, hogy hiányoznék a válogatottból, de ezt tényleg jól át kell még gondolnom. Nagyon nehéz döntés ez, hiszen a sportoló életében a legfontosabb, ha a címeres mezt felöltheti magára. Nekem személy szerint is rengeteget adott a válogatott az elmúlt 15 évben: rengeteg szép emléket és sok sikert, sok kudarcot, amiből tanultunk. Ez a mostani is egy ilyen. Szóval a kérdésre válaszolva: egy A csoportban befejezni 150 válogatottság után, az nem egy rossz dolog szerintem, de alapvetően igen, erre a nyáron kell néhányat aludni, jól megrágni, és eldönteni, hogyan tovább.”

Arról, hogy jelentett-e előnyt az, hogy korábban már megjárta az A csoportot? “Persze, segített, bár hét éve volt, és azért én se ezekhez a színvonalú meccsekhez vagyok szokva az elmúlt két évben. Nyilván az Erste Liga is nagyon sokat fejlődött, vagy akár a szlovák, ahol eljátszottam, de ha megnézzük, itt, az elitmezőnyben az ICEHL számít a leggyengébb ligának. Az összes többi csapat mind magasabb színvonalú játékerőt képvisel, topigából érkező játékosokkal, és azért ez látszik is a játékon. Éppen ezért ezek a meccsek nagyon jó tesznek nekünk, hiszen egyre jobbak, egyre gyorsabbak leszünk, egyre gyorsabban döntünk. Nekem is szokatlan ez a szint, de úgy gondolom, segít. Azért az osztrákok ellen nagyjából tudtam, mire lehet számítani, és bár emlékszem, hogy az elején mi is meg voltunk illetődve, utána elhittük és láttuk, hogy itt is ugyanúgy lehet játszani, hiszen egy picivel jobbak, de nem annyival, hogy ne tud felvenni versenyt.”

Arra a kósza felvetésre, hogy most is két fehérvárival ment egy sorban (Erdéllyel és Bartalissal), láthatóan jól és eredményesen, ami arra enged következtetni, hogy még mindig simán beférne a magyar  ICEHL-csapatba: “Tudom, hogy beférnék az ICEHL-be, ez nem is kérdés számomra. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Tisztában vagyok vele, hogy a képességeim alapján tudnék itt játszani, én vagyok ugyanis az egyik legnagyobb kritikusa saját magamnak, érzem a realitást. Még akár ez is benne lehet, hiszen nem titok, hogy két klub áll igazán közel a szívemhez: Fehérvár, a nevelőegyesületem és Csíkszereda. Az összes többi csapatot is szerettem, meg jól éreztem magam, ahol voltam, de ez a kettő az, ami igazán kedves a szívemnek. Ki tudja, mit hoz a jövő, meglátjuk…”

fotók: Vörös Dávid/MJSZ