Az ukránok már készülnek a kijevi világbajnokságra

   

Kedden megtartották az esemény ünnepélyes elő-elő-előmegnyitóját a Palac Szportuban, és bemutatták a kabalafigurákat is.

Az országos sajtót nem nagyon izgatja fel a jövő év áprilisában esedékes divízió 1/A-s torna, a nagyobb újságok jó részének sportrovatai mínuszos hírben sem emlékeztek meg a történtekről. Az itt-ott megjelent rövid tudósításokból azért kiderült: az ünnepélyes prezentáció lényegében egyfajta show-műsor volt, amin mindenféle sportolók és más hírességek jelentek meg.

Ami blogunk olvasóit is érdekelheti ezzel kapcsolatban, az nagyjából annyi, hogy bemutatták a vb kabalafiguráit, és hogy elkezdődött a jegyek árusítása. Az első belépőt ott mindjárt ki is sorsolták, egy számunkra ismeretlen celebritás a sors kezeként egy másik számunkra ismeretlen celebritás számára szerzett ily módon örömet. Hogy a jegyeket hol, milyen formában, milyen csomagokban lehet elérni, arról még nem találtunk semmit, de egy félig-meddig konkrét infónk azért van: a legolcsóbb tikettek 50 hrivnyába, nagyjából 500 forintba fognak kerülni. Az árfekvések tehát aligha vágják majd földhöz közösségünket. Egyelőre mindazonáltal ne bízzuk el magunkat, volt már példa hasonló helyzetekben arra, hogy a külföldi szurkolók kevésbé jártak jól, mint a hazaiak. Mindenesetre amint sikerül többet megtudnunk, rögvest megosztjuk információinkat.

A kabalafigurákat egyébként egy 1970-es évjáratú szovjet?ukrán rajzfilm hőseiben találták meg a szervezők. A maga idejében rendkívül népszerű ? és mai szemmel nézve is vicces ? mű arról szólt, hogy hogyan futballoztak a kozákok. A 2017. áprilisi kozákok nem a labdát kergetik, hanem a pakkot, és úgy néznek ki egyelőre, ahogyan az a mellékelt fotón látható.

A prezentáció alkalmából az ukrán szövetség honlapján megjelent egy kisinterjú Olekszandr Szavickijjel, a hazai válogatott szövetségi kapitányával. Mint ismert: a torna első meccsén a vendéglátókkal játszunk. A szakember elmondta, a csapat nagy vehemenciával készül a világbajnokságra. A kialakított menetrend jegyében legközelebb december 10-én találkozik a keret, aztán 14-én Lengyelországba utaznak, ahol négycsapatos EIHC-tornán vesznek részt. A kazahokkal és a koreaiakkal is összecsapnak ekkor. Ezen az összetartáson és megméretésen kizárólag az ukrán bajnokságban szereplő játékosok jutnak szóhoz.

Még egy apróság, ami szegről-végről ide tartozik. Ezekben a napokban több újságcikk is megjelent arról, hogy veszélybe került az eurovíziós dalfesztivál ukrajnai megrendezése. Kiderült, hogy különböző okok miatt Dnyipro és Odessza sem alkalmas arra, hogy egy ekkora eseményt vendégül lásson. Így marad Kijev, ahol két helyszín van ? írták a lapok ?, a kiállítási központ és a Palac Szportu. Végleges döntés napokon belül várható. Ezzel együtt is úgy tűnik, a jégkorong-világbajnokságnak már aligha tehet keresztbe a giccskulturális szuperbuli.

Legalábbis reméljük. Hiszen a friss fejlemények tükrében már mégiscsak furcsa lenne, ha be kellene ugrania a tartalékként számon tartott Innsbrucknak.

Emlékeztetőül: 2017. április 22?28. között Kijevben küzdhet válogatottunk az ismételt A csoportba jutásért. Ellenfeleink sorrendben a következők lesznek: Ukrajna, Ausztria, Dél-Korea, Lengyelország, Kazahsztán.

UKR kozak

2017-es divízió 1/A-s világbajnokság (Kijev, Ukrajna):

2017. április 22., szombat, 12:30: Ukrajna?Magyarország
2017. április 22., szombat, 16:00: Dél-Korea?Lengyelország
2017. április 22., szombat, 19:30: Ausztria?Kazahsztán

2017. április 23., vasárnap, 16:00: Kazahsztán?Dél-Korea
2017. április 23., vasárnap, 19:30: Lengyelország?Ukrajna

2017. április 24., hétfő, 19:30: Magyarország?Ausztria

2017. április 25., kedd, 12:30: Kazahsztán?Lengyelország
2017. április 25., kedd, 16:00: Magyarország?Dél-Korea
2017. április 25., kedd, 19:30: Ukrajna?Ausztria

2017. április 26., szerda, 19:30: Kazahsztán?Ukrajna

2017. április 27., csütörtök, 16:00: Lengyelország?Magyarország
2017. április 27., csütörtök, 19:30: Ausztria?Dél-Korea

2017. április 28., péntek, 12:30: Magyarország?Kazahsztán
2017. április 28., péntek, 16:00: Lengyelország?Ausztria
2017. április 28., péntek, 19:30: Dél-Korea?Ukrajna

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum