Magyar szálak az NHL-drafton

   

Magyar jégkorongozót az idén sem draftoltak az NHL-be, de magyar játékosok csapattársai közül többet is.

A jégkorongszövetség honlapja gombolyította fel a szálakat, a 7 körben draftolt 217 hokis közül kigyűjtve azokat, akikhez akár csak minimális közünk is volt valamilyen formában.

A legkézzelfoghatóbb kapcsolatok svéd vonalon figyelhetők meg. Mint arról már beszámoltunk, a kanadaiak és az amerikaiak mögött eleve az északiak adták a legtöbb ifjú titánt a hét végi eseményen, szám szerint 30-at, messze megelőzve a 20 fős orosz kontingenst is. E között a 30 svéd között ketten is Galló Vilmos csapattársai voltak az allsvenskanos Timrában. Az egyaránt a 2. körben elkelt Jacob Olofsson (Montreal) és Filip Hallander (Pittsburgh) 2000 születésűként végigjátszotta a felnőttek között a teljes szezont, nem is akárhogy előbbi 21, utóbbi 20 pontot szerzett. A kvalifikációs körben is végig ott voltak, tisztesen hozzájárulva a csapat bravúros feljutásához az SHL-be. Ők elvben ugyanúgy megkapták a Timrától a profiszerződésüket a soron következő Elitserien-idényre is, mint a magyar válogatott támadója.

Érdemes külön megemlíteni még a Rögle BK juniorcsapatában villogó, de 7 meccs erejéig már az SHL-be is nevezett Horváth Bálint két csapattársát is. Horváth volt az a magyarok közül, aki eddig utoljára került szóba draftesélyesként, ám akkor egy betegség keresztülhúzta számításait. Csatárunk idén is szépen termelte a pontokat, különösen a rájátszásban, ahol 3 találkozón 3+3-at csinált. Elvben az idén is társa volt az 1/29-es Rasmus Sandin (Toronto), ám ő a szezon nagyobb részét a QMJHL-ben töltötte ? jövőre viszont jelen állás szerint SHL-es lesz a Rögle színeiben. A 6. körös Simon Kjellberg (New York Rangers) ugyanakkor juniorkontraktus alapján folytathatja a svédeknél, Horváthhoz hasolóan.

Egy további nüansz: az IIHF honlapja külön cikket szentelt Liam Kirk draftjának, és azt a budapesti divízió 1/A-s világbajnokságon készült Mudra László-fotóval illusztrálta. A 7/189-es Kirk (Arizona), aki 2000-es születésűként évek óta a felnőttek közt játszott Nagy-Britanniában ? és az idén az ifjúsági, a junior, valamint a felnőtt világbajnokságon is részt vett ?, az első brit, akit otthonról választottak ki az NHL-be.

A további magyar vonatkozásokért-összefüggésekért kattintsanak ide, hosszú és alapos a lista, érdemes.

Photo: Laszlo Mudra - HIIHF

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum