A HSC ezúttal a Megyeri úton okozna meglepetést

   

Érdekesebben nem is kezdődhetett volna a MOL Liga, az előzetesen a gyengék közé sorolt HSC pontelőnnyel érkezik az erősék között számon tartott Újpest otthonába.

Ráadásul a HSC Székesfehérváron, az ugyancsak a legjobbak közé várt Fehérvár otthonában szerzett pontot. A prímet Kyle Heffernan vitte, aki egymaga három góllal járult hozzá a vaskos meglepetésnek számító pontszerzéshez. Mellette kulcsfigura volt Robert Mikeska is. Az előző idényt Gyergyóban befejező szlovák védő minden csíki gólnál jégen volt. Vezetésükkel a sok sebből vérző, messze nem ideális felkészülést maga mögött tudó HSC keményen, tartással játszott.

Az UTE rajtja viszont nem úgy sikerült, ahogy a szurkolók várták, bár Szilassy Zoltán előzetesen figyelmeztetett arra, hogy a MAC a liga legjobbjai közé tartozik. Biztató első 30 perc után felpuhult az UTE játéka, a harmadik harmad elején pedig a MAC egyszerűen átrohant a lilákon. Az első és legfontosabb feladata a fiatal edzőnek és csapatának tehát, hogy a MAC elleni kezdéshez találjanak vissza, és azt a tempót és hozzáállást állandósítsák az elsőtől az utolsó pillanatig. A nyitó forduló után mindenki számára feketén-fehéren kiderülhetett, nincsenek félvállról vehető csapatok. Így izgalmas összecsapásra számíthatunk a Megyeri úton vasárnap este.

UTEHSC

“Jól kezdtünk csütörtökön a MAC ellen, a vezetés megszerzése után is volt még számos lehetőségünk, amiből gólt szerezhettünk volna – tekintett vissza a nyitó fordulóra Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – A harmadik harmadra azonban nagyon kényelmesen, rossz felfogásban mentünk ki, nem voltunk ugyanolyan eltökéltek, mint addig, és a MAC percek alatt lerohant bennünket. Sokszor elmondtam már, hogy ebben a bajnokságban egyetlen pillanatra sem lehet kiengedni senki ellen sem, mi mégis ezt tettük csütörtökön. Az erdélyi csapatokkal kapcsolatban az én félelmem nem az, hogy ne lennének elég erősek, hanem az, hogy fogják-e bírni a kettős terhelést. Most azonban még a szezon legelején vagyunk, a Csíkszereda is friss. Láttam az első meccsüket Fehérváron, egy nagyon eltökélt, keményen dolgozó csapatot ismertem meg bennük. Nem engedtek egyetlen pillanatnyi lazítást sem, a hibákat egyből büntették. Éppen ezért nekünk is az első másodperctől az utolsóig teljes erőbedobásra és koncentrációra lesz szükségünk, cseréről cserére kell gondolkodnunk, nem engedhetünk olyan lazítást, mint csütörtökön a harmadik harmad első felében. Egyetlen változás lesz a keretben, Teemu Elomo továbbra sem tudja vállalni a játékot, helyette Egyed Márk kap lehetőséget, ő lesz a 12. csatárunk.”

UTE–HSC Csíkszereda 3-2

   

Tartották szavukat a csíki játékosok, Fehérvár után Újpesten is meglepetést okoztak.

Jobban nem is kezdődhetett volna a meccs a vendégek számára, nem telt el egészen két és fél perc, amikor Shane Heffernan megszerezte a vezetést. Az Újpest hiába játszott fölényben, támadójátéka meddő volt, a rengeteg lövésből semmi nem ment be, Ruczuj remekül dolgozott. Hogy Szilassy Zoltán homlokán a ráncok még mélyebbek legyenek, arról a 46. percben Molnár Zsombor gondoskodott, aki kétgólosra növelte a székelyek előnyét. Az újpestiek szerencséjére két perccel ezt követően Michalik megtörte a jeget, egy gólra zárkózott fel az UTE. Egészen pontosan 4 perc múlva aztán Csányinak az egyenlítés is sikerült. Ennél tovább azonban nem sikerült jutni 60 perc alatt, következett a hosszabbítás, majd mivel az is gól nélkül telt el, a büntetőlövések. Sila mindent védett, Ruczuj viszont nem segíthetett Csányi kísérleténél, így büntetőkkel az UTE otthon tartott 2 pontot.

Keringtünk, mint az a bizonyos a levegőben

   

A meccs alatt nincs idő azon gondolkozni, hogy hány szívinfarktust kap az ember, mondta az UTE vezetőedzője a Csíkszereda legyőzése után.

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE):  Az első harmad első pár cseréjével egyáltalán nem voltunk megelégedve, pont nem ezt kértük a játékosoktól. Az volt a taktika, hogy hazai pályán dominánsan lépjünk fel. Korongot kellett volna szerezni, ütközni, ehelyett pont az ellenkezője történt, ránk jött a Csíkszereda, keringtünk, mint az a bizonyos a levegőben. Ekkor nagyon furcsa volt a játékunk, hiszen lőttünk két kapuvasat, de sikerült átlendülnünk a rossz kezdésen. Ugyan nem egy szép hokival, de nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfélre. Többször is sikerült kapura lőnünk, bár ezek inkább kényelmes lövések voltak, a kapusnak nem okozott problémát. Ez egy ilyen meccs volt. A jelenlegi helyzetünkben – komoly hiányzóink vannak – úgy kellett ez a győzelem, mint a falat kenyér. Főleg úgy, hogy 0-2-es hátrányból, büntetőkkel nyertük meg a meccset. Ez is jelzi, hogy karakterünk és gerincünk van a hokihoz. Hiába lőttünk 57-et kapura, ellenfelünk meg csak 23-at, jobban kell alkalmaznunk ezt a fölényünket. Nagyon szórakoztatónak találom az új, hosszabbításos szabályt. Készültünk erre is, végig offenzíven léptünk fel, két csatárral és egy védővel, hiszen ellenfelünk már játszott egy ilyen mérkőzést. Ennek az az egyetlen sarkalatos pontja, hogy ha nem játszol jól a védekező harmadban, akkor megkaphatod a gólt. Nekünk viszont megvannak azok a sebességű csatáraink, akik ezt a három a három elleni játékot a magunk javára fogják fordítani.

Forrás: utehoki.hu

Erste Liga, Megyeri út, 352 néző. Játékvezetők: Haszonits, Vas, Soltész, Ozsváth.
Sila: 91,3% (Pleszkán)
K
Ruczuj: 94,7% (Onodi)
Lindgren, Kiss D., Mihálik, Virág, Csányi
1
Bors, Gecse, Péter R., Mihály, Molnár Zs.
Huba, Hegyi, Gröschl, Kiss Á., Nemes
2
Mikeska, Salló, Antal Zs., Moldován, Bíró
Dósa, Garbacz, Feil, Egyed, Hodos
3
Orbán, Bednár, Heffernan K., Heffernan S., Farkas
Zalavári, Sommer, Dömötör, Pichler, Turbucz
4
Okos, Geréb, Molnár Z., Rokaly
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Geréb István
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:29 SCC Heffernan S. Heffernan K. Geréb
0-2 45:20 SCC Molnár Zs. Bednár Mihály
1-2 47:24 UTE Mihálik Huba Virág
2-2 51:24 UTE Csányi Mihálik
3-2 67:00 UTE GWS Csányi
57 Kapura lövések száma 23
8 Kiállításpercek 24

Az UTE–HSC galériája

   

Az UTE–HSC videó-összefoglalója

   

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 11., hétfő
U20 13:00 OHCUTE 4-1VÉGE
ROM 17:30 SCCSTE 9-3VÉGE
VB20 19:00 FRAHUN 4-3 HVÉGE
EL 20:00 DABTIT 5-3VÉGE
    • M4 SPORT
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 6-4VÉGE
U18 17:20 ETOUTE 6-3VÉGE
ROM 17:30 STESCC 1-8VÉGE
EL 18:30 MISMAC 2-0VÉGE
U18 18:40 VASMIS 3-2VÉGE
EBEL 19:15 MZAAVS 2-3 HVÉGE
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 3-5VÉGE
EL 17:50 VC2MAC 1-5VÉGE
MK 18:00 DABVAS 9-3VÉGE
U18 18:00 SZDDHK 0-13VÉGE
U18 19:00 ZNOUTE 6-2VÉGE
december 14., csütörtök
U18 16:00 PEFZEG 4-1VÉGE
U18 17:40 AVSKMH 11-1VÉGE
MK 18:00 UTEMIS 2-5VÉGE
U18 18:00 MISMAC 2-3VÉGE
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:30 TITBRA 
december 16., szombat
U18 13:40 AVSMIS 
U18 15:00 SZDZEG 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
U18 18:30 MACETO 
december 17., vasárnap
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
Partnerünk