Magyarország?Norvégia 3-2

   

A magyar női ifjúsági válogatott az emberelőnyben kétszer is eredményes Metzler Regina vezérletével megszerezte első győzelmét.

Magyarország kapujában a harmadik vb-mérkőzésen is Révész kapott lehetőséget. A 12. percben hátrányba kerültünk, miután Kristiansen egy kapu mögüli passz után vezetéshez juttatta Norvégiát. A nyitó harmad végén emberelőnybe kerültünk, éltünk a lehetőséggel: a norvég kapus hiába védte Báhiczki-Tóth lövését, a korong Mozolai elé került, aki egyenlített. A mérkőzés közepén egy magyar kapu előtti kakaskodás után két percen át négy a négy ellen játszottak a csapatok, de ezt követően is érződött a feszültség a jégen. A harmadik játékrész magyar emberelőnnyel indult, nem tudtuk megszerezni a vezetést. A 48. percben megint Norvéigánál volt az előny: Carlin lövésébe talán beleért Kristiansen, mindenesetre a korong a magyar kapuban kötött ki. A harmad közepén megint öt a négy ellen játszottunk, Bedő Botond időt kért, és húzott egy nagyon merészet, ugyanis lehozta a kapust. Ez sikerre vezetett, Metzler pontos lövésével kihasználtuk a fórt. Négy és fél perccel a vége előtt már vezettünk, egy újabb fór során Metzler lőtte el pontos a korongot.

A magyar női U18-as együttes 3-2-re nyert, péntek este a szintén 3 pontos Ausztriával méri össze erejét.

A női U18-as válogatott mérkőzései a ritteni divízió 1/A-s vb-n:

Január 9., hétfő, 16:30: Magyarország?Franciaország 1-2
Január 10., kedd, 13:00: Magyarország?Németország 1-3
Január 12., csütörtök, 20:00: Magyarország?Norvégia 3-2
Január 13., péntek, 20:00: Magyarország?Ausztria
Január 15., vasárnap, 16:30: Magyarország?Olaszország

A női U18-as válogatott világbajnoki kerete:

Név Szül. idő Klub
Kapusok
Révész Zsuzsa 2005.08.17 DEAC JA
Takács Noémi Zoé 2008.09.27 MAC Budapest
Hátvédek
Báhiczki-Tóth Boglárka 2007.10.11 MAC Budapest
Chlepkó Zsófia 2006.02.06 HTI (CAN)
Koncz Boglárka 2007.05.14 MAC Budapest
Kornyilov Anna 2007.01.07 BJA
Tóth Flóra 2005.03.04 Győri NEMAK ETO HC
Véghelyi Dóra 2005.10.17 OHA (CAN)
Csatárok
Gergely Dalma 2007.09.28 BJA
Gondos Tamara 2005.11.08 MAC Budapest
Horváth Maja 2006.11.20 BJA
Imets Mercédesz 2006.04.27 BJA
Kárpáti Karina 2006.04.07 MAC Budapest
Kolozsvári Angelika 2005.04.23 BJA
Metzler Regina 2005.10.25 OHA (CAN)
Mozolai Berta 2007.03.13 BJA
Pásztor Flóra Hanga 2007.12.05 BJA
Polónyi Petra 2008.09.25 Vasas SC
Simon Viktória 2005.11.21 Sportország SC
Weiler Krisztina 2008.01.01 MAC Budapest

A női U18-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Bedő Botond
Edzők: Pukli Máté, Pillók Martin
Kapusedző: Zaka Norbert
Erőnléti edző: Kozák Attila
Rehabilitációs edző: Gallyas Gabriella
Felszerelés-menedzser: Major Tekla
Csapatvezető: Jasó Judit
Női szakági vezető: Dr. Kolbenheyer Zsuzsanna
Sajtó: Kaposi Dávid

hunnor_nu18_kd_2

fotó: Kaposi Dávid/MJSZ

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum