Galchenyukot és Paquette-et elcserélték Dzingelért

 

A Carolina két csatárt kap egyért az Ottawától, közülük az egyik 1/3-as volt  nem is olyan régen.

Alex Galchenyuknak egy ideje sehogyan sem sikerül bizonyítania, hogy képes megfelelni a vele szemben joggal támasztott elvárásoknak. Az amerikai csatárt a 2012-es draft 3. helyén vitte el a Montréal, az első éveiben nem is volt vele probléma, kiválóan játszott, 2016-ban például 56 ponttal zárt. 2017-ben három évre szóló, összesen majdnem 15 millió dollár értékű szerződést kötött a Canadiensszel, ám a következő nyáron elcserélték az arizonai Max Domiért, aki azóta már Columbusban játszik. A csere megtörte a most már 27 éves játékos pályaívét, első sivatagi évében 41 pontot produkált, elcserélték, majd még kétszer történt meg vele ugyanez. A Sensnél már csak egymilliós szerződést sikerült kibrusztolnia magának, ehhez képest idén 8 meccsen csupán 1 gólig jutott. A Stanley Kupa-győztes Cédric Paquette decemberben került a kanadai fővárosba, neki 1,65 milliós szerződése van, kiváló kiegészítő ember, a fizikai jelenléte sokat számít a harmadik- negyedik sorok valamelyikében. Ők ketten most Ottawából Raleigbe kerülnek, a Senators pedig megkapja a 2011-es draft 204. helyén kiválasztott Ryan Dzingelt. Érdekesség, hogy a drafton az Ottawa csapott le rá annak idején, volt 44 pontos idénye is, ám 2019-ben őt is elcserélték. Tavaly a Carolina vitte el, kétéves szerződése idén jár le, azonban nem lehettek vele elégedettek, hiszen 11 meccsen mindössze 4 pontot hozott össze, ez nagyon kevés a közel 3,5 millió dolláros fizetéséhez képest. Most mind a három játékos tiszta lappal indulhat, meglátjuk, hogy a szezon végén ki bizonyul a csere nyertesének.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum