Magyarország?Lengyelország 5-2

   

A magyar válogatott magabiztos hokival nyerte meg a Tippmix Nemzetek Tornája első mérkőzését a Tüskecsarnokban.

Az első harmad első perceitől egyértelmű magyar dominancia volt megfigyelhető a pályán, a játékszer jórészt az ellenfél harmadában tartózkodott, ennek jó néhány lövés volt a következménye, ellenben a lengyel kontrák nem tűntek veszélyesnek. Az első gólra a 12. percig kellett várni, akkor Magosi Bálint lényegében a kapu mögül kotorta be a pakkot a Murray hálóőr által a rövidnél szabadon hagyott résbe, 1-0. A második jött hamar, uralták a jeget a mieink, a lengyelek védekezése összekuszálódott, Bartalis István tisztára játszotta magát, a bekkje által megzavart kapus tehetetlennek bizonyult, a korong a bal felsőbe vágódott. A folytatásban megpróbáltak kijönni a lengyelek, nem igazán sikerült, kisszámú veszélyes próbálkozásaikat Hetényi Zoltán magabiztosan hatástalanította.

A második játékrész áthúzódó hazai előnnyel indult, amiből sajnos lengyel gól született, Urbanowicz és Przygodzki lépett meg kettő-a-semmiben, utóbbi nem hibázott, 2-1 a 21. percben. Maradt a lengyel fölény, a vendégek közel jártak az egyenlítéshez, annál inkább, hogy gyors egymásutánban kétszer is emberelőnybe kerültek, Hetényin múlott, hogy nem tudtak betalálni. Közel jártunk a felvonás feléhez, amikor a mieink visszavették az irányítást, és ennek meg is lett az eredménye, Vas János második próbálkozásra át tudta tenni a korongot Beczének a kapu torkában, a Csíkszereda hokisa nem hibázott, 3-1. A második lengyel találat ehhez képest szinte a semmiből jött, Bryk belépett a harmadunkba, lövése megpattant egy boton, és a kapunk bal oldalába hullott, 3-2 a 37. percben.

A harmadik menet elejét ismét megnyomták a lengyelek, de ennek ezúttal nem volt eredménye. A magyar nemzeti együttes rövidesen kiszabadult, és a 48. percben Nagy Gergő fórban lőtt góljával magabiztosabbá tette vezetését, 4-2. Innentől az ellenfél kevesebb meggyőződéssel hajtott a felzárkózásért, amiben egy újabb emberhátrány is akadályozta. A dolgok az 57. percben dőltek el, Nagy Gergő kiváló hosszú passzát ügyesen tette tovább Sofron, majd szép gólt lőtt a felzárkózó Szirányi, 5-2. A hátralévő percekben közel álltunk a hatodikhoz, de az állás már nem változott. Magyarország sorozatban hatodszor nyert rendszeres partnere és riválisa ellen. Folytatás szombaton kora délután.

A magyar válogatott így állt fel Lengyelország ellen:

Hetényi (Bálizs) ? Szirányi, Pozsgai ? Garát, Szabó D. ? Tóth G., Varga ? Wehrs, Kiss D.; Nagy K., Nagy G., Sofron ? Csányi, Bartalis, Magosi ? Miskolczi, Sarauer, Bodó ? Becze, Vas, Terbócs.

Nem játszott: Tóth R., Révész, Vojtkó, Márkus.

hunpol2

fotó: Szűcs Attila/MJSZ

A program:

2020. november 5., csütörtök, 20:00: Magyarország?Lengyelország
2020. november 7., szombat, 14:10: Magyarország?Lengyelország

A magyar válogatott kerete a Lengyelország elleni mérkőzésekre:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Bálizs Bence 1991 MAC HKB Újbuda
Hetényi Zoltán 1988 DEAC
Márkus Levente 2000 UTE
Hátvédek
Garát Zsombor 1997 MAC HKB Újbuda
Kiss Dániel 1991 DVTK Jegesmedvék
Pozsgai Tamás 1988 MAC HKB Újbuda
Szabó Dániel 1995 Hydro Fehérvár AV19
Szirányi Bence 1988 DVTK Jegesmedvék
Tóth Gergely 1998 FTC-Telekom
Varga Arnold 1992 UTE
Vojtkó Mátyás 1993 DVTK Jegesmedvék
Kevin Wehrs 1988 DVTK Jegesmedvék
Csatárok
Bartalis István 1990 Hydro Fehérvár AV19
Becze Tihamér 1990 SC Csíkszereda
Chris Bodo 1991 UTE
Karol Csányi 1992 DVTK Jegesmedvék
Magosi Bálint 1989 DVTK Jegesmedvék
Miskolczi Márk 1993 DVTK Jegesmedvék
Nagy Gergő 1989 FTC-Telekom
Nagy Krisztián 1994 MAC HKB Újbuda
Révész Marcell 2000 DVTK Jegesmedvék
Andrew Sarauer 1984 Hydro Fehérvár AV19
Sofron István 1988 MAC HKB Újbuda
Terbócs István 1996 MAC HKB Újbuda
Tóth Richárd 1995 FTC-Telekom
Vas János 1984 DVTK Jegesmedvék

A magyar válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Sean Simpson
Edzők: Szilassy Zoltán, Fodor Szabolcs
Kapusedző: Farkas Tamás
Csapatorvos: Dr. Majzik Ernő
Fizioterapeuták: Bors Attila, Antal Dénes
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezetők: Szilágyi Levente
GM: Vas Márton

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB