4/30 Anaheim Ducks

Az Anaheim páratlan fejlődést mutatott be az elmúlt három évben, az első körös kieséstől a konferenciadöntőig jutottak. A legnagyobb kérdés, hogy a negyedik évben sikerül-e fellépni az utolsó lépcsőfokra.

Idén is elindítjuk 30 napos sorozatunkat, amelyben az NHL egy-egy csapatát tesszük alapos vizsgálat tárgyává. Bemutatjuk a változásokat és hogy mire számíthatunk a 2015/16-os szezonban.

Az utóbbi pár évben mindig csak egy kevés hiányzott a még nagyobb sikerhez, hiszen mindhárom alkalommal hetedik meccsen kaptak ki, hazai nézők előtt. Ezekből a tapasztalatokból tanulni kell, és a csapat képes is lehet erre, hiszen a mag most ér a legjobb korba: Ryan Getzlaf és Corey Perry idén 30 évesek, Ryan Kesler a 31-et tapossa. A nyáron a Rangerstől megszerezték Carl Hagelint, aki négy évre írt alá, egyértelműen az első két sor valamelyikébe érkezik, valamint az emberhátrányok kivédekezésében is kulcsszerepe lehet. Kesler tavaly nyáron érkezett Vancouverből, 20 góljánál biztosan többet remélnek tőle, de ez volt az egyetlen negatív pont a csapat tavalyi alapszakasz-teljesítményében, amit nem mellesleg 109 ponttal meg is nyertek.

Centerposzton igen jól állnak, hiszen Getzlaf és Kesler mögött ott van a fiatal svéd tehetség, Rickard Rakell, valamint a veterán Shawn Horcoff és Mike Santorelli, akik a vállsérüléséből lábadozó Nate Thompsont helyettesíthetik. A nyáron megszerezték a jobbszélső Chris Stewartot a Minnesotától, aki 188 centis és 105 kilós mivolta mellett pontérzékenynek is mondható. Megváltak viszont Francois Beauchemintől, akit a Keslerhez hasonlóan Vancouverből érkező Kevin Bieksával pótolnak. Emellett tehetségekkel sem állnak rosszul. Mint Bob Murray általános igazgató elmondta, a múltban szerencséjük volt, hogy olyan lábakra tudták állítani a védelmet, mint a Devilstől megszerzett Scott Niedermayer vagy a St. Louisból átcsábított Chris Pronger, most jó esélyük van arra, hogy saját nevelésű játékosokat fejlesszenek erre a szintre. E tehetségek közül a legfontosabbak a kapus John Gibson, Shea Theodore, aki tavaly 9 alkalommal játszott az AHL-ben, melyeken hátvéd létére 11 pontot hozott össze, vagy a szélső Nick Ritchie, Stefan Noesen és Nicolas Kerdiles.

Kapusposzton sincs probléma, Fredrik Andersen a kezdő, a dán Herning Blue Fox csapatából küzdötte fel magát Svédországon keresztül az NHL-be. 22 évesen a Frölundában 39 meccsen védett, meccsenkénti kapott gólátlaga 1,62 volt, védési hatékonyság 94,3%, nem is csoda, hogy megválasztották a szezon újoncának. Ezt követően került az AHL-ben, ahol 2,19, illetve 92,9% voltak a vonatkozó mutatói, az elmúlt szezon volt az első NHL-es éve, ekkor is helytállt, hiszen 2,4 gólt kapott meccsenként és 91,4%-kal védett az alapszakaszban és a rájátszásban egyaránt. Mögötte John Gibson volt a második számú kapus, aki 20113-ban, 20 évesen világbajnoki bronzéremhez segítette csapatát (1,56-os gólátlag, 95% feletti hatékonyság), tavaly azonban lágyéksérüléssel bajlódott és hat hetet volt kihagyni. Harmadik számú hálóőrnek érkezett Anton Hdobin, aki Carolinából menekült Anaheimbe harmadik számú kapusnak.

Az előttünk álló szezon egyik legnagyobb kérdése, hogy sikerül-e pótolni a távozókkal csökkenő góllövő potenciált. A menedzsment megvált Matt Beleskeytől, Kyle Palmieritől és Emerson Etemtől, akik együtt 41 gólt szereztek. Ha nem csak a holtszezont nézzük, hanem a tavalyi idén végét, akkor az érkezési oldalon találjuk Jakob Silfverberget, Patrick Maroont, Jiri Sekacot, Hagelint és Stewartot. Ez a mérleg mindenképpen pozitívnak tűnik, ezekkel a játékosokkal bőven lehet pótolni a távozókat. Ennél is nagyobb probléma az emberelőnyös játék. Első látásra hihetetlen, de igaz, ez a bombaerős keret az előnyök mindössze 15,7%-át értékesítették, az elmúlt négy évből háromszor került a három legrosszabb csapat közé. Nem is maradt következmény nélkül a borzalmas teljesítmény, a szakvezetésből menesztették Brad Lauer másodedzőt, aki a speciális egység taktikájának kidolgozásáért volt felelős, helyére az Ottawa korábbi vezetőedzője, Paul MacLean érkezett.

A csapatnak szintén kell valamit kezdenie a rájátszás speciális műfajával is, hiszen amint említettük, az elmúlt három év mindegyikében hetedik meccsen kaptak ki hazai pályán. Az igazsághoz ugyan hozzá tartozik, hogy az utolsó két alkalommal a későbbi bajnok, sorrendben a Kings és a Blackhawks ejtette ki őket, de ha tényleg bajnok akar lenni a Ducks, akkor a gyilkos ösztönnek magasabb fordulatszámon kell majd pörögnie. Az alapszakaszban ezzel nem volt baj, hiszen ligarekordot jelentő 18 alkalommal nyertek úgy meccset, hogy a harmadik harmad elején még vesztésre álltak, 33 egygólos győzelmük pedig szintén NHL-csúcsnak számít.

Összességében elmondható, hogy a Ducks nagyon jó úton jár, nem volt szükség nagyobb módosításokra a csapaton belül, a ráncfelvarrás pedig első látásra jól sikerült. Az azonban csak a rájátszásban fog kiderülni, hogy a gyakorlatban mennyire sikerült javítani az amúgy is bombaerős csapaton. Erre mondta Bob Murray: ?Az megválaszolatlan kérdés egyelőre, hogy a szerkezet, amit kiépítettünk, hogyan viselkedik nagy nyomás alatt. Amikor nem megy a játék, csak a struktúrára támaszkodhatsz. A múltban ez kritikus pillanatokban csődöt mondott.? Valóban, Anaheimben minden együtt van egy bajnokcsapathoz.

A chicagói játékosok a Stanley Kupa megnyerése után elismerték, hogy legnehezebb dolguk nem is a döntőben, hanem egy körrel előbb volt. Andrew Desjardins úgy nyilatkozott, hogy ez volt élete legkeményebb hokija, de a Ducks erényeit Toews is elismerte: ?Az Anaheim a játék annyi elemében erős, erősek fizikailag, sebességben, ügyességben, kapusokban, szinte mindenben.? A következő szezon legnagyobb kérdése, hogy sikerül-e megmászni az utolsó lépcsőfokot, ami a csapat előtt áll.