Még bele sem gondoltunk, mi vár ránk Dániában

 

Óriási fegyvertényt hajtott végre az FTC-Telekom a Kontinentális Kupa-továbbjutással. Fodor Szabolcs vezetőedzővel elemeztük a sikert.

Az FTC-Telekom fantasztikus teljesítménnyel, három győzelemmel jutott tovább a Kontinentális Kupa második köréből, miután megverte a spanyol Txuri Urdint, majd az Alpesi Liga-bajnok Olimpia Ljubljanát, illetve a házigazda olasz Ritten Sportot. Több helyen is a ?csoda Rittenben? kifejezést használták, de vajon a csapat vezetőedzője is ebbe a kategóriába sorolja-e teljesítményüket? ?Ha a Fradi elmúlt húsz évének eredményeit nézzük, akkor nyugodtan nevezhetjük ezt csodának. Ha viszont egyet aludva a történtekre visszanézünk, akkor az a fantasztikus, ahogy uralni tudtuk mind a három mérkőzésünket ? kezdte blogunknak Fodor Szabolcs. ? A spanyol csapat ellen várható volt, hogy mi irányítjuk majd a mérkőzést, és ez így is volt, magabiztos győzelmet arattunk, megalapoztuk a szükséges önbizalmat. Aznap este megnéztük a másik két ellenfelünk mérkőzését, és őszintén szólva mi a Ljubljanát láttuk jobb csapatnak, gyorsabbnak, meggyőzőbbnek tűntek, mégis a Ritten győzött. A második mérkőzésünkön a Ljubljana ellen végig dominálni tudtunk, és úgy éreztem, minden területen jobbak vagyunk. A Ritten ellen tulajdonképpen döntőt játszottunk, és az első harmadban szinte esélyt sem hagytunk nekik, 14-5 volt a kapura lövési arány a javunkra, de utána is végig kézben tartottuk a meccset. Mind a három mérkőzésen működött a hokink, a játékosok maximálisan betartották a taktikai utasításokat, ez vezetett összességében a tornagyőzelemhez.?

Ami azonnal feltűnhet a szurkolók számára, hogy a Fradi védekezése kiváló volt, hiszen mindössze három gólt kaptak. ?A mai hokiban a védekezés hatékonysága már nemcsak a hátvédeken múlik, ehhez igazi csapatteljesítmény kell. Ebben most minden egyes játékosunk kiemelkedőt produkált, valamennyi hokisunkat ki kell emelnünk ebből a szempontból. Ugyanakkor öröm volt látni, hogy a spanyolok ellen az első nemzetközi meccsét játszó Nagy Kristóf shutoutot ért el, a másik két mérkőzésen pedig Arany Gergely védett kiválóan. A torna előtt azt nyilatkoztam, csak akkor lehet esélyünk, ha mindenki 100 százalékos teljesítményt nyújt, és ezt az egész csapat hozta is.?

A torna arra is jó volt, hogy összemérje magát az Erste és az Alpesi Liga három élcsapata. ?Úgy gondolom, a két liga eleje nagyon közel van egymáshoz. Az Olimpia Ljubljana kitűnő csapat, nem véletlenül nyerték meg a nemzetközi bajnokságot. Habár csak szlovén játékosok alkotják a keretüket, abban nagyon sok korábbi EBEL-klasszis is található. A Ritten is kemény ellenfél volt, nagyot kellett küzdenünk a győzelemért. Úgy gondolom, ez a siker az Erste Liga számára is komoly presztízsnövekedést jelenthet, és örülök, hogy ezt éppen mi értük el.?

A Kontinentális Kupa harmadik köre végképp komoly kihívást jelenthet a magyar bajnoknak. ?Még bele sem gondoltunk abba, hogy mi vár ránk Dániában, de azért tisztában vagyunk vele, milyen ellenfelek jönnek szembe. A dán, a francia és az angol bajnok ellen lépünk jégre, a feladat tehát igazán komoly lesz. Én azonban azt mondom, nem szabad ezt túlgondolnunk, élveznünk kell, hogy ott lehetünk. Természetesen bele kell tennünk 100 százalékig a munkát, ebben nem lesz hiba, mindent el kell követnünk, aztán úgyis meglátjuk, hova jutunk mindezzel. Abban viszont biztos vagyok, hogy szezon közben ezek a meccsek nagyon sokat adnak hozzá a fejlődésünkhöz, hiszen fel kell nőnünk ehhez a szinthez, és az ott szerzett tapasztalatokat jól tudjuk majd hasznosítani.?

Az elmúlt években az aktuális magyar bajnok ? 2017-ben a harmadik körben a DVTK Jegesmedvék, tavaly a másodikban a MAC ? nem tudott túljutni a Rittenben rendezett tornán. Vajon miben volt más most az FTC-Telekom, miként tudták ők megtörni a ?ritteni átkot?? ?Azt nem tudom megmondani, az előző években miért nem sikerült, hiszen nem tudom, hogy annál a két csapatnál mi zajlott a torna alatt. Nekünk a Csíkszereda ellen elvesztett kinti mérkőzés után volt egy kitűnő csapatmegbeszélésünk, onnantól úgy éreztem, hogy a csapategységünkben minden a helyére került. Ezt éreztem Gyergyóban, majd a Torax Poruba elleni Visegrád Kupa-negyeddöntő első meccsén is. Az elmúlt mérkőzéseken megmutattuk, hogy milyen teljesítményre vagyunk képesek igen komoly ellenfelekkel szemben is. Végül szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy igazi hazai pályát biztosítottak számunkra, hiszen hangban még a ritteni drukkereket is le tudták nyomni. Az ő biztatásuk is kellett ehhez a sikerhez.?

Az FTC-Telekom a Kontinentális Kupa harmadik körében november 15?17. között a dániai Vojensben meccsel a házigazda SonderjyskE, a brit Nottingham Panthers és a francia Amiens Gothiques csapatávaé. A januári fináléba ketten juthatnak be a négy közül.

A Kontinentális Kupa ritteni csoportjának eredményei:

2019. október 18., péntek, 16:00: FTC-Telekom?Txuri Urdin 6-0
2019. október 18., péntek, 20:00: Olimpija Ljubljana?Ritten Sport 1-2

2019. október 19., szombat, 16:00: FTC-Telekom?Olimpija Ljubljana 3-2
2019. október 19., szombat, 20:00: Ritten Sport?Txuri Urdin 10-1

2019. október 20., vasárnap, 14:00: Txuri Urdin?Olimpija Ljubljana 1-6
2019. október 20., vasárnap, 18:00: Ritten Sport?FTC-Telekom 1-3

fodor

fotó: FTC-Telekom

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum