Fontos idény vár rám, sok kapu megnyílhat előttem

 

Horváth Bence, a 17 éves magyar pontgyáros a következő szezonban már a finn KalPa juniorjait erősítheti.

Az egyik legnagyobb tehetség jelenleg a magyar jégkorongban a gyergyószentmiklósi születésű csatár, aki fehérvári évei után már két esztendőt eltöltött a finn utánpótlásban, és enyhén szólva sem vallott szégyent: tavaly az U16-osok között végzett a bajnokság kanadai táblázatának közvetlen élmezőnyében, majd idén az U18-asok között is hozta ugyanezt. Emellett Horváth immár a magyar ifjúsági válogatottban is megmutatta oroszlánkörmeit, hiszen bár a világbajnokság elmaradt, a minap St. Pöltenben 3 meccsen 9 ponttal hívta fel magára a figyelmet.

A mini-világbajnokságnak is beillő négyes torna ? mind a 4 résztvevő a divízió 1/B tagja jelenleg a korosztályban ? tapasztalatairól kérdeztük elsőként Horváth Bencét. ?Hat nappal a torna előtt értem haza, edzettem néhány napot Fehérváron, majd kétnapos összetartásunk volt a Tüskecsarnokban. Csupa 2004-es játékossal utaztunk, míg az ellenfeleknél voltak 2003-asok is. Összességében előnyünkre vált, hogy az ellenfeleknél idősebbek is szerepeltek. Az első meccset az osztrákokkal játszottuk, akik talán technikásabbak voltak, de megmutattuk, hogyan tudunk a címerért küzdeni, mi akartuk jobban a sikert. Ez a meccs még inkább összekovácsolta a csapatot, bár jól ismerjük egymást, hiszen U14 óta együtt játszunk.?

Légiósunk remekül kezdte a tornát, Ausztria ellen 2+2-t, Lengyelország ellen 2+3-at tett a közösbe, az első 12 magyar gólból 9-nél közreműködött. ?Nagyon motiváltan vágtam neki, karácsony óta akadozott a bajnokságunk kint, 3 hónap alatt csupán 6 meccset játszottunk. Alig vártam, hogy újra mérkőzésem legyen, a válogatottban pedig külön öröm játszani. Mindig ki akarjuk hozni magunkból a maximumot, örülök, hogy hozzá tudtam tenni a csapat sikeréhez a magamét, hálistennek az eredmények is jöttek.?

A St. Pölten-i torna záró mérkőzésén válogatottunk szoros meccsen 4-3-as vereséget szenvedett Szlovéniától, és Horváth ekkor nem tudott feliratkozni a jegyzőkönyvbe. ?A sortársaimmal nagyon jól sikerült az első két meccs, kialakult köztünk a kémia, be tudtunk találni döntő szituációkban. Talán kicsit elfogytunk a harmadik mérkőzésre. Lehet, hogy pont nem jó lábbal keltünk fel. A többi sorunk így is villogott, a csapat megmutatta a karakterét, látszott, hogy ha valakiknek épp nem megy, akkor mások kijelölik a helyes irányt, motiválják a többieket. A harmadik harmadban 2-2-es állásnál kaptunk egymás után két kiállítást, ami eléggé kivette belőlünk a kakaót, beszedtünk két gyors gólt. A végén visszajöttünk, de az utolsó támadásunknál már nem voltam a jégen, mert kitörött a pengém, sajnos nem sikerült egyenlítenünk. Ilyen mérkőzésekkel azonban jó esélyünk van a további fejlődésre, arra, hogy a jövő évi világbajnokságon szép eredményt érhessünk el.?

Horváth Bence a karácsonyi szünet idején tudott néhány napot a válogatottal dolgozni, egy felkészülési mérkőzést játszottak akkor az U16-osok ellen az U17-esek, így a támadónak a St. Pölten-i volt az első tornája Svasznek Bence irányítása alatt. ?Rám bízták a C betűt, én pedig tisztelettel vettem ezt az új szerepkört. Finnországban nincs esélyem ilyen pozícióra, mert nem beszélem elég jól a nyelvet, bár lassan azért alakulgat. A válogatott körül profi stáb dolgozik, nekünk csak a hokira kell koncentrálnunk. A felkészülés alatt az edzők felvázolták nekünk, hogy milyen taktikai elemeket szeretnének tőlünk viszontlátni, és nekünk ezt többé-kevésbé sikerült is megvalósítanunk, bár van hova fejlődnünk. A külföldön játszó légiósokat korábban nem ismerték annyira, leültek velünk beszélgetni. Meg szeretnének ismerni minket emberileg is, csakúgy, mint a jégpályán. Keresik a szerepeket, ki milyen karakter, hova illik a legjobban, ki kivel játszhat majd.?

Négy székesfehérvári szezont követően 2019 nyarán igazolt Finnországba a tehetséges játékos, első idényében a KalPa U16-os csapatát erősítette, míg idén már az ifjúságiak között futott nagyszerű szezont. Az alapszakaszban 23 mérkőzésen 10-szer vette be az ellenfelek kapuját, emellett kiosztott 25 gólpasszt is, így a kanadai táblázat negyedik helyen végzett. ?Augusztusban utaztam, szeptember elején kezdtük a szezont. Nekem személyesen és a csapatnak is jól sikerült az alapszakasz, ami a táblázaton is megmutatkozott, a 4. helyen álltunk, de a koronavírus-járvány kedvezőtlen alakulása miatt november végén egy hónapra felfüggesztették a bajnokságot, majd le is zárták az alapszakaszt.?

A finn szövetség januárban megpróbálkozott a bajnoki idény folytatásával, a KalPa a felsőházban két hónap alatt 6 mérkőzést tudott játszani, majd április elején ismét berekesztették a küzdelmeket. ?Kuopióban jól néztek ki a számok, így a város nem vezetett be nagyobb korlátozásokat, reggel-este tudtunk edzeni. De más térségekben, például Helsinkiben a csapatok többsége november óta jég nélkül áll, csak szárazon készülnek. Nem működhetett rendesen a bajnokság, hébe-hóba voltak meccseink, nem lehetett felvenni a ritmust, az egész csak erőlködés volt. Kár érte, mert jó esélyünk lehetett volna a rájátszásban.?

Horváth korábban az MJSZ videócsatornáján úgy nyilatkozott, Finnországban egy jégkorongozó életében az egyik legnehezebb ugrás felkerülni az U16-ból az U18-ba. ?Ez teljesen más hoki. Több a taktikai elem, nagyobb fegyelmezettséget igényel, vannak jobban támadó és jobban védekező ellenfelek is. Jövőre már az U20-ban is számításban vesznek, erre a lépésre is kíváncsi vagyok. A juniorhoki nagyon közel van a felnőtthöz, a védekezés az első. Próbálok alkalmazkodni a helyzethez, kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő. Öt 2004-es játékossal is az U20-ban számol a vezetőség, szükség esetén lejátszunk az ifik közém de mindenki fent akar maradni.  Újabb egyéves szerződést kötöttem a klubbal, jól érzem magamat, ismerem a várost, kialakult a baráti kör, rendes a befogadó családom is. Nagyon jó helyen vagyok.?

A 17 éves támadó a válogatott program után vissza is tért Finnországba, a következő három hét során kint készül. ?Vannak még jeges edzéseink is, de több hangsúlyt fektetünk a szárazedzésekre, elkezdődött a szokásos nyári alapozás, izomépítés. Május közepén megyek haza, készülök a vizsgáimra, ez idő alatt Székesfehérváron edzek. A vizsgákat követően haza szeretnék menni Erdélybe, már egy éve nem voltam otthon, szükségem van egy kis családi időre, feltöltődésre. A nyárból a maximumot kell kihoznom, nagyon fontos idény vár rám, ami után sok kapu megnyílhat előttem. Júliusban jövök vissza Finnországba, jó benyomást szeretnék tenni az U20-as csapat új vezetőedzőjére, Petri Karjalainenre, aki a finn válogatottat vezeti most a texasi A csoportos U18-as világbajnokságon.?

horvathbence

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum