

Elküldte Greg Posst a Red Bull Salzburg
A Fehérvár AV19 elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban, a továbbiakban Andreas Brucker irányítja a csapatot.
Az EBEL leggazdagabb csapatánál a jelek szerint nem voltak elégedettek a szezon alakulásával. Igaz ugyan, hogy a Red Bull kis híján döntőbe jutott a Bajnokok Ligájában, ám az osztrák bázisú bajnokságban nem a várakozásoknak megfelelően alakultak a dolgok. Az alapszakaszban a 4. helyen végzett a csapat, majd a középszakasz eddigi 5 mérkőzésén mindössze 3 pontot szerzett, ami egy túlórás győzelemből és egy ugyanilyen vereségből adódott össze. Emellé jött 3 rendes játékidős vereség, köztük az utolsó, amikor a Bikák több mint négy év után kaptak ki ismét hazai pályán a Fehérvártól 4-1-re.
Az 53 éves kanadai tréner 2016 nyarán vette át a Red Bullt, azt megelőzően egymás után két EBEL-bajnoki címet szerzett a csapat. Vele egy vesztes elődöntőt és egy szintén vesztes finálét tudtak felmutatni ? valamint az idei Bajnokok Ligája-menetelést, melynek során a müncheni testvércsapat jelentette számukra a végállomást a legjobb négy között.
Andreas Brucker, az új vezetőedző tavaly nyáron lett Poss segítője, előtte hat szezonon át a Salzburg U20-as csapatát vitte.
További cikkek
- Kiss Roland visszatér Székesfehérvárra
- Horváth Milán Brianconba igazolt
- Brett Findlay a szlovák élvonalban folytatja
- Tim McGauley érkezik a Fehérvárhoz
- Ha jó vagy időmenedzselésben, a jégkorong és a tanulás sem szorulhat háttérbe
- Megvédte bajnoki címét a Salzburg
- Daniel Leavens a Fehérvár játékosa
- Atkinson visszatér Fehérvárra
- Körbenézhettek a szurkolók az épülő Alba Arénában