Újra lesz magyar?svéd meccs Budapesten

 

Alakul a magyar válogatott közvetlen felkészülési programja a jövő évi divízió 1/A-s világbajnokság előtt.

Mint arról már írtunk, a máltai IIHF-kongresszuson elfogadták a 2019. április-májusi asztanai vb végleges meccsbeosztását, amely számunkra meglehetősen kedvezőre sikerült. Közben a magyar szövetség folyamatosan szervezi a felkészülési programot is, amely az előzetes információk szerint igen erősnek ígérkezik. Itt a klubszezon zárása utáni találkozókról van szó, hiszen mint ismert, az idény közbeni EIHC-tornák menetrendjét már korábban rögzítették. Ezúttal nem két, hanem három ilyen rendezvényen vesz részt Magyarország: novemberben Budapesten lesz ellenfelünk Olaszország, Kazahsztán és Dél-Korea, decemberben Norvégiában a házigazdák mellett a franciákkal és a fehéroroszokkal játszunk, februárban Szlovéniában ismét Fehéroroszország és Olaszország vár ránk a vendéglátókon túlmenően.

Tavasszal pedig színvonalas sorozat kezdődhet, amelynek talán legizgalmasabb fejezete a Svédország elleni összecsapás lesz. Sokan emlékeznek: a magyar válogatott újkori történetének egyik kulcsmeccse zajlott le 2007. március 29-én, amikor válogatottunk a telt házas Papp László Sportarénában Majoross Gergely és Palkovics Krisztián góljaival 2-1-re legyőzte a sokszoros világbajnok északiakat. A svédek aztán másnap Debrecenben alaposan visszavágtak, 7-1-re nyertek.

Ezután hosszabb szünet következett ? két A csoportos világbajnokságunkon elkerültük egymást ?, tíz évvel később vendégeskedtek nálunk megint a háromkoronások. 2017. április 3-án 4-0-s svéd siker született a Tüskecsarnokban. “Edzőpartnernek nagyon is jók voltunk, mára ez is elég, a tábor megünnepelte a csapatot, ahogy kell” ? írtuk akkor.

A következő felvonásra tehát nem kell egy évtizedet várni, az újabb Magyarország?Svédország mérkőzést 2019. április 5-én rendezik, a helyszín ismét a Tüskecsarnok lesz. A további felkészülési mérkőzésekről a teljes program véglegesítését követően számolunk majd be rövidesen.

hunswe2017

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Az eddigi magyar?svéd mérkőzések:

2017. április 3. Magyarország?Svédország 0:4 (0:1, 0:2, 0:1)
2007. március 30. Magyarország?Svédország 1:7 (0:3, 1:1, 0:3)
2007. március 29. Magyarország?Svédország 2:1 hu. (0:1, 1:0, 0:0, 1:0)
1937. február 12. Magyarország?Svédország 0:3 (0:1, 0:1, 0:1)
1936. február 19. Magyarország?Svédország 0:1 (0:1, 0:0, 0:0)
1935. január 21. Magyarország?Svédország 0:3 (0:1, 0:1, 0:1)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB