A MAC és a Miskolc felfelé lóg ki a ligából

   

Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője a MAC ellen esedékes csütörtöki szezonnyitó meccs előtt beszélt blogunknak a csapatáról, a felkészülésről, a MOL Liga várható erőviszonyairól és az esélyekről.

Milyen UTE-t látunk majd az előttünk álló szezonban?

Őszintén remélem, hogy egy nagyon sokat dolgozó, szorgos és alázatos csapatot, amely nagyon sokat fog korcsolyázni az első perctől az utolsóig. Ebben az értelemben nem számítok nagy változásra tavalyhoz képest, ugyanazon az úton igyekszünk tovább menni, ami a mentális hozzáállást illeti. Ez nagyon röviden összefoglalva azt jelenti, hogy Újpesten olyan játékosokra van szükség, akik minden nap mindenben egy kicsit jobbak akarnak lenni, mint voltak egy nappal korábban. Legyen szó akár meccsről, akár edzésről.

Mennyire elégedett az új igazolásokkal? Volt-e speciális cél, olyan játékelem vagy csapatrész, amely megerősítésre szorult?

Tóth Gergő és Hegyi Ádám Zoltán távozása érzékenyen érintett minket, nagyon meg voltam velük elégedve tavaly, nagy hasznára voltak a csapatnak. Az új igazolásokkal elsősorban azt céloztuk meg, hogy a csapat vízfejűsége mérséklődjön. Tavaly, különösen a szezon kezdetekor, nagyon egyoldalúan a Mihalik, Elomo, Tapio sor hozta a pontjainkat, később ez sokat javult, kiegyenlítettebb lett a sorok terhelése és felelősségvállalása, ehhez természetesen időre volt szükség. Idén Csányi Karol köré is szerettünk volna építeni egy hatékonyabb, offenzívebb sort, és ez azt hiszem, sikerült is. Gröschl Tamás és Nemes Benjámin mellett minden feltétel adott az eredményesebb játékhoz, egyben a kiegyensúlyozottabb teljesítményhez.

Az ismertebb nevek mellett Szlovákiából érkezett egy 20 éves hátvéd is, róla mit kell tudni?

Igen, egy magyar fiatalemberről, Kiss Zsoltról van szó. Az ő honosítása már meg is történt. Mivel Szlovákiából érkezik, így képzettsége természetesen kifogástalan, korcsolyázása, ütőkezelése és lövőtechnikája is igen magas színvonalú, egyedül fizikailag kell őt egy kicsit felhozni. Vele kapcsolatban az a terv, hogy idén még főként a juniorokkal játszik, mint az egyik túlkoros. Rá elsősorban a jövő embereként tekint a szakvezetés, de ha a helyzet úgy kívánja, természetesen már most is bevethető. Mivel ő  magyar állampolgár, van még egy légiós hely a csapatban, ennek betöltésével nem kapkodunk, nyitott szemmel járunk a világban és csak akkor fogjuk teljesen feltölteni a keretet, ha arra alkalmas játékos kerül a látókörünkbe.

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Mennyire elégedett a felkészüléssel?

Az eltervezett munkát elvégeztük. Természetesen mindig mindent lehet még jobban csinálni, de összességében elégedett vagyok. A felkészülési meccsek során igyekeztünk nálunk erősebb ellenfeleket találni, ami időben sikerült is. Ezeket a meccseket arra használtuk, hogy többet megtudjunk a gyengéinkről, arról, miben kell elsősorban javulnunk. Erre az Érsekújvár vagy a Zsolna elleni találkozók tökéletesen alkalmasak is voltak. A Volán elleni vereség alkalmával pedig jókora mentális pofonba szaladtunk bele. Erről el kell mondjam, nincs annál félrevezetőbb elnevezés, hogy kis Volán, nem is szeretem igazán. Abban a csapatban kimagasló kapusteljesítményre kell számítani, a fiatalok évek óta együtt dolgoznak Tyler Dietrichhel, úgyhogy legfeljebb a játékosaimat érte váratlanul, ami történt, én számítottam rá, hogy bárkinek komoly problémát okozhatnak. Egyszóval kaptunk leckét hokiból is és alázatból is kellő adagot a felkészülési meccsek során. Azt gondolom, hogy a számtalan pozitívum mellett, amire most nem tértem ki, ezek a vereségek sokat hoztak rajtunk, jobb csapat lettünk általuk és ez a lényeg. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy még egyszer sem tudtunk komplett felállásban játszani, ami persze a felkészülés során nem tragédia, hiszen így lehetőséget kaptak olyanok, akik normális esetben nem, vagy nem annyit kaptak volna. Csütörtökre két sérültünk maradt, Gágyor Péter még vagy másfél hónapig gyógyul, míg Dömötör Róbert várhatóan hamarabb csatlakozhat majd a kerethez, de még ez sem ezen a héten lesz.

Ha már a Fehérvárt említette, hogy látja, milyen MOL Ligára számíthatunk idén a tavalyihoz képest? Ki lesz az első három?

Most úgy gondolom, hogy az idei mezőnyből két csapat, a MAC és a Miskolc kiemelkedik, felfelé lóg ki a ligából. Ott voltam a MAC Graz elleni mérkőzésén a helyszínen, az egy nagyon komoly munka volt, EBEL-szintű teljesítményt láttam. Majoross Gergely kollégám évek óta foglalkozik fiatalokkal, tavaly a felnőttek között is parádésan mutatkozott be, hiszen a Miskolccal mindent megnyert, ahol elindult. Kiváló légiósokat igazoltak a MAC-hoz, a költségvetés is egyben van, minden feltétel adott tehát a jó szerepléshez. A Miskolcról talán nem is kell külön beszélnem, nemcsak hogy sikerült megtartaniuk a tavalyi sikercsapat magját, de a három dunaújvárosi játékos, Galanisz, Somogyi és Pavuk érkezésével a támadópotenciáljuk, amelyre pedig már tavaly sem lehetett panasz, még tovább javult. Persze sok idő van még, el sem kezdődött a szezon, de nagyon csodálkoznék, ha nem ez a két csapat játszaná a döntőt.

Mögöttük már sokkal szorosabb a mezőny. A Debrecen igazi sötét ló, de egyrészt az orosz iskolában rejlő lehetőségeket nem kell külön ecsetelnem, másrészt Ladányi Balázs 40-hez közel is húzóember még a ligában. A Fehérvárról már beszéltem, egyértelműen esélyesek a playoffra. Az erdélyi csapatok emocionálisan mindig nagyon erősek, biztos vagyok benne, hogy igazolnak még légióst is szezon közben, félelmeim egyedül azzal kapcsolatban vannak, hogy be tudják-e fejezni a szezont a dupla terhelés miatt. Ha igen, akkor ők is jelentős fejtörést okozhatnak bárkinek, ha nem, akkor viszont az egész liga presztízse szenved jelentős csorbát. A Fradi, az a Fradi, ellenük sosem mehet biztosra az ember, ráadásul Greg Lindqvist nagy stratéga, aki kimondottan jól meccsel, bárkit képesek lesznek meglepni. A DAB-ot még technikai okok miatt nem láttam, nem tudom, milyenek a légiósaik, de vannak ígéretes tehetségek és rutinos válogatott, vagy válogatott közeli játékosaik szép számmal. Úgyhogy szerintem két dolog állítható már most biztosan a MOL Liga következő évadáról: senki sehova nem mehet fél gőzzel, és ahogy mondtam, a teteje lóg ki felfelé, nem pedig az alja lefelé.

Mindezek fényében mik a kitűzött célok a szezon végére?

Tavaly sikerült az alapvető célt, vagyis a rájátszásba kerülést elérni, sőt a négy közé kerülés is nagyon közel volt. Mindezt úgy, hogy rengeteget fejlődtünk szezon közben. Idén is azt várom elsősorban, hogy ezt a fejlődést menet közben tudjuk hozni, úgy a fizikai képességek, mint a játékrendszer tekintetében. Számszerűen idén a második playoffkör elérése, vagyis a legjobb négy közé kerülés a cél. Ott meg már bármi előfordulhat. Az biztos, hogy mindenhova győzni megyünk, azt szeretnénk, ha szurkolóink örömüket lelnék a játékunkban. Lehetőleg már csütörtökön, a MAC elleni nyitányon.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum