Erősen felajzott Red Bull érkezhet Fehérvárra

   

A sokszoros bajnok még egy meccset sem nyert rendes játékidőben a középszakaszban, emiatt edzőcserére is sor került.

A már negyeddöntős Fehérvár AV19 négy vesztes összecsapással kezdte a felsőházi középszakaszt az EBEL-ben, majd ötödjére sikerült megszereznie első győzelmét. Tette mindezt a Red Bull Salzburg vendégeként, abban a csarnokban, ahol előzőleg több mint négy éven át nem tudott diadalmaskodni. Mindez nem múlhatott el közvetkezmények nélkül a liga leggazdagabb csapatánál: a vezetők elküldték a klubtól Greg Posst, aki két egymás után begyűjtött EBEL-bajnoki cím után vette át a gárdát, majd “csak” egy elődöntőt és egy vesztes finálét tudott felmutatni. (Valamint az idén egy négy közé jutást a Bajnokok Ligájában, ám úgy tűnik, ez nem bizonyult eléggé súlyos érvnek mellette.) A történtek nyomán nagy kérdés, hogy Andreas Brucker, az eddigi másodező miként tudja új pályára tenni a csapatot, amely eddigi öt középszakasz-találkozójából hármat hatvan perc alatt veszített el, egyet hosszabbításban, valamint egyet ugyanúgy túlórában megnyert a Bolzano ellen, 3 pontot tehát még egyetlen egyszer sem tett el. Aligha tévedünk, amikor felajzott Red Bullra számítunk, igaz, a bizonyítási kényszer még nem hoz magával okvetlenül eredményességet is.

A győzelem ízébe ismételten belekóstoló Fehérvárnak persze nem az ellenfél problémáival kell foglalkoznia, hanem saját magával. A salzburgi 4-1 a lehető legjobbkor jött, mert bár az igaz, hogy a negyeddöntő mindentől függetlenül megvan, de az is nyilvánvaló, hogy a vereségek sorozata nem segít az önbizalom és a lendület megőrzésében. Márpedig ezekre roppant nagy szükség lenne ahhoz, hogy a csapat története során először túljusson a playoff első körén az EBEL-ben. Hannu Järvenpää vezetőedző ezt a legkevésbé sem tartotta lehetetlennek a középszakasz előtt adott nagyobb interjújában, és nekünk sincs okunk eleve kételkedni benne. Különösen az idegenbeli Red Bull-verés tükrében. Ha a Volán péntek este is nyerne az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, azzal “egyenlítene” a szezonban, minthogy az első három összecsapást simán elvitték ugyan az osztrákok, ám a következő kettő a miénk lett.

A felek összetételével kapcsolatos információ, hogy a Red Bullban biztosan nem lesz ott sérülés miatt Thomas Raffl és Alexander Pallestrang, míg a Volánba Sofron István visszatérhet, ám Andrew Sarauernek és Anze Kuraltnak továbbra is pihennie kell. A kiváló szlovén támadó már edz a csapattal, és hamarosan szintén bevethető lesz.

A mérkőzést élőben közvetíti a Digi Sport.

avs-rbs2

fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19

Fehérvár AV19–Red Bull Salzburg 2-3

   

0-1-ről még fordítani tudott a magyar EBEL-csapat, de a Salzburg is visszajött.

Erősen kezdtek a vendégek, látszott, hogy mindenképpen szeretnének visszavágni a salzburgi vereségért. A 4. percben össztűz zúdult Carruth kapujára, Vänttinen blokkolt önfeláldozóan, majd Hári bolondította a védőket, az akciónak Herzog bravúrja vetett véget. Szabó Krisztiánon Schiechl kérte számon, hogy túlságosan vehemensen támadta a kapust, mindketten lehiggadhattak a büntetőpadon. Négy a négy ellen Harty bombája ígért gólt, a korántsem könnyű lövést Herzog kapta le a levegőből. A 7. percben megérdemelten szereztek vezetést a vendégek: Trattnig lövése jött vissza a hátsó palánkról, O’Neill eszmélt a leggyorsabban és a hálóba helyezett (0-1). Baltram kiállítása következett, de nem sikerült kihasználni az emberelőnyt. A harmad derekán Herburger maradt bántóan tisztán Carruthtal szemben, szerencsére a fehérvári 30-as nyerte a csatát. A folytatásban a Volán komoly energiákat mozgósított az egyenlítésért, de a salzburgiak is tüzeltek becsülettel. Különösen a hajrában, Harty kiállításakor voltak elemükben. A harmad kis híján fehérvári góllal zárult, Szabó Dániel lőtt csilingelő kapuvasat az utolsó másodpercekben.

A középső játékrészben az elsőhöz hasonló elánnal nyüstölték egymást a csapatok. A jól kavargató Harris, Baltram kettős különösen sok gondot okozott a Volán-védelemnek, azonban Carruth állta a sarat. A 25. percben Luttinen és Phillips léptek ki, a finn rossz átadása miatt odalett a helyzet, majd Meland kínálta meg Herzogot, érett az egyenlítés. Rövidesen fordult a kocka, Gazley viharzott el a szélen, ám Carruth eszén ő sem tudott túljárni. A harmad első fele kiegyenlítettebb játékot hozott, a kapura lövésekben sem volt már vendégfölény. A 32. percben Vänttinent nyomták el helyzetben, majd a másik oldalon Gazley lövése átcsorgott Carruth lábai között, szerencsére a korong kívülről kerülte a kapuvasat. A szurkolók is értékelték a Fehérvár energikus játékát, a 33. percben pedig már az egyenlítésnek örülhettek; Tikkanen távolija akadt be (1-1). Egyből sürgősebb lett a kissé elkényelmesedő osztrákoknak, a Volán lendülete sem hagyott alább, remek volt a meccs. A 39. percben robbant a csarnok, szép akció végén Meland volt kellően határozott a kapu előtt (2-1). Fordított a Fehérvár!

Villámgyors salzburgi akcióval indult a záró felvonás, Hughesék rögtön jelezték, hogy kemény lesz ez a húsz perc is. A Vänttinen áthúzódó büntetése miatt emberelőnyben játszó vendégek gyorsan kihasználták a fórt, Trattnig egyenlített a 42. percben (2-2). Egyenlő létszámban Stipsicz éles szögből leadott lövése zúgott el a kapu előtt, majd ugyanő egyéni akció végén fonákkal próbálkozott, de nem ért célt. Az 50. percben osztrák kapuvas következett, erre Hári szép szólóval felelt. Óriási volt a küzdelem a harmadik gólért. Az 54. percben Baltram közelről betalált, a fehérváriak hevesen reklamáltak. A játékvezetők visszanézték az esetet, végül úgy döntöttek, érvényes a találat (2-3). Azonnal reagáltak Háriék, erőfeszítésük emberelőnyt kamatozott. Vänttinen közeli helyzetét fogta Herzog. Egy perccel a vége előtt Carruth lekorcsolyázott, majd Hannu Järvenpää időt kért, de ez sem segített. A szerencsésebb Salzburg megnyerte a magas színvonalú és hőfokú összecsapást.

avsrbs-20190301

fotó: Soós Attila/Fehérvár AV19

Az első harmad olyan volt, mint egy Salzburg-show

   

Így látták a vezetőedzők a Fehérvár AV19–Red Bull Salzburg mérkőzést.

EBEL, 0 néző. Játékvezetők: Smetana, Garon, Gatol, Soós.
Carruth: 91,2% (Kornakker)
K
Herzog: 88,9% (Michalek)
Szabó D., Harty, Sárpátki, Hári, Erdély
1
Regner, Heinrich, Hughes, Herburger, VandeVelde
Wishart, Caruso, Vanttinen, Koskiranta, Luttinen
2
Viveiros, Raymond, Harris, Schiechl, Baltram
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Reisz, Meland
3
Trattnig, O'Neill, Hochkofler, Duncan, Gazley
Sofron, Szabó K.
4
Jakubitzka, Cijan, Winkler, Rauchenwald, Huber
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:24 RBS O'Neill Trattnig Hughes
1-1 33:00 AVS Tikkanen Stipsicz Phillips
2-1 38:18 AVS Meland Reisz Stipsicz
2-2 41:30 RBS PP Rauchenwald Trattnig Duncan
2-3 53:13 RBS Baltram Harris Heinrich
18 Kapura lövések száma 34
6 Kiállításpercek 6

A Fehérvár–Salzburg meccs összefoglalója

 
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 19., csütörtök
KHL 16:00 MMGSZP 
    • SPORT 2
U18Q 18:40 ÓHADAB 6-7VÉGE
szeptember 20., péntek
EBYSL 13:30 UTEOHC 0-2VÉGE
EBYSL 16:30 VASVIC 3-2VÉGE
EL 17:30 GYEHKB 2-1 HVÉGE
EL 17:30 SCCUTE 4-3 HVÉGE
EL 18:00 DABDEB 4-1VÉGE
EXL 18:00 MACDTV 4-2VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:00 NITMIS 3-2 BVÉGE
EBYSL 18:15 HCIAVS 2-3VÉGE
EBYSL 18:15 RBSMAC 1-4VÉGE
EL 18:30 TITFTC 0-5VÉGE
EL 18:40 VASBRA 4-3VÉGE
szeptember 21., szombat
EBYSL 11:15 RBSAVS 0-6VÉGE
EBYSL 11:15 VSVMAC 4-8VÉGE
U18Q 12:00 ETOFTC 4-8VÉGE
EBYSL 12:20 UTEVIC 7-1VÉGE
U18Q 12:40 AVSUTE 9-1VÉGE
U18Q 15:30 MACDHK 3-1VÉGE
EBEL 17:30 AVSDEC 3-2 HVÉGE
    • DIGI SPORT 3
EL 17:30 GYEUTE 5-3VÉGE
EL 17:30 SCCHKB 7-1VÉGE
U18Q 17:40 KMHMIS 4-7VÉGE
EBYSL 18:20 VASEAS 0-4VÉGE
EWSC 18:30 MACPLA 1-3VÉGE
U18Q 18:40 ÓHAPHC 0-15VÉGE
szeptember 22., vasárnap
EBYSL 09:15 HCIMAC 0-7VÉGE
EBYSL 09:15 VSVAVS 1-6VÉGE
EWSC 12:30 MACING 3-2VÉGE
EBYSL 12:50 UTEEAS 1-3VÉGE
U21 13:00 FTCETO 0-16VÉGE
EWSC 14:20 KMHPLA INFO
EBYSL 15:50 VASOHC 
EL 17:00 DABTIT INFO
U21Q 17:10 KMHPHC INFO
EBEL 17:30 AVSHCI 
    • DIGI SPORT 3
EXL 17:30 MISLMI INFO
EL 18:00 FTCBRA INFO
szeptember 23., hétfő
U21Q   MISDAB 
U21Q 14:10 PHCETO 
U18Q 15:40 DHKSZA 
EL 18:00 VASDEB 
    • m4sport.hu; M4 SPORT (22:35)
EL 18:30 TITBRA 
szeptember 24., kedd
U18Q   MISSZA 
EXL 17:30 BBYMIS 
EL 18:00 HKBFTC 
Partnerünk