

Másodszor utazik Debrecenbe a Miskolc
A két csapat eddig többnyire szoros meccseket játszott egymással, de a házigazdák még nem szereztek pontot Mayer Péter csapata ellen.
Az alapszakasz legkeményebb részét kezdi meg a Debrecen, amely hazai pályán fogadja a Miskolc csapatát. A következő húsz napban hét meccset játszanak Jevgenyij Muhin tanítványai, mindegyiket a Miskolc, MAC, Fehérvár trióval. A Debrecen 53 pontot gyűjtött eddigi 35 mérkőzésén, ezzel a 4. helyen áll, előnye az UTE-val szemben 4, a Csíkszeredával szemben 8, a Fradival szemben 9 pont. Rangadót utoljára október közepén nyert a csapat, amikor 5-4-re verték a MAC-ot. Azóta 22 mérkőzést játszottak Salugáék, melyek során csak a Brassót, a DAB-ot és a Fradit sikerült legyőzniük, összesen hét alkalommal, az első hat csapat egyikével szemben sem jártak sikerrel. Valami nem kerek a miskolci öltözőben sem, a csapat rövid belül kikapott Csíkszeredában, majd hazai pályán háromgólos előnyről kapott a Fraditól 20 perc alatt 5 gólt. Az elmúlt időszak botladozása az alapszakasz-elsőség elvesztéséhez vezetett, a MAC egy meccsel többet játszott és két ponttal előzi Hajósékat, tehát itt a remek alkalom, hogy ismét a liga élére álljanak.
Debrecen–Miskolc 4-5
A Jegesmedvék Booras mesterhármasának köszönhetően begyűjtötték a 3 pontot a cívisvárosban. Hramcov vereséggel debütált a debrecenieknél.
A DHK egy új kapussal, Gyenyisz Hramcovval a kapuban vágott neki a meccsnek. Az orosz hálóőr az 5. percben megkapta első MOL Liga-gólját, Booras avatta fel, 1 percre rá pedig Galanisz is bevette a kapuját. A meccs első emberelőnyét Kozlovszkij révén kihasználta, ezzel szépített a Debrecen. A második harmadot szintén 2-1-re nyerte a Miskolc, Dudas emberelőnyből, Booras 5 az 5 ellen szerzett gólt, míg a kettő között Dancsfalvi vette be Adorján kapuját. A Debrecen hajtott az egyenlítésért, ez Vincze Péter Tamás révén sikerült is, aki az 53. és az 55. percben is eredményes volt emberelőnyben. A meccs egy másik 5 a 4 elleni szituációban dőlt el, a meccs embere, Jon Booras újra vezetéshez juttatta a Jegesmedvéket. A Miskolc 5-4-re nyert, visszavette a vezetést a MAC-tól. A Debrecen előnye 1 pontra olvadt az UTE-val szemben a 4. helyért folyó csatában.
Meccs közben három játékosunkat vesztettük el
Az a szépszámú miskolci szurkolósereg, akik elkísértek bennünket, egy oroszlánként küzdő csapatot láthatott ma. Jó érzés az első helyen nekivágni az új évnek.
Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debrecen): A meccs elejét sajnos odaajándékoztuk az ellenfélnek, aztán sikerült egy kicsit visszakapaszkodni, de a Miskolc harmadik és negyedik gólját ismét nagy hibák előzték meg. Mindezek ellenére a csapat ma este nagyon akart nyerni. A harmadik harmadra jól raktuk össze a sorokat, jókor jöttek az emberelőnyök is. Sikerült kiegyenlíteni, de a mérkőzés vége nem úgy alakult, ahogyan azt reméltük. Azt is látni kell azonban, hogy komoly nehézségekkel küzdünk: keretünkben olyan sok a beteg és a sérült, hogy nagyon fiatal, mondhatnánk ificsapattal vagyunk kénytelenek tapasztalt felnőtt játékosok ellen kiállni.
Mayer Péter (vezetőedző Miskolc): Hatalmas karaktert mutatott ma a csapat, ennek köszönhetjük a győzelmet. Meccs közben három játékosunkat vesztettük el: Leppanen és Láda megsérült, Pavuk véglegessel ment ki. A rengeteg kiállításban óriási munkát végzett a csapat, blokkoltak, belevetődtek a korongba. A végén aztán egy előnyt ki tudtunk használni, és ezzel megnyertük a meccset. Az a szépszámú miskolci szurkolósereg, akik elkísértek bennünket, egy oroszlánként küzdő csapatot láthatott ma. Jó érzés az első helyen nekivágni az új évnek.
Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 400 néző. Játékvezetők: Gangel, Halassy, Sipos, Berger. |
Hramcov: 89,1% (Nagy) | K |
Adorján: 88,2% (Kiss) |
Hetényi, Kovács, Dancsfalvi, Berta, Kozlovszkij | 1 |
Sagert, Dudas, Láda, Miskolczi, Booras |
Csíki, Popkov, Hári, Könczei, Saluga | 2 |
Gőz, Leppanen, Somogyi, Pavuk, Cseter |
Wéber, Szerman, Vincze, Godó, Izsák | 3 |
Györfy, Vojtkó, Hajós, Galanisz, Dansereau |
Trosin, Tanka | 4 |
Ritó |
Muhin Jevgenyij, Razov Igor | E |
Mayer Péter, Kontsas Jukka |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 04:10 | MIS | Booras | Vojtkó | ||
0-2 | 05:16 | MIS | Galanisz | Hajós | Sagert | |
1-2 | 07:51 | DHK | PP | Kozlovszkij | Dancsfalvi | Hetényi |
1-3 | 22:38 | MIS | PP | Dudas | Somogyi | Dansereau |
2-3 | 24:16 | DHK | Dancsfalvi | Kozlovszkij | Berta | |
2-4 | 38:38 | MIS | Booras | Miskolczi | Ritó | |
3-4 | 52:48 | DHK | PP | Vincze | Trosin | Popkov |
4-4 | 54:35 | DHK | PP | Vincze | Berta | Trosin |
4-5 | 56:40 | MIS | PP | Booras | Dudas | Somogyi |
34 | Kapura lövések száma | 46 |
47 | Kiállításpercek | 51 |
További cikkek
- Bíró Gergő GYHK-s marad
- A Corona Brasov megegyezett Roberto Gligával
- Szmirnov szerződést hosszabbított a DEAC-cal
- Aku Kestilä továbbra is az FTC-ben játszik
- Radim Valchar még két évig Brassóban marad
- Sointu is elhagyja a Fradit
- Újabb finn hátvéd Dunaújvárosban
- Nincs nagy bajban a Sportklub, megkezdte a nyári edzőtábort
- Kevin Wehrs nem marad Miskolcon