Hatpontos erdélyi hétvégére hajt a DEAC

   

A debreceniek a nehezebb feladatot megoldották a Csíkszereda otthonában pénteken, de vasárnap Gyergyóban sem lesz könnyű dolguk.

Fantasztikus győzelmet aratott Robert Musial csapata a Sportklub ellen. Hugo Turcotte góljával, Németh Attila duplájával és Dominik Novotny üres kapura elért találatával 4-0-ra nyertek a liga egyik legnehezebb pályáján. Ezzel jelentős lépést tettek afelé, hogy az FTC-Telekom elleni vereséget követően ismét felzárkózzanak az élmezőnyhöz. A bombaformában lévő zöld-fehérek ugyan továbbra is 9 ponttal vezetnek előttük, de a listavezető csíkiak fórja vesztett pontok tekintetében öt egységre olvadt. Mindeközben, igaz, hátrafelé is figyelniük kell, mert az UTE időarányosan jobban áll, mint ők, és a dunaújvárosiak meg a brassóiak hátránya sem jelentős.

Vasárnap Gyergyószentmiklóson lép pályára a DEAC, ahol a hazaiak továbbra is szenvednek. 15 meccs után 16 ponttal állnak összességében, ami a nyolcadik helyre elég a tabellán. Az előttük állók közül egyedül a Fehérvári Titánok vannak látótávolságban, akik négy ponttal többet gyűjtve tartózkodnak a hetedik helyen. A csapat felől továbbra is negatív hírek érkeznek, a héten két légiós távozott. Szimakov és Vaszilcsenko családi és személyes okokra hivatkozva kérték szerződésük felbontását, ami eddigi teljesítményük alapján nem lesz nagy érvágás a klub számára. Hiába voltak korábban klasszisok – különösen a KHL-es Avtomobiliszt egykori csapatkapitányaként Szimakov –, ketten együtt húsz meccsen 6 pontot gyűjtöttek. Más kérdés, hogy kikkel tudják pótolni őket.

A két csapat bő két héttel ezelőtt már játszott egymással, Debrecenben szoros meccsen – a fantasztikus formában védő Hetényi Zoltán vezetésével – 5-3-ra nyertek a hazaiak. A papírforma most is az egyetemi csapat sikerét ígéri, de ehhez ugyanolyan koncentrált játékra lesz szükség, mint amit Csíkszeredában mutattak.

deac

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

Gyergyói HK–DEAC 1-3

   

A debreceniek a Sportklub elleni pénteki siker után Gyergyószentmiklóson is begyűjtötték a három pontot.

A mérkőzés első harmada a kapusokról szólt, Hetényi Zoltán 13, Sztyepan Gorjacsevszkih 14 védéssel tartotta hibátlanul magát. Az első gólra 28 percet kellett várni, amikor Jakub Izacky vezetéshez juttatta a DEAC-ot. A debreceniek kevesebb mint 3 percig örülhetett, a találkozó felénél Csergő Hunor egyenlített. A vendégek három kivédekezett emberhátrány után a második játékrész végén játszhattak először 5 a 4 ellen, éltek is a lehetőséggel, Hári Norbert révén újra a DEAC-nál volt az előny. A második húsz perc közepén Roman Tománek bottal akasztotta Németh Attilát, a játékvezetők büntetőt ítéltek, amit az egyetemi csapat játékosa értéksített is. A végjátékban kétszer is emberelőnybe került a Gyergyói HK, Gorjacsevszkih lekorcsolyázott, hiába.

A DEAC 3-1-re győzött, hatpontos erdélyi túrát zárt, míg a gyergyóiakra hétfőn rangadó vár a Sportklub otthonában.

debgye

Fotó: Szepesi Boglárka (DEAC)

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 0 néző. Játékvezetők: Csata, Csata, Andre, Szabó.
Gorjacsevszkih: 90,6% (Ruczuj)
K
Hetényi Z.: 98,1% (Nagy P.)
Jezsov, Góga, Pesztunov, Vesutkin, Péter
1
Antal, Behal, Németh, Hári, Kafka
Orbán, Kozma Zs., Tománek, Vorobjov, Csergő
2
Vuorijarvi, Kovács, Turcotte, Izacky, Novotny
Pál, Ferencz Csibi, Barabás, Sára, Benedek
3
Hetényi P., Berta, Silló, Vincze, Salló
György, Timaru, Daradics, Ivácson
4
Erdei, Márton, Szokolov
Vitali Donika, Novák Václav
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 28:00 DEB Izacky Silló Behal
1-1 30:58 GYE Csergő
1-2 36:19 DEB PP Hári
1-3 50:23 DEB PS Németh
52 Kapura lövések száma 32
6 Kiállításpercek 14

Csergő Hunor rövid felső sarkosa igen szép volt

 

A DEAC viszont három gólt ütött, és azok sem voltak csúnyák. A Gyergyó–Debrecen összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum