A Slavia idegenben nyert, Vas gólpasszt adott
Légiósaink csapatai közül egyedül a Slavia lépett jégre hétfőn, büntetőkkel győzött a Prostejov otthonában.
Szép számú publikum előtt játszották a mérkőzést, 3500 néző volt kíváncsi a cseh másodosztály harmadik fordulójában a Slavia vendégszereplésére. Az első gólra nem is kellett sokat várni Vasék már a 39. másodpercben betaláltak. A Prostejov 19 másodperccel a harmad vége előtt egyenlített. Ezt követően sokáig nem esett gól, annak ellenére sem, hogy csak a középső harmadban 39 percnyi büntetést osztottak ki a játékvezetők, a Slavia többek között egy ötperces fórt is kihagyott. Az 56. percben aztán ismét megszerezték a vezetést a vendégek, Vas második asszisztos volt, de örömük nem tartott sokáig, hiszen az ellenfél három percen belül egyenlített.
Több gól pedig már sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem esett, így jöhettek a büntetők, amelyet a Slavia játékosai lőttek jobban, így 3-2-es győzelemmel távoztak a csarnokból. Vas János egy passzal zárt, kapott gólnál nem volt a jégen ? 3 meccsen 3 pontnál jár. A Slavia három forduló után 6 pontjával hatodik helyen áll a tabellán.