A végén szembejött a valóság

Amivel már a világbajnokság előtt mindenki számolt, miszerint a magyar jégkorong-válogatott A csoportos tagságáról az Ausztria elleni utolsó mérkőzés dönthet, végül megvalósult. De hiába nyújtotta Kevin Constantine csapata az egész világbajnokságot figyelembe véve a legjobb játékát, a realitás felülírásához végül ez sem volt elég.

Már a mérkőzés elején tetten érhető volt, hogy ami a világbajnokság korábbi mérkőzésein részben vagy teljes egészében hiányzott a magyar csapat játékából, azt most sikerült elővenni. A magyarok ugyanis rendkívül fizikálisan álltak hozzá a meccshez, rengeteg palánk melletti párharcot vállaltak mindhárom zónában. De amíg a saját harmadban még a megnyert párharcokat követően sem feltétlen sikerült könnyű kontrollált korongkihozatalokat produkálni, addig a támadó harmadban a jó forgatásoknak köszönhetően minőségi időt sikerült eltölteni az ellenfél területén, valamint minden eddiginél határozottabban sikerült támadni az ellenfél kapuját. Az első harmadot összesen 12 lövési kísérlettel fejezte be, aminek fele ráadásul nem is a periméterről érkezett, hanem a slotból, vagyis nemcsak mennyiség, hanem minőség is jellemezte a magyar lövéseket.

Itt érdemes elővenni a Sofron, Bartalis, Erdély alkotta második sort, amelyik az egész vb-n a támadásban és védekezésben egyaránt a legjobb teljesítményt nyújtotta. A Bartalis vezette letámadáshoz rendre jól zárkózott fel Erdély a második hullámban, akinek a koronghoz legközelebbi osztrák játékos mozgását kellett figyelnie végig. Ez a két magyar folyamatosan megnehezítette az osztrák támadásépítés első fázisát, többször pedig korongot is szerzett, amiből aztán lövőhelyzeteket sikerült kialakítani sőt, az első magyar gólnak is Bartalisék forecheckje ágyazott meg.

A vezetés megszerzését követő emberhátrányos védekezés során is próbált az 5v5-ös agresszivitással fellépni a magyar válogatott. Az elveszített buli után egyből két ember indult el a kékre, hátha sikerül valahogy kiterelni a harmadból a pakkot, ám amikor az ott álló osztrák sikeresen átfordította a támadás súlypontját, akkor ez a két magyar egyből mélyen visszakorcsolyázott a kör tetejéig és kompaktan tartva a négyszöget semmi másra nem koncentrált, csak hogy a sloton keresztül passzsáv ne legyen megjátszható. És ezt nagyon fegyelmezetten végig is vitte az első szekvenciákban a válogatott. A gond akkor jött, amikor egy felszabadítást követően Rossi az alapvonal mögött felvette a korongot, majd lendületből végignyargalt a pályán és kiegyenlített. Ennél a szituációnál látható, hogy a semleges zónás védekezés során arra próbált koncentrálni a válogatott, hogy ne engedjen könnyű korongbehozatalt, ezért három magyar állt fel a piros és a saját kék vonal között. A negyedik magyar pedig a szélről zár vissza középre, de nem ér oda Rossira, hogy kierőszakolja a drop passzt, aki így gond nélkül jut be a támadó harmadba és viszi végig a támadást.

Az egész torna során nagyon sok jogos kritika érte a magyar speciális egységeket, de erre a meccsre az emberelőnybe sikerült némi dinamikát belevinni a játékba azzal, hogy Sofron nem a kapu mögött várta a korongot az erős oldali kapuvasnál, hanem többször is felkorcsolyázott a kör tetejéig, hogy jobb lövőhelyzetbe kerüljön. A gólt pont egy ilyen figura előzte meg: Sofron felkorcsolyázott és tiszta lövőhelyzetbe került, majd a kapás lövés után egyből korcsolyázott vissza az eredeti helyére. Ezt vette észre Sebők, aki a palánk felé hátrálva adott időt a csapattársnak, hogy a szétnyílt osztrák védekezésnek köszönhetően belője az így megnyíló területre a korongot, ahova Sofron érkezett is.

A második harmadban leegyszerűsödött a magyar válogatott játéka, bár a saját harmadban inkább a biztonságos megoldásra, mintsem a korong kontrollálására törekedett – a sok semleges zónába kiemelt korongnak köszönhetően megnőtt a semleges zónában az 50-50-es párharcok száma. De ugyanez az egyszerűség jellemezte a támadó harmadbeli játékot is, amint lövőhelyzet adódott, helytől függetlenül ellőtte a korongot a magyar csapat. Az első harmadhoz hasonlóan 12 lövést regisztrált a válogatott ebben a játékrészben, de ezúttal ebből 10 lövés érkezett a periméterről és csak kettő a slotból – egyik az Erdély-Sofron 2v0 szituáció végén, a másik pedig egy fonák lövés a koronggal középre korcsolyázó Szabótól. Ezeket a lövéseket ugyanarra a sémára sikerült felhúzni, a sarokból visszajátszott korongokra. A korongot a sarokban birtokló magyar csatár előtt két opció volt ezeknél a szituációknál. Az egyik, hogy ő teszi vissza a kékre a korongot, hogy aztán onnan takarásból érkezzen lövés az ellenfél kapujára, ilyenből született Horváth gólja is; a másik pedig, hogy ő maga viszi fel a korongot a magas slot és a kék közötti területre és vállalkozik lövésre.

Ami a felállt emberhátrányos védekezést illeti, az elsődleges terv a továbbiakban is működött, bár a kapu előtti csatár eltakarításával és mozgásának lekövetésével az egész világbajnokságon voltak gondok. De ami az egész vb-s minta alapján nagy különbség a magyar és az osztrák PP-ben, hogy amíg a magyar csapatnak nem nagyon volt elképzelése a tornán arról, hogy mit kezdjen létszámfölényben, ha az A terv nem működik, addig az osztrák rendre tudott B vagy esetleg C tervhez fordulni. Az egyenlítő találat is egy ilyen szituációnak volt az eredménye. Amint a magyar válogatott egy kicsit agresszívabban kilépett a kék felé, egy gyors középről kitett passzal a két letámadó játékost azonnal átjátszotta az osztrák válogatott. Ezzel párhuzamosan a kapuhoz közelebb védekező két magyar is magasabban helyezkedett, aminek köszönhetően az egész osztrák csapat jobban át tudta venni a kapu előtti területet. Hiszen az alapesetben a kapu mögött helyezkedő osztrák fel tudott lépni a kapu elé, míg a kapu előtt helyezkedő a magas slotba korizott vissza, ezzel megnyitva a sloton keresztül vezető passzsávot a kapás oldal irányába. Ezzel lett a sarkára állítva a magyar védekezés, mert a négyből három játékos teljesen eltolódott a korong irányába, a kapuhoz legközelebb helyezkedő Stipsicznek pedig így egyszerre kellett volna zárnia két passzsávot és lövősávot, ami nyilván lehetetlen viszont Haudum pedig óriási gólt akasztott.

A harmadik harmadban a nagy rohanás helyét átvette a szervezettség, bár a játékrész elején még érezhető volt a lendületes letámadás erőltetése. Ám a belőtt korongok utáni 50-50-es palánk melletti párharcokat már nagyobb százalékban veszítette el a magyar csapat. Ami egyben azt is eredményezte, hogy mivel a magyar csapat ilyenkor rendre az erős oldal felé tolódott, egy-egy gyors akár saját kapu mögötti súlypont-áthelyezéssel az osztrák csapat könnyű kontrollált korongkihozatalokkal dolgozott. Arra is próbált odafigyelni Constantine csapata, hogy ne menjen bele egy olyan hokiba, ami a gyors átmeneteken alapszik, inkább a játék lassítására törekedett, amiben valamelyest az ellenfél is partner volt. Így a védő harmadban mindkét csapat számára több idő és terület állt rendelkezésre, mint a meccs első két harmadában. A lassabb tempónak köszönhetően a magyar csapat letámadásának intenzitása is csökkent, legfeljebb 1 játékos ment letámadni az ellenfél harmadába, de ő is inkább a keresztpasszsáv lezárására törekedett. Ennél a tempónál nyílt szét a leginkább az olló két vége egymástól a kapura lövési kísérletek terén (12-15, 12-16 és 11-15), de ez a különbség főként annak volt köszönhető, hogy a magyar csapat 5v5-ben is a kompakt védekezést és a kapu előtti terület uralását helyezte előtérbe. Így a perimétert teljesen átengedte az ellenfelének, a kék vonalon álló osztrák játékos előtt nyíló passzsávokat nem akarta elvenni a magyar csapat, csak a lövősáv lezárására törekedett. De nemcsak fizikálisan látszódott a fáradtság a válogatotton, hanem mentálisan is, ennek volt az eredménye, hogy kevésbé türelmesen és kissé kapkodva játszott, ami több leshelyzetet is eredményezett.

A hosszabbításban két különböző megközelítést láthattunk. Az osztrákok agresszívabban léptek fel már a támadó harmadban is, bízván a sebességükben úgy érezhették, hogy a védőátmeneteket is kontrollálni tudják. Ez a fajta hozzáállás a koronggal is észrevehető volt, sokkal több egyéni megoldást, korongcipelést erőltetett Ausztria, ami végül 2 lövést eredményezett a teljes ráadásban. A magyarok ugyanúgy két lövésig jutottak, de a korongbirtokláson alapuló kombinatív játék magasabb minőségű lövésekig vezettek. Sok forgás és hosszabb passzszekvenciák jellemezték a magyar csapat hosszabbításban mutatott játékát, de mint kiderült, egyik megközelítés sem hozott eredményt. Így jöhetett a szétlövés, ami bár nem a legszerencsésebb módja egy párharc eldöntésének, az egyéni különbségeket ki tudja domborítani. Ebben pedig Ausztria Magyarország előtt jár.

fotók: Vörös Dávid/MJSZ