Egy lépésre a döntőtől a DVTK Jegesmedvék

   

Döntőbe jutással koronázhatja meg eddigi remeklését a Visegrád Kupában a miskolci csapat.

A sorozat létrehozásában vállalt szerepének megfelelően nagyon komolyan vette a Visegrád Kupát a DVTK Jegesmedvék. Ennek megfelelően az eddigi szereplésüket csak dicsérni lehet. Hét mérkőzésen vannak túl, ezeken hat győzelem és mindössze egyetlen vereség a mérlegük. 3-2-es előnyről vágnak neki a Visegrád Kupa-elődöntő visszavágójának a Poprad ellen. Ráadásul hazai jégen várhatják az ellenfelet. A Jegesmedvék a Kontinentális Kupával és két bajnokival melegítettek a keddi visszavágóra, ezen az öt meccsen négy győzelem és egy vereség a mérlegük. Legutóbb a Vienna Capitals farmcsapata ellen szereztek győzelmet, a játék képe alapján a kialakult 3-1-es győzelemnél jóval nagyobb volt a fölényük. A Kontinentális Kupában pedig legyőzték a francia és a kazah bajnokot. Nincsenek rossz formában tehát, de hogy sikerüljön az áhított döntőbe jutás, azért nagyon sokat kell tenni.

“Nagyon kemény mérkőzésre számítok kedden. – osztotta meg várakozásait a csapathonlapon Mikael Tisell vezetőedző. – A két héttel ezelőtti összecsapáson jól szerepeltünk, sikerült az emberelőnyeinket is kihasználni, ennek köszönhetően egy gól előnnyel vágunk neki a holnapi találkozónak, de nem szabad, hogy ez befolyásolja a hozzáállásunkat. Erre a találkozóra is úgy tekintünk, mint a többire: a mérkőzés korongbedobástól lefújásig tart, és nekünk az a feladatunk, hogy győzzünk. A Poprad kemény ellenfél, aki jelenleg a Szlovák Extraliga hatodik helyén áll, érdekes mérkőzésre számítok.”

Annál a bizonyos Tisell edző által említett hatodik helynél állt már jobban is a Poprad az Extraliga táblázatán ebben az idényben. Az utóbbi meccseken azonban nem szerepelnek túl jól, a nemzetközi szünetet követő négy fellépésükből háromszor vereséget szenvedtek, egyedül az Érsekújvárt tudták legyőzni gólzáporos meccsen. 11 gólt lőttek és 14-et kaptak, tehát egyáltalán nem sebezhetetlenek. A helyzetük viszont egyáltalán nem reménytelen, egy gól előny ebben a kétmeccses rendszerben szinte semmi. A poprádiak eddig is komolyan vették a Visegrád Kupát, így egészen biztosan meg fognak tenni mindent kedd este is azért, hogy a maguk javára fordítsák az összetett eredményt. Ennek legnagyobb győztese a közönség lehet, amelyre izgalmas, feszült mérkőzés vár a Népkertben.

A mérkőzést 18:30-től élőben közvetíti a Sport 1.

MISPOP VK

Fotó: dvtk.eu

A Visegrád Kupa csoportkörének végeredménye

Szlovákiai csoport
1. HK Nitra 8 pont (19-6)
2. HK Poprad 7 pont (15-12)
3. Érsekújvár 6 pont (7-8)
4. MsHK Zilina 4 pont (12-12)

Magyarországi csoport
1. DVTK Jegesmedvék 6 pont (13-12)
2. Fehérvár AV19 4 pont (12-12)
3. UTE 1 pont (6-13)
4. MAC Budapest 0 pont (7-16)

A Visegrád Kupa sorsolása

Csoportmérkőzések

2017. augusztus 15.

19:00 HK Poprad–Fehérvár AV19 4-3

2017. augusztus 18.

19:00 MAC Budapest–HC Nové Zámky 1-2

2017. augusztus 22.

18:00 HK Nitra–MAC Budapest 5-1
18:00 DVTK Jegesmedvék–HK Poprad 4-3 h.u.
18:00 UTE–MsHK Zilina 1-2 h.u.
18:30 HC Nové Zámky–Fehérvár AV19 4-3 h.u.

2017. augusztus 25.

17:00 MsHK Zilina–MAC Budapest 5-2
18:00 DVTK Jegesmedvék–HC Nové Zámky 4-0
19:00 Fehérvár AV19–HK Nitra 1-2
19:00 HK Poprad–UTE 4-2

2017. augusztus 27.

17:00 HC Nové Zámky–UTE 1-0
18:00 HK Nitra–DVTK Jegesmedvék 6-1
18:00 MAC Budapest–HK Poprad 3-4
19:00 Fehérvár AV19–MsHK Zilina 5-2

2017. augusztus 29.

17:00 MsHK Zilina–DVTK Jegesmedvék 3-4
18:00 UTE–HK Nitra 3-6

Negyeddöntők:
2017. október 4.

18:00 UTE–HK Poprad 1-4
18:00 MsHK Zilina–DVTK Jegesmedvék  1-5
18:30 HC Nové Zámky–Fehérvár AV19 5-4
19:00 MAC Budapest–HK Nitra (Tüskecsarnok) 2-3

2017. október 10.

18:00 HK Nitra–MAC Budapest (Nyitra) 4-4 hu.
18:45 Fehérvár AV19–HC Nové Zámky (Székesfehérvár) 4-0

2017. október 11.

18:00 HK Poprad–UTE 5-1 (össz.: 9-2)
19:00 DVTK Jegesmedvék–MsHK Zilina 6-4 (össz,: 11-5)

Elődöntők:
2017. november 14.

18:00 HK Poprad–DVTK Jegesmedvék 2-3
18:15 Fehérvár AV19–HK Nitra 1-3

2017. november 28.

18:00 HK Nitra–Fehérvár AV19
19:00 DVTK Jegesmedvék–HK Poprad

Döntő:
2018. január 10. és 17.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., vasárnap
VB 15:20 GBRLAT 3-4VÉGE
VB 15:20 KAZGER 4-5VÉGE
VB 19:20 SUIFRA 5-2VÉGE
VB 19:20 SWENOR 7-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., hétfő
VB 15:20 KAZITA 5-2VÉGE
VB 15:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 AUTGBR 5-3VÉGE
VB 19:20 CANDEN 2-3VÉGE
    • SPORT 2
május 24., kedd
VB 11:20 GERSUI 3-4 BVÉGE
VB 11:20 SWELAT 1-0VÉGE
VB 15:20 SVKDEN 7-1VÉGE
VB 15:20 USANOR 4-2VÉGE
VB 19:20 CANFRA 7-1VÉGE
VB 19:20 FINCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
május 26., csütörtök
VB 15:20 GERCZE 1-4VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 SWECAN 3-4 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 FINSVK 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUIUSA 0-3VÉGE
    • SPORT 2 (21:45)
május 28., szombat
VB 13:20 FINUSA 
    • SPORT 2
VB 17:20 CANCZE 
    • SPORT 2
május 29., vasárnap
VB 14:20 bronzm.
    • SPORT 2
VB 19:20 döntő
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum