DVTK Jegesmedvék?HK Poprad 4-1

   

A Visegrád Kupa elődöntőjének visszavágóján is magabiztosan győzött a magyar bajnok. A miskolciak lesznek a Nyitra ellenfelei a döntőben.

A meccs kezdetére a hazai szurkolók koreográfiával készültek: egy több mint tízéves, a korábbi színeket idéző és a legendás mondatot ? a medve nem játék! ? tartalmazó molinót húztak magukra, egyes információk szerint nem minden üzenettartalom nélkül. A Jegesmedvék egygólos előnnyel várták a Visegrád Kupa elődöntőjének visszavágóját, ám alig telt el két perc, és vezetett a Poprad. A vendégek támadósora kipasszolta a hazai védelmet, és végül a kapuvasnál üresen álló Abdul lőtte be a korongot (0-1). A Jegesmedvék nem tudták hozni azt a sebességű játékot, amit tudnak, a Poprad pedig messzívan védekezett. A 8. percben a meccs első előnye a hazai csapaté volt, és bár volt igen nagy helyzetük is, nem tudtak élni vele. A szlovák csapat láthatóan nem akart belemenni a rohanásba, türelmesen passzolgattak, inkább igyekeztek eldugni a korongot, tisztára játszani a helyzeteiket. A 9. percben egyenlítettek a Jegesmedvék: a vendég védők a kapujuk mögött adták el a korongot, Galanisz onnan hozta helyzetbe a vas mellett álló Magosit, aki zavartalanul a hálóba emelt (1-1). A gól után sem pörgött fel a meccs igazán, akadtak helyzetek, de a kapusok remekül védtek.

A második harmad áthúzódó vendégelőnnyel indult, azonban csak egy bődületesen nagy kapuvasat értek el. Teljes létszámban nyomott a Poprad, és Adorján bravúrjára is szükség volt ahhoz, hogy az eredmény ne változzon. Ezután hullámzó lett a játék, egyik kapus sem unatkozhatott. A 27. percben kimaradt a második hazai előny is, majd ismét a Poprad percei jöttek, ám Adorján megint a helyén volt. Ezekben a percekben nagyon önfeláldozóan védekezett mindkét csapat, jó pár blokkolást bemutatva. Öt perc múlva ismét veszni hagytak egy fórt a házigazdák, majd ugyanezt tette a Poprad is. Az utolsó percek kifejezetten izgalmasak voltak, mindkét csapat kidolgozta a helyzeteit, de belőni nem tudták azokat. Fél perccel a lefújás előtt Fabian maradt lent a jégen, a mentők vitték le ? majd kórházba is szállították ?, a játékvezetők némi tanácskozás után Pavukot ültették ki 2+10 percre.

A harmadik harmad így poprádi előnnyel kezdődött, de eredmény nélkül el is telt, majd rögtön ezután fordult a kocka, Vas kapuvasig jutott. Lüktető, élvezetes játék alakult ki, egyik fél sem tudott tartós fölényt kiharcolni. A 49. percben hangrobbanás rázta meg a népkerti csarnokot, miután Sakaris a kapu mögül adta középre a korongot, amit Kulmala lőtt egyből a hálóba (2-1). Az 53. percben eldőlt a mérkőzés: egy szlovák hátvéd ezúttal a félpályánál adta el a korongot Magosinak, ő az érkező Galanisznak passzolt, aki kilőtte a jobb felsőt (3-1). A Poprad szétesett, így újabb gólt kaptak az 56. percben: Galanisz kapta a korongot teljesen üresen a kapu előtt, és közelről nem hibázott (4-1).

A Visegrád Kupa januári döntőjébe 7-3-as összesítéssel a DVTK Jegesmedvék jutottak, ahol a szintén kettős győzelemmel továbblépő HK Nitra lesz az ellenfelük.

A miskolciak elképesztő teljesítményt nyújtanak a kupában, az eddigi 8-ból 7-szer nyertek meccset a szlovák Extraliga-csapatokkal szemben.

Mikael Tisell (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): “Nehezen indult a mérkőzés, görcsösek voltunk, ezért adtunk nekik egy könnyű gólt az elején. Lassan vettük fel a meccs tempóját, de utána egyre jobbak lettünk, és ez gólokban is megmutatkozott. Az eredmény nem mutatja, mennyire szoros volt a meccs, de a nagy részében jobban játszottunk. Nagyon boldog vagyok, hogy a Visegrád Kupa döntőjébe kerültünk!”

DVTK VK SF2 MISPOP

Fotó: dvtk.eu

A Visegrád Kupa csoportkörének végeredménye

Szlovákiai csoport
1. HK Nitra 8 pont (19-6)
2. HK Poprad 7 pont (15-12)
3. Érsekújvár 6 pont (7-8)
4. MsHK Zilina 4 pont (12-12)

Magyarországi csoport
1. DVTK Jegesmedvék 6 pont (13-12)
2. Fehérvár AV19 4 pont (12-12)
3. UTE 1 pont (6-13)
4. MAC Budapest 0 pont (7-16)

A Visegrád Kupa sorsolása

Csoportmérkőzések

2017. augusztus 15.

19:00 HK Poprad?Fehérvár AV19 4-3

2017. augusztus 18.

19:00 MAC Budapest?HC Nové Zámky 1-2

2017. augusztus 22.

18:00 HK Nitra?MAC Budapest 5-1
18:00 DVTK Jegesmedvék?HK Poprad 4-3 h.u.
18:00 UTE?MsHK Zilina 1-2 h.u.
18:30 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 4-3 h.u.

2017. augusztus 25.

17:00 MsHK Zilina?MAC Budapest 5-2
18:00 DVTK Jegesmedvék?HC Nové Zámky 4-0
19:00 Fehérvár AV19?HK Nitra 1-2
19:00 HK Poprad?UTE 4-2

2017. augusztus 27.

17:00 HC Nové Zámky?UTE 1-0
18:00 HK Nitra?DVTK Jegesmedvék 6-1
18:00 MAC Budapest?HK Poprad 3-4
19:00 Fehérvár AV19?MsHK Zilina 5-2

2017. augusztus 29.

17:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék 3-4
18:00 UTE?HK Nitra 3-6

Negyeddöntők:
2017. október 4.

18:00 UTE?HK Poprad 1-4
18:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék  1-5
18:30 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 5-4
19:00 MAC Budapest?HK Nitra (Tüskecsarnok) 2-3

2017. október 10.

18:00 HK Nitra?MAC Budapest (Nyitra) 4-4 hu.
18:45 Fehérvár AV19?HC Nové Zámky (Székesfehérvár) 4-0

2017. október 11.

18:00 HK Poprad?UTE 5-1 (össz.: 9-2)
19:00 DVTK Jegesmedvék?MsHK Zilina 6-4 (össz,: 11-5)

Elődöntők:
2017. november 14.

18:00 HK Poprad?DVTK Jegesmedvék 2-3
18:15 Fehérvár AV19?HK Nitra 1-3

2017. november 28.

18:00 HK Nitra?Fehérvár AV19 3-2
19:00 DVTK Jegesmedvék?HK Poprad 4-1

Döntő:
2018. január 10. és 17.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum