A Brassó harmadszor vagy a Gyergyó először

   

Az erdélyi párharc hetedik meccse egyben arról is dönt, idén melyik csapat jut be elsőként az Erste Liga döntőjébe.

Magyar idő szerint 17:30-kor dobják be a pakkot Gyergyószentmiklóson a GYHK és a Corona Brasov elődöntőjének mindent eldöntő hetedik meccsén. A párharc szép sorminta alapján haladt előre, a gyergyóiak háromszor szereztek vezetést a szériában, a brassóiak azonban mindannyiszor egyenlíteni tudtak. A két rivális végig nagyon kiélezett meccseket vívott egymással: a hatból három is túlórában dőlt el, a másik három is csak egy vagy két góllal (a legutóbbi üres kapussal). Emellett szinte minden mutatóban nagyon közel vannak egymáshoz a csapatok, büntetéspercekből például a Corona 48-at, a GYHK 52-t gyűjtött, a lövéshatékonyság 7.08% 7.21% ellenében. A speciális egységek terén viszont egyelőre jobban dolgoznak a barcaságiak: fórban kereken 30%-kal (a Gyergyó 21.05-tel), emberhátrányban pedig 78.95%-kal 70-nel szemben. Az elődöntő pontkirálya egyelőre úgy is Matias Haaranen, hogy a finnek gólja nincs, asszisztból viszont annál több, szám szerint 9; míg Brance Orbán 7, a Bodó, Sylvestre, Vincze trió pedig egyaránt 4-4 egységgel áll. A brassóiaknál természetesen VanWormer és Valchar (7-7 pont), illetve a szezon végére nagyon beleerősítő Kóger Dániel (6 pont) húzza a szekeret. Ami a kapusokat illeti, az egész szezonban (joggal) csapágyasra járatott Rinne 93.67%-kal áll hat meccs levédése után, a brassói vasak előtt ezzel szemben megoszlott a terhelés, Toth 4 meccsen lépett jégre és ezeket 93.14%-kal abszolválta, míg váltótársa, Polc a maga három közreműködését 91.67-tel (ez utóbbi az elődöntők leggyengébb mutatója). A párharc utóbbi négy meccsét kivétel nélkül az a csapat nyerte meg végül, amelyik meg tudta szerezni a vezetést, az első gól tehát kritikus lehet a mindent eldöntő mérkőzésen – miként a fegyelmezettség is, a speciális mutatókat látva elsősorban a gyergyóiak szempontjából.

Hazai győzelem esetén a GYHK az Erste Ligához való 2018-as csatlakozása óta első ízben játszhatna döntőt, a Brassó viszont már harmadszor: 2014-ben (még a MOL Ligában) az azóta nagy utat bejáró Nové Zámky, 2021-ben pedig a nagy rivális Csíkszereda ellenében maradt alul. A mindent eldöntő összecsapás ezúttal is követhető lesz a ligatévén 17:30-tól.

Gyergyói HK–Corona Brasov 2-1

   

A gyergyószentmiklósiak hosszabbításban behúzták a brassóiak elleni hetedik mérkőzést, így történetük első Erste Liga-döntőjére készülhetnek.

Az utolsó, mindent eldöntő hetedik összecsapásra egyetlen helyen sem változtattak a vezetőedzők a legutóbbi mérkőzéshez képest. Továbbra sincs bevethető állapotban Sárpátki Tamás. A kapukban Rinne és Toth álltak. Szilassy legénysége lényegesen jobban állt bele a mérkőzésbe, mint legutóbb, ám a meccs első nagy helyzete mégis Sills előtt adódott, a kanadai csatár szólóját Rinne bravúrral hárította. Ezt követően is maradt a hazai dominancia, a Brassó ekkortájt egyszerűbb megoldásokkal operált. A 6. minutumban következhetett az első GYHK-fór, fantáziadúsan tették-vették a pakkot Bodóék, de a vendégek védelme stabilan zárt. A folytatásban is a piros-fehér fölény érvényesült, ami a harmad második felében Bodó kiállítása nyomán szakadt meg egy kis időre: Valcharék fel tudtak állni a támadóharmadban, de egy kapáslövést leszámítva nem forgott igazán veszélyben a gyergyóiak ketrece. Mikor már úgy tűnhetett, hogy nem bírnak egymással a csapatok, akkor a 16. percben Bodó lépett elő vezérré: a honosított támadó gyönyörű testcselekkel mozgatta ki Tothot kapujából, majd az alapvonalon túlról kiválóan Orbanhoz centerezett, az aranysisakos pedig nem hibázott kulcsfontosságú pillanatban (1-0). A harmadzáró dudaszó előtti percekben a Gyergyó első két sora hajszálhíján megduplázta az előnyt csapatának, a sárga-kékeknek kimondottan jól jött a szünet.

MacQueen mester szemmel láthatóan rendet tett a fejekben, a pihenő után a vendégek rögtön rárontottak ellenfelükre, aminek következtében Valchar és Sills előtt adódott két nagy lehetőség. Nem kellett sokat várni az erdélyiek válaszára sem, néhány minutummal később Bodó kiszolgálását Orban, majd Tranca váltotta majdnem gólra. Az etap közepére állandósult a vendégnyomás, Kógerék óriási energiákat mozgósítottak az egyenlítés érdekében. A magyar válogatott támadó egy ízben óriási kapuvasat durrantott Szabó trükkjeit követően. A 27. percben kimaradt egy újabb brassói emberelőny, MacQueen tanítványai életveszélyesen forgattak, de a háló ezúttal is érintetlen maradt. A játékrész vége többnyire mezőnyjátékkal telt, továbbra is veszélyesebben játszott a Brassó; a dudaszó felharsanása után felpaprikázódott a hangulat, a játékvezetőknek győzködniük kellett a feleket a pálya elhagyásának érdekében.

A harmadik felvonás elején egy rossz vendég cserét követően Sándor-Székely lépett ki, s tévesztett pár centit. A folytatásban újra lendületet vett a Brassó, amit a 47. percben már nem bírt el a GYHK védelme: Williams távoli lökete Rinnéről Kóger elé pattant, aki magabiztosan a gólvonalon túlra juttatta a pakkot (1-1). Nem sokkal később emberfórban veszélyeztethettek a hazaiak, a brassói védelem azonban remekül tömörült, ezért Vinczéék alig tudtak lövőhelyzetet kialakítani. 7:42-vel a vége előtt Kógerék kontrázhattak három az egy ellen, aminek a végén Schaber óriási lehetőséget puskázott el. Az utolsó 5 minutumban rendkívül őszinte és izgalmas oda-vissza hoki vette kezdetét, mindkét együttes pontot akart tenni a történet végére, de a hálóőrök eszén nem lehetett túljárni. A döntés a párharc negyedik hosszabbítására maradt.

A túlóra elején Sylvestre próbálkozott fonákkal, s döntötte el kis híján a fináléba jutás sorsát, később pedig VanWormer középtávoliját néhány brassói fanatikus már bent látta. Óriási izgalmakat élhetett át a publikum, a barcasági együttes rá tudott tenni még egy lapáttal a tűzre. A negyedik felvonás derekán újra magára talált a Gyergyó, a 74. percben Szigeti és Sylvestre ment el kettő az egyben, a fiatal magyar csatár kiszolgálását pedig a GYHK 81-ese gólra váltotta.

A Gyergyói HK 2-1-re nyert, 4-3-mal behúzta a párharcot, története első Erste Liga-döntőjére készülhet.

gyebra_IMG_0104

fotó: Szász Adorján/Gyergyói HK

Heroikus volt, megtisztelő volt a Brassó ellen játszani

   

A Gyergyói HK–Corona Brasov párharc mindent eldöntő hetedik mérkőzésének vezetőedzői nyilatkozatai.

Szilassy Zoltán, vezetőedző, GYHK: “Örülünk, hogy részesei lehetünk egy ilyen élménynek, hogy mi lettünk a város első csapatsport-együttese, amely nem egy nemzeti, hanem egy nemzetközi ligában döntőbe jutott. Heroikus volt, a Brassó magas szintű teljesítményét pedig az mutatja, hogy négy hosszabbításos meccs volt, nagyon közel volt ez a két csapat egymáshoz. Mondtam, hogy a Brassó a legkeményebb ellenfelünk, ezt pedig igazolták, nagyon megtisztelő volt ellenük játszani. Külön öröm, hogy be tudtuk húzni a hetedik meccset.”

Dave MacQueen, vezetőedző, Corona Brasov: “Számomra olyan volt, mint a döntő, négy mérkőzés hosszabbításban dőlt el, és bár nem tudom biztosra, de azt hiszem, ők 17 gólt lőttek, mi pedig 16-ot. Nagyszerű jégkorong volt, mindkét csapat beleadott mindent, sajnálatos módon viszont egyiknek veszítenie kellett, a szurkolók szempontjából viszont nem hiszem, hogy lehetne jobb párharcot kívánni. Azon múlt, hogy ki hibázik a végén, és sajnos ez nekünk jött össze, ha viszont a teljes meccset nézzük, az első harmadban sokkal jobb volt a Gyergyó, nem kérdés. Kicsit idegesek voltunk, nem ment úgy a játékunk, ahogy szerettük volna, a második harmadtól viszont megvoltak a lehetőségeink, Rasmust pedig ismerem, nagyszerű kapus, de Rylan szintén kiválóan védett. Nagy csata volt, de a jégkorong a hibák játéka, aki pedig kevesebbet hoz össze ebből, az általában nyer. Sajnos valakinek alul kell maradnia, de ez egy igazi párharc volt.”

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 1270 néző. Játékvezetők: Korbuly, Korbuly, Balla, Kövesi.
Rinne: 97,8% (Demeter)
K
Toth: 95,8% (Polc)
Haaranen, Marttinen, Tranca, Orban, Bodó
1
Sweeney, Clarke, Schaber, Kóger, VanWormer
Saari, Fejes, Vincze P., Sylvestre, DiDiomete
2
Garcia, Williams, Domingue, Valchar, Gliga
Kozma, Imre, Sándor-Székely, Szigeti, Császár
3
Bors, Boriszenko, Szabó, Sills, Gajdó B.
Silló, Bíró, Csiszer
4
Gajdó T., Vasile N. R., #6548, Buda
Szilassy Zoltán, Góga Attila
E
MacQueen Dave, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 15:02 GYE Orban Bodó Tranca
1-1 46:49 BRA Kóger Williams Boriszenko
2-1 73:53 GYE Sylvestre Szigeti Imre
48 Kapura lövések száma 45
4 Kiállításpercek 4

Így lőtte Sylvestre fináléba a gyergyóiakat

 

A GYHK–Corona elődöntő hetedik összecsapásának videó-összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum