Finnország?Szlovákia 4-2

   

Nem sikerült visszavágniuk a szlovákoknak az olimpiai elődöntőért, a házigazda a duplázó Anttila vezetésével kétgólos hátrányból fordított és jutott tovább.

Némi meglepetésre a szlovákok kezdtek jobban a telt házas Nokia Arénában. A 9. perc elején Adam Sykora Lunter megpattanó lövésébe is bele tudta úgy tenni az ütőjét, hogy Olkinuorának ne legyen esélye, az ifjú nyitrai támadó 17 évesen második gólját és harmadik pontját szerezte a vb-n. Negyedóra elteltével megduplázta előnyét Szlovákia: Takác palánk mellől visszalőtt korongját védte a kapus, a kipattanót az érkező Regenda vágta be a rövidbe éles szögből. A vendégek az első harmad végénél kétszer annyi lövésnél jártak, mint a házigazda (12-6), ám a finnek 7. kísérletükből a legjobbkor, az első szünet előtt szépítettek ? Sebők Balázs tamperei csapattársa, Marko Anttila szúrt bele a kapu előtt egy pakkba. A finn óriás főszereplővé lépett elő, a középső játékrész elején Nemec eladott korongját megbüntetve egyenlített. A második húsz perc a tükörképe volt az elsőnek, a végén többször is Huskának kellett tartania a kétgólos döntetlent, a dallasi Heiskanen kiállításánál egy könnyelműen a kapu mögött elhagyott korongnál még szlovák emberelőnyben is. A záró periódus ötödik percében viszont már Huska is tehetetlen volt: Mikko Lehtonen centerezett, Sallinen próbálkozásánál még védett a kapus, Manninen viszont már bekotorta csapata harmadik, önmaga negyedik vb-találatát. A szlovákok tinisztárja, Slafkovsky még lőtt egy vasat a harmad derekán, ám egalizálás helyett a végén üres kapura még Mäenalanen is betalált, beállítva ezzel a 4-2-es végeredményt. A kanadaiak hatalmas feltámadása után tehát a második tamperei negyeddöntőben is fordítás történt, Csehország és Kanada után Finnország is ott van a legjobb négy között.

finn szlovák

fotók: IIHF

A negyeddöntő párosításai:

2022. május 26., csütörtök, 15:20: Németország (A2)?Csehország (B3) 1-4
2022. május 26., csütörtök, 15:20: Svédország (B2)?Kanada (A3) 3-4 h.
2022. május 26., csütörtök, 19:20: Finnország (B1)?Szlovákia (A4) 4-2
2022. május 26., csütörtök, 19:20: Svájc (A1)?Egyesült Államok (B4)

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2022. május 13., 15:20 FRA?SVK 2-4
2022. május 13., 15:20 USA?LAT 4-1
2022. május 13., 19:20 GER?CAN 3-5
2022. május 13., 19:20 FIN?NOR 5-0
2022. május 14., 11:20 DEN?KAZ 9-1
2022. május 14., 11:20 SWE?AUT 3-1
2022. május 14., 15:20 SUI?ITA 5-2
2022. május 14., 15:20 CZE?GBR 5-1
2022. május 14., 19:20 SVK?GER 1-2
2022. május 14., 19:20 LAT?FIN 1-2
2022. május 15., 11:20 ITA?CAN 1-6
2022. május 15., 11:20 NOR?GBR 4-3 b.
2022. május 15., 15:20 FRA?KAZ 2-1
2022. május 15., 15:20 AUT?USA 3-2 h.
2022. május 15., 19:20 DEN?SUI 0-6
2022. május 15., 19:20 CZE?SWE 3-5
2022. május 16., 15:20 SVK?CAN 1-5
2022. május 16., 15:20 LAT?NOR 3-2
2022. május 16., 19:20 FRA?GER 2-3
2022. május 16., 19:20 FIN?USA 4-1
2022. május 17., 15:20 ITA?DEN 1-2
2022. május 17., 15:20 CZE?AUT 1-2 b.
2022. május 17., 19:20 SUI?KAZ 3-2
2022. május 17., 19:20 SWE?GBR 6-0
2022. május 18., 15:20 FRA?ITA 2-1 h.
2022. május 18., 15:20 NOR?AUT 5-3
2022. május 18., 19:20 SUI?SVK 5-3
2022. május 18., 19:20 FIN?SWE 2-3 b.
2022. május 19., 15:20 GER?DEN 1-0
2022. május 19., 15:20 GBR?USA 0-3
2022. május 19., 19:20 CAN?KAZ 6-3
2022. május 19., 19:20 CZE?LAT 5-1
2022. május 20., 15:20 GER?ITA 9-4
2022. május 20., 15:20 GBR?FIN 0-6
2022. május 20., 19:20 KAZ?SVK 3-4
2022. május 20., 19:20 LAT?AUT 4-3 b.
2022. május 21., 11:20 DEN?FRA 3-0
2022. május 21., 11:20 USA?SWE 3-2 h.
2022. május 21., 15:20 CAN?SUI 3-6
2022. május 21., 15:20 AUT?FIN 0-3
2022. május 21., 19:20 ITA?SVK 1-3
2022. május 21., 19:20 NOR?CZE 1-4
2022. május 22., 15:20 KAZ?GER 4-5
2022. május 22., 15:20 GBR?LAT 3-4
2022. május 22., 19:20 SUI?FRA 5-2
2022. május 22., 19:20 SWE?NOR 7-1
2022. május 23., 15:20 KAZ?ITA 5-2
2022. május 23., 15:20 USA?CZE 1-0
2022. május 23., 19:20 CAN?DEN 2-3
2022. május 23., 19:20 AUT?GBR 5-3
2022. május 24., 11:20 GER?SUI  3-4 b.
2022. május 24., 11:20 SWE?LAT 1-0
2022. május 24., 15:20 SVK?DEN 7-1
2022. május 24., 15:20 USA?NOR 4-2
2022. május 24., 19:20 CAN?FRA 7-1
2022. május 24., 19:20 FIN?CZE 3-0
2022. május 26., 15:20 SWE (B2)?CAN (A3)
negyeddöntő
3-4 h.
2022. május 26., 15:20 GER (A2)?CZE (B3)
negyeddöntő
1-4
2022. május 26., 19:20 FIN (B1)?SVK (A4)
negyeddöntő
4-2
2022. május 26., 19:20 SUI (A1)?USA (B4)
negyeddöntő
Sport 2 (21:45)
2022. május 28., 13:20 elődöntő Sport 2
2022. május 28., 17:20 elődöntő Sport 2
2022. május 29., 14:20 bronzmérkőzés Sport 2
2022. május 29., 19:20 döntő Sport 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum