

A vb-ig még sok tennivalónk van
Pat Cortina szövetségi kapitány, valamint Garát-Gasparics Fanni és Dabasi Réka értékelte a női válogatott edzőtáborát.
Véget ért az A csoportos világbajnokságra készülő női csapat májusi összetartása. A 32 fős keret majdnem minden nap két jeges edzésen vett részt Mátyásföldön. Pat Cortina szövetségi kapitány elégedett volt a látottakkal. ?A tábor elején arra emlékeztettem a játékosokat, hogy 2019-ben is azért voltunk sikeresek, mert csapatként dolgoztunk és küzdöttünk. Azt, amit együtt megéltünk, szeretnénk magunkkal hozni, de nem szabad a múltban élni. Ezen a héten kicsit nehezebb dolgunk volt, mert két csoportba osztva dolgoztunk, de ahogy az öltözőben, a szállodában viselkedtek a lányok egymással, abból az látszik, hogy jó irányba haladunk. Az edzéseken kellemesen meglepett, hogy mennyi terhet tudnak elbírni és mennyire keményen tudnak dolgozni. Örülök annak, ahogy a héten teljesítettek. Most az volt a célunk, megnyomjuk a start gombot, berúgjuk a motort, a következő táborban lesz az a feladat, hogy fejlődjünk minden téren. A dániai vb-ig még sok tennivalónk van. A fiatalabbaknak némileg nehezebb lehetett, hogy tartsák a szintet, de az attitűd rendben volt, és remélem, hogy még látjuk őket a következő táborokban is? ? értékelt az MJSZ honlapján megjelent cikk szerint.
A szövetség videós interjút készített két csatárral, Garát-Gasparics Fannival és Dabasi Rékával.
A női válogatott kerete a májusi összetartásra:
Név | Klub |
Kapusok | |
Bogáti Bianka | Budapest JA |
Németh Anikó | MAC Budapest |
Révész Zsuzsa | Debreceni HK |
Szabó Fruzsina | MAC Budapest |
Tóth Zsófia | KMH Budapest |
Hátvédek | |
Taylor Baker | MAC Budapest |
Faggyas Lilla | Budapest JA |
Fecske Maja | MAC Budapest |
Gengeliczky Dorottya | OHA (CAN) |
Grkovic Jelena | MAC Budapest |
Sarah Knee | KMH Budapest |
Márton Adél | Budapest JA |
Mayer Fruzsina | HTI (CAN) |
Németh Bernadett | MAC Budapest |
Véghelyi Dóra | Budapest JA |
Csatárok | |
Dabasi Réka | KMH Budapest |
Garát-Gasparics Fanni | MAC Budapest |
Gondos Tamara | MAC Budapest |
Gottlibet Zóra | Ferencvárosi TC |
Horváth Imola | Göteborg (SWE) |
Huszák Alexandra | KMH Budapest |
Jókai-Szilágyi Kinga | Vienna Sabres (AUT) |
Józsa Orsolya | MAC Budapest |
Márton Luca | Budapest JA |
Metzler Regina | KMH Budapest |
Pázmándi Zsófia | MAC Budapest |
Puskás Noémi | Budapest JA |
Rónai Alexandra | MAC Budapest |
Seregély Mira | University of Maine (USA) |
Strobl Lara | Budapest JA |
Szamosfalvi Petra | KMH Budapest |
Szelényi Nina | KMH Budapest |
A női válogatott szakmai stábja:
Szövetségi kapitány: Pat Cortina
Edzők: Mika Väärälä, Kis András
Kapusedző: Budai Krisztián
Erőnléti edző: Gallyas Gabriella
Rehabilitációs edző: Dénes Veronika
Felszerelés-menedzser: Tornyi Gábor
Csapatvezető: Jasó Judit
Sportmasszőr: Berkes Brigitta
Csapatorvos: Dr. Széplaki Attila / Dr. Módy Tóbiás
Női szakági vezető: Dr. Kolbenheyer Zsuzsanna
Sajtó: Kaposi Dávid
További cikkek
- Egyesült Államok–Németország 3-4
- Kanada–Lettország 4-2
- Silovsé a negyeddöntők legnagyobb bravúrja
- A németek visszavághatnak a csoportkörért az amerikaiaknak
- A saját szintünkön helyt álltunk, de az nem az A csoport
- Bolzanóban juthatunk vissza az A csoportba
- Bálizs Bence a norvég élvonalban folytatja
- Larmi hiába vetődött, nem ért oda Carcone lövésére
- Lettország–Svédország 3-1