Lankinennel érheti el a rájátszást a Chicago

   

A kapusokkal folytatjuk az idei NHL-szezon újoncairól szóló sorozatunkat, az első részben a csatárok teljesítményét elemeztük.

Nagy a verseny az újonc kapusok között az NHL-ben, pedig minden korábbinál nehezebb a dolguk, hiszen a járvány miatt rövidebb volt az edzőtábor, nem voltak felkészülési meccsek, jóval kevesebb lehetőségük volt az akklimatizációra. A szezon 40%-ánál kilenc újonc hálóőr kapott legalább hat meccset a bizonyításra, és többen közülük éltek a lehetőséggel. Az egyik legnagyobb meglepetés Kevin Lankinen, aki az átépítés alatt álló Chicagóban bizonyít. A világbajnok finn kapus 18 évesen korosztályos bajnok volt a Jokerittel, a következő évben eggyel följebb, a juniorok között is a legjobbnak választották, mégsem draftolták. Ez annál is különösebb, hogy akkor lett Jarmo Kekalainen a Columbus GM-je, és éppen a Jokerittől került ebbe a pozícióba, tehát tehát neki tudnia kellett, milyen kapusa volt. További pikantéria, hogy a Columbus még Kekalainen nélkül 2012-ben a harmadik kör 62. helyén azt a Joonas Korpisalót draftolta, aki a Jokerit másik nagy tehetsége volt.

Lankinenre 2018-ban került a HIFK-től a Chicago szervezetéhez, ahol első évében az AHL és az ECHL között ingázott. A Rockford IceHogsnál felfigyelt rá edzője, Jeremy Colliton, aki szezon közben megkapta az NHL-es csapat kispadját. A 2019-es szlovákiai világbajnokságon aztán csapata egyik legjobbja volt Lankinen: 94% feletti teljesítményével elévülhetetlen érdemeket szerzett az aranyérem megszerzésében. A chicagói szurkolók ennek ellenére nem voltak oda az ötletért, hogy egy évvel később egy 25 éves, NHL-es tapasztalattal nem rendelkező játékos lehet kedvenc csapatuk egyik hálóőre. A Blackhawks nem is vele kezdte a szezont, azonban első három meccsét 5-15-ös gólaránnyal bukta el, így Lankinen is megkapta az esélyt. Első meccsén még nem jött össze a bizonyítás, ám a következő hat mindegyikén 90% fölött védett, átlagosan közel 95%-kal. Összesen 17 meccsen játszott, 91,9%-os hatékonyságnál tart, egyértelműen ő az első számú hálóőr, a Blackhawks pedig versenyben van a rájátszásért. Mindez azok után történik, hogy a holtszezonban a játékosok és a csapatvezetés közötti viszony látványosan megromlott, a siker szempontjából tehát kritikus, hogy az újoncok hogyan teljesítenek Kane-ék mellett. Egyelőre jól állnak ebben, Lankinen stabil, Pius Suter és Kurashev veszélyes elöl, a védők közül Adam Boqvist is kezdi felvenni a ritmust.

A Washington Capitals 32 pontjával a keleti divízió éllovasai közé tartozik a Bostonnal és az Islandersszel, és ebben kulcsszerepe van Vitek Vaneceknek. A 25 éves kapus, aki a 2014-es draft második körének 39. helyén kelt el, azok után kapott lehetőséget, hogy a holtszezonban megszerzett Henrik Lundqvistnál szívproblémákat találtak, azóta meg is műtötték. Emiatt Ilja Szamszonovval és a cseh kapussal kezdték a szezont, azonban a renitens orosz elkapta a vírust, így Vanecekre várt a feladat, hogy harmadik számúból első számú kapussá váljon. Teljesítménye önmagáért beszél, neki van a legtöbb meccse az újoncok közül, 19 alkalommal átlagban 90,6%-kal védett.

Carolinában is a szükségből próbáltak erényt kovácsolni Alex Nedeljkovic által. A 25 éves amerikai komoly tehetségnek számított, ifiben és juniorban is válogatott volt, 2019-ben Calder Kupát nyert a Checkersszel, az AHL legjobb kapusának választották. Carolinában ezzel együtt harmadik számú hálóőr volt Petr Mrazek és James Reimer mögött. A szezon előtt a csapat átadólistára tette, de senkinek sem kellett. Ennek most legjobban Raleighben örülhetnek, hiszen Mrazek megsérült, Reimer pedig nem életbiztosítás: 13 meccs után épphogy 90% fölött véd. Nedeljkovic február 8-án kapott először lehetőséget, első három meccse a beleszokással telt, de azután előbb lenullázta a Tampát, majd sorozatban hozta a jobbnál jobb számokat: 92,6% szintén a Tampa, 95,7% a Florida, 94,3% a Detroit ellen, összességében 92,7%-nál tart.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum