Az együttműködés nyert az individualizmus korában

 

Marko Anttila, a finnek 34 éves kapitánya életében először nyert valamit: egyből egy vb-t. Érdekességek a döntő utáni értékelések közül.

Finnország világbajnoki győzelmével kapcsolatban általános az egyetértés, hogy igazi csapatmunka eredménye volt, azonban két embert mindenképpen ki kell emelni a játékosok közül: a csapatkapitány Marko Anttilát és a kapus Kevin Lankinent. A Jokerit Helsinki 203 centis csatára nem büszkélkedhet szokványos karrierrel. 15 éve debütált a felnőttek között, és eddig semmilyen címet nem szerzett.  Holott 454 meccset játszott a finn élvonalban, 162-t a KHL-ben, 123-at az SHL-ben. A válogatottság sokáig elkerülte. 26 évesen játszott néhány barátságos mérkőzést, 2013-ban a világbajnokságra is elvitték, hét meccsen 1 asszisztot szerzett a negyedik helyig jutó csapatban. 2018-ban már nem csak vb-n, az olimpián is képviselhette hazája színeit, de a sikerek akkor is elkerülték. Az idén a csoportkörben hasonló formát mutatott, hét meccsen egy pontot sem szerzett. Aztán az egyenes kieséses szakaszban valami átkattant: az utolsó három találkozón négy gólt lőtt, a döntőben kettőt. Tekintetbe véve, hogy ezen a három meccsen Finnország összesített gólkülönbsége 9-5 volt, aligha kell bizonygatni, hogy minden találata mekkora jelentőséggel bírt.

A döntő után így nyilatkozott a Jatkoaikának: ?A meccs utolsó perceiben csak arra tudtam gondolni, hogy milyen iszonyatosan szeretnék nyerni valamit. Az eddigi karrierem során nem sok mindent nyertem, úgyhogy ez egy igazi most vagy soha pillanat volt. Nagyszerű érzés volt gólt lőni, de akkor még rengeteg idő volt hátra, és Kanada nagyon jött ránk.? Az ellenfél csapatkapitánya, Kyle Turris nem volt túl bőbeszédű a meccs lefújását követően: ?Nagyon jó volt az első harmad, a másodikban kicsit visszavettünk, de ezt követően dominálni tudtunk a harmadikban. Fájdalmas vereség ez. Hiába nyertük a kapura lövéseket 21-3-ra az utolsó harmadban, nem tudtunk betalálni. A finnek nagyon jó csapatot alkottak, remek vb-jük volt. Legyőzték Svédországot és Oroszországot is, úgyhogy egy nagyon jó csapattól kaptunk ki.? A hátvéd Philippe Myers is csatlakozott kapitányához: ?Kiváló mérkőzés volt. Le a kalappal a finnek előtt, pokoli meccset játszottak. A kapusuk óriási nyomás alatt volt. Tanulnunk kell ebből, tovább kell lépnünk. Személy szerint rengeteget tanultam abból, hogy a világ legjobb játékosai ellen játszhattam. Nyilvánvalóan csalódottak vagyunk, de megpróbálunk valami pozitívat kihozni ebből az egészből.?

A 43 lövést hárító Kevin Lankinen a Jokerit terméke, de játszott a HIFK csapatában is, egy évvel azután, hogy Hári János ott jégkorongozott. A draft elkerülte, egy évvel ezelőtt igazolta le a Chicago Blackhawks, eddig azonban az NHL-ben nem lépett pályára. Az AHL-es Rockford IceDogs csapatában 19 meccsen átlagban 2,5 gólt kapott, védési hatékonysága 91% volt, de szezonz közben az ECHL-es Indy Fuelbe is leküldték, ott 90 százalék alatt maradt. A meccs után a 24 éves kapus érthető módon úszott a boldogságban: ?Nagyon büszke vagyok, gyerekkori álmom vált valóra. Kisgyerekként mindig néztem a világbajnokságot, ami Finnországban a legnagyobb esemény. Nagy győzelmet arattunk, nagy kiváltság, hogy ennek a csapatnak a tagja lehettem.? Arra a kérdésre, hogy NHL-es játékosok nélkül hogyan voltak képesek a világ legjobb ligájában játszó hokisokkal teletűzdelt svédeket, oroszokat és kanadaiakat legyőzni, kendőzetlen őszinteséggel válaszolt: ?Fogalmam sincs. Nagyon együtt volt a csapat, igazi csapatmunka volt, ez a titok. Távolabbi terveim között természetesen szerepel, hogy NHL-es kezdő kapus legyek, de most csak a srácokkal akarok lenni, és kiélvezni a pillanatot.?

A csapatmunka nem jöhetett volna létre Jukka Jalonen vezetőedző nélkül, aki apránként rakta össze az egészen parádésan működő gépezetet, amely a legfontosabb pillanatokban tudott megújulni. Az 56 éves szakembernek ez volt a második világbajnoki aranyérme, de van bronzérme is 2008-ból, a 2010-es olimpián szintén dobogóra vitte csapatát, amikor pedig az utánpótlásban kapott szerepet, akkor a juniorokkal is világbajnok lett 2016-ban. Tíz évvel korábban finn bajnok lett a HPK-val, az év edzőjének is megválasztották ekkor. Vitathatatlanul ő minden idők legsikeresebb finn mestere, akit 2012-ben beválasztottak hazájában a hírességek csarnokába is. A szakember a döntő után a következőket nyilatkozta: ?Ha tekintetbe vesszük, milyen ellenfeleket kellett legyőznünk, akkor megállapítható, hogy ez minden idők egyik legkeményebb teljesítménye a finn jégkorong történetében. A lefújást követően ürességet éreztem, az egész nagyon valószerűtlen volt. A korábbi vb-kkel összehasonlítva ez valamivel csendesebb volt. De nehéz ezeket összevetni, mint ahogy az ember nem szereti jobban egyik gyerekét sem a másiknál. A győzelem igazi csapatmunka volt. Mindenki maximális professzionalizmussal tette a dolgát. Mindenki bízott a másikban, hogy képes lesz hibátlanul megoldani a feladatát. Ez egyformán igaz a szakvezetésre és a játékosokra is. Marko Anttila empátiája és önzetlensége pedig külön is kiemelendő. Ha valamit megállapíthattam a felkészülés során, az az, hogy van csapatkapitányunk. Ha a 2011-es világbajnoki csapatot Mikko Koivu csapataként emlegetik, akkor ezt az ideit egészen biztosan Marko Anttiláénak fogják hívni.?

A Jatkoaika egyébként úgy értékelte a találkozót, hogy Finnország nem játszott szépen, helyenként egészen rosszul ment, de a végén meg tudta nyerni a meccset. Ennek titka a csapatmunka és a kiváló meccselés volt. Az első harmadban Kanada igazi NHL-es hokit mutatott be, a hosszú passzokkal indított szélsők villámgyorsan vitték be a támadóharmadba a korongot, ahol óriási nyomás alá helyezték a finn védelmet. Ha korongot veszítettek, akkor is agresszíven támadtak vissza, becsapdázva a játékszert átmenetileg birtokló finn játékosokat. A finn támadások ennek következtében sporadikusak voltak és kevés veszélyt jelentettek Matt Murray kapujára. A szünetben aztán sikerült rendezni a sorokat, erősebb volt a finn jelenlét a középső harmadban, amivel sikeresen szűrték meg a kanadai támadások építését. Finnország lélegzethez jutott, és ez kulcsfontosságú volt, mert ha nem sikerül, akkor Kanada lassan,de biztosan bedarálta volna őket. Ennek a meccs közbeni alkalmazkodásnak köszönhetően tudtak kiegyenlíteni, majd a vezetést és a győzelmet is megszerezni. Mi a szakmai értékeléssel nem vitatkozhatunk, csak annyit jegyzünk meg, hogy magyar szemmel nézve az elmúlt évek legnagyobb élményét jelentette ez a döntő.

“Finnország a jégkorong szuperhatalmává vált, a világbajnoki győzelem őrületes lecke az egész társadalom számára. Az individualizmus korában az együttműködés hatalmának bizonyítéka” ? írja cseppet sem fukarkodva a hatásvadász kifejezésekkel az Yle, a finn televízió honlapja szakértője, Juha Juujärvi nyomán. Márpedig ha Juujärvi valamit állít, arra érdemes odafigyelni. A 44 éves szakember keze alatt pallérozódott a felnőttben repülőrajtot vett Patrik Laine is. “A legjobb csapat nyert ? állítja a világbajnokságról. ? A torna előtt sokat beszéltünk arról, milyen játékosanyag áll Finnország rendelkezésére. De a játékosállomány együtt mindig több és más, mint egyes tagjainak összessége. Ez a finn csapat az egység és az együttműködés nagyszerű példája volt. A csapat játékrendszere és a jó légkör oda vezetett, hogy a játékosok felbátorodtak, mertek bátran játszani. Mindig volt, aki kitűnt és húzta a csapatot. A fiatal Kaapo Kakko kezdte, a végén pedig jött Anttila és Lankinen. Mindenki elérte a tőle elvárható maximumot, vagy akár túl is tudta lépni azt.”

“Ez a világbajnokság nagyszerű példa volt a csapat erejére és az együttműködésre egy olyan korszakban, amelyben az individualizmus a jellemző ? mondta Juujärvi. ? A finn csapatsportok kultúrája mind erre, az együttműködés erejére épül. A finnek mindenki másnál jobban felismerték, hogy ha vannak kisebb-nagyobb hiányosságok a játékosok oldalán, akkor valahol máshol kell megszerezni a kompetitív előnyöket. Ez az együttműködés, a játékrendszer és a csapatszellem.”

fin20194

fotó: IIHF

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 23., péntek
EL 17:30 BRABJA 0-1 HVÉGE
EL 18:00 UTEMIS 3-4 BVÉGE
ICEHL 19:15 G99AVS 1-9VÉGE
február 24., szombat
EL 17:30 GYEDEB 6-2VÉGE
EL 17:30 SCCDAB 8-1VÉGE
AL 18:15 FTCSPC 8-1VÉGE
AL 19:00 ETOWRM 5-1VÉGE
AL 20:30 ÓHALHL 3-10VÉGE
AL 21:00 IKOSZG 9-6VÉGE
február 25., vasárnap
EL 14:05 MISUTE 3-4VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAFHA 3-0VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 17:30 SCCDEB 1-0VÉGE
február 27., kedd
EL 17:30 SCCGYE 3-4 HVÉGE
AL 20:30 DBFASP 4-1VÉGE
február 28., szerda
EL 18:30 FHAUTE 8-6VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 4-3VÉGE
február 29., csütörtök
EL 18:00 UTEBJA 
március 1., péntek
EL 17:30 BRAMIS 
EL 17:30 SCCFTC 
EL 18:30 DEBDAB 
EL 18:30 FHABJA 
március 2., szombat
AL   DBFWRM 
EL 15:30 DABDEB 
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 GYEFTC 
AL 18:00 LHLASP 
AL 19:00 SZGÓHA 
AL 20:00 FTCETO 
AL 20:30 VASSPC 
március 3., vasárnap
EL 17:40 BJAFHA 
Partnerünk
Archívum