

A Carolina már meg is szabadult Galchenyuktól
A 2012-es draft 1/3-asának a 2018-ban kezdődött vándorlása óta a Toronto a hatodik csapata.
A napokban megszerzett Alex Galchenyukot máris elcserélte a Carolina a Maple Leafsszel Jegor Korskovra és David Warsofskyra. Az egykor szupertehetségesnek vélt orosz származású amerikai csatárra a várakozások szerint Torontóban sem bíznak majd komolyabb feladatot, minden bizonnyal a tartalékok között lesz a helye, akik a csapattal edzhetnek és utazhatnak, és ha a vírus miatt kidől valaki, karantén nélkül ugorhatnak be. Ugyanakkor az is lehet, hogy ezúttal mégis sikerül megragadnia a 27 éves csatárnak a nagyok között. A Maple Leafs idén már 18 támadót vetett be, és hiába vezeti az északi divíziót, sérülések és inkonzisztens teljesítmények hátráltatják, jó példa erre a hétfőn 5-1-es vezetésről elbukott meccs az Ottawa ellen. Ilyen körülmények között nagyobb bizonyítási lehetősége nyílhat egy szezon közben érkező új hokisnak, mint egy kompakt csapatban. A tranzakcióra alig néhány nappal azután került sor, hogy a Carolina elcserélte Ryan Dzingelt Galchenyukért és Cedric Paquette-ért az Ottawával. Az újabb trade következtében Jegor Korskov és az AHL-ben vitézkedő David Warsofsky landolt Raleighban. Közülük a 193 centis orosz csatár tűnik nagyobb fogásnak ? amennyiben máris átreptetik az óceánon, de akár később is ?, őt a 2016-os draft második körének elején, a 31. helyen vitte el a Toronto. Tavaly egyetlen meccset játszott az NHL-ben, azon gólt is szerzett, az AHL-ben 44 találkozón 25 pontig jutott, idén a Lokomotiv Jaroszlavlban van kölcsönben, ott 53 összecsapáson 31 pontja van, amivel hármas holtversenyben csapata legponterősebb hokisa, és kreativitásával is rendre kitűnik. Warsofsky 30 éves elmúlt, 2018-ban játszott utoljára az NHL-ben, az AHL-ben viszont ponterős hokira képes: az elmúlt három szezonban 149 meccsen 85 egységig jutott, ez nem rossz teljesítmény egy hátvédtől. Ami Galchenyukot illeti, ő legutóbb 2018/19-ben volt viszonylag jó, akkor 41 pontig jutott az Arizonában ? előzőleg 6 montreali évében többször is 50 fölé ment ?, ám azóta csak vergődik, idén Ottawában mindössze 1 gólra volt képes az elmúlt hetekben.
További cikkek
- Hatgólos sikerrel jutott Stanley Kupa-döntőbe a Vegas
- Kiharcolta a hatodik meccset a Dallas
- Nem tudott söpörni a Vegas
- A Florida egy 59:55-nél lőtt góllal söpörte ki a Carolinát
- A Vegas kisöpörheti a Dallast
- Bobrovszkij jelentette a különbséget
- A rendes játékidőben nem megy
- Barkov új szintre emelte a lábközötti csel fogalmát
- Tic-tac-goal