

Az újvárosi szakvezetés kreatív irányba terelte felindultságát
Pénteken este fél hattól, meccs helyett bérletvásárlással és csapatfotózással egybekötött közönségtalálkozóra várja drukkereit a klub.
Mint arról mi is beszámoltunk, az Acélbikák vezetése nem örült a pénteki bajnoki nyitány lemondásának, és már délelőtt azon törte a fejét, miként kárpótolhatná a szurkolókat. Délre meg is lett a megoldás: bérletvásárlással, csapatfotózással egybekötött közönségtalálkozóra várja drukkereit a klub pénteken este fél hattól. A klub honlapján megjelent közlemény szerint: “Az összejövetelt este fél hattól, a Dunaújvárosi Jégcsarnokban tartják meg az Acélbikák, ahol a szurkolóknak lehetőségük lesz megismerkedni csapatunk játékosaival, először tekinthetik majd meg együttesünk hivatalos versenymezét, s megválthatják az idei ? remélhetőleg további halasztásoktól mentes ? MOL Liga szezonra szóló bérleteket is. Együttesünk ezen kívül is igyekszik szurkolói kedvében járni, ezért a jégcsarnokba kilátogatókat ? Vincze Andrásnak is köszönhetően ? zsíros kenyér, a felnőtteket egy-egy pohár ingyen sör, vagy fröccs várja a közönségtalálkozón, míg a gyermekek málna és kiviszörppel olthatják szomjukat a remélhetőleg remek hangulatú összejövetelen.”
További cikkek
- Szalma Zsolt hosszabbított a DAB-bal
- Nem mindenkiből lesz jégkorongozó, kell egy B opció is
- Turbucz Martin 2025-ig ferencvárosi marad
- Erste-légiósok igazoltak Franciaországba
- Kozma Ferenc továbbra is a DEAC-ban
- NCAA-hátvédet igazolt az FTC-Telekom
- Szécsi és Szűcs finn csapattársa érkezik a DAB-hoz
- Farkas Márton az ötödik miskolci idényére készülhet
- Újabb három távozót jelentett be a Fradi