Fáj, hogy ennyire közel voltunk, így maradt még egy mérföldkő a pályafutásomban

A tamperei világbajnokságot korábbi otthonában 1+4-gyel záró Sebők Balázs egyelőre még üresnek érzi magát, de azért látja az előrelépést, egyúttal a kiállításaiért is bocsánatot kért.

Mennyi szufla maradt bennetek?

Ha nyertünk volna, az ünneplésre maradt volna… Kicsit üres érzések vannak bennem, ennyire közel lenni, és így kikapni… Nehéz, de valamiért ez volt a történetünk ezen a vb-n. Szentpéterváron, még ha nyertünk is egy meccset, viszonylag simán kiestünk, most viszont majdnem kettőt nyertünk, hiszen eljutottunk a szétlövésig is. Büszkék lehetünk a csapatra – remélem, a szurkolók is azok –, de most szomorúak vagyunk, ez nyilvánvaló.

Lehet máris értékelni a bébilépéseket, hogy a múltkori egy után idén két meccsben volt benne a győzelmünk?

Ilyen kevéssel az esemény után még nem, de majd kicsit jobb lesz. Jelenleg nagyon szomorúak vagyunk, mert nagyon közel álltunk, megvolt a sanszunk, elvégre 3-1-re is vezettünk. A kiállításaim beleszóltak picit, amiért ugyan senki sem várja el, de én bocsánatot kérek a játékostársaimtól, hogy kettőt összehoztam a támadóharmadban. Sajnálom, hogy így alakult, hiszen tényleg ott voltunk…

Éreztél lélektani törést a meccsben? Mert kívülről nem érződött ilyen annak dacára sem, hogy 3-1-ről 3-3 lett.

Nem, oda-vissza meccs volt végig, a harmadik harmad pedig olyan hokit hozott, amilyen egy hetedik mérkőzés a rájátszásban: nem nyílt meg egyik csapat sem, nagy helyzetek sem adódtak, ha mégis, akkor egyenlő arányban. A hosszabbításban viszont nekünk voltak lehetőségeink, csak egyszerűen most nem ment be a fránya korong. Fáj, mégis szép lépést tettünk előre, és minél gyorsabban próbálunk visszajutni.

Kérdeznénk, hogy jó úton járunk-e, ám ezt nehéz úgy elemezni, hogy nem tudni, kik folytatják a válogatottban egyáltalán.

Ettől függetlenül szerintem igen, mert amikor hét éve itt jártunk, azt simább kiesésnek éreztem, akkor nagyon messze voltunk a bentmaradástól. Most viszont ott volt a sansz, és amiért jöttünk, hogy egy meccset akarunk nyerni, azt elértük, csak megint nem a jót sikerült. De majdnem nyertünk egy másodikat is, úgyhogy szomorú ugyan, hogy ez a vége, mégis büszkék lehetünk.

Egyénileg nem ment rosszul, jöttek a pontok.

Igen, de ez teljesen másodlagos, nem ezért játszom. Hála a jó istennek, volt már a karrierem során jó néhány pontom, úgyhogy ezek nem érdekelnek. Ha ez éltetne, mosolyogva mehettem volna az öltözőbe, örülnék, hogy itt voltam, ám nem ez volt a cél, hanem a bentmaradás, ami nem jött össze. Úgyhogy maradt egy mérföldkő a pályafutásomban, amit mindenképp el akarok érni.

Az egyetlen jó hír, hogy a nyár végén nem kell visszatérned a Nokia Arenába.

Igen, Finnországtól picit megszabadulok… Amúgy szerettem itt lenni, nem véletlenül töltöttem itt 14 évet, ebből kettőt az Ilvesnél. Ebben a tíz napban is jól éreztem magam – jó, a végén kevésbé –, de majd ha visszagondolok erre a vb-re, büszke leszek arra, hogy ennek a csapatnak a részese lehettem.

fotó: Vörös Dávid/MJSZ