

Csapatot hirdetett a Debreceni HK
A hajdúsági MOL Liga-csapat nyilvánosságra hozta második szezonjának játékoskeretét. Nyolc légióssal vágnak az idénynek.
Egészen mostanáig csak a felkészülési mérkőzések jegyzőkönyveiből tájékozódhatott a közvélemény a DHK terveit, lépéseit illetően. A 23 fős keretet kedden kaptuk meg a sokáig titkolózó klubtól. A listából kiderül, hogy a rajtnál nyolc légiós versenyez majd egymással a meccsenként kiadó hat helyért, nyilván ez komoly motivációt jelent. A korábbi próbajátékosok közül Vlagyimir Guscsin és Mihail Usztyancev nem maradt a csapatnál.
A DHK-t az MHL-ből érkezett, az orosz másodosztályt is megjárt Dmitrij Romanov készíti fel a szezonra. A keret szűkös, hiszen a 15 magyar jégkorongozó közül néhány tapasztalatlan fiatalra még nem lehet túlzott mértékben terhet rakni, ráadásul több meghatározó játékos, így Ladányi Balázs is, sérüléssel bajlódott a felkészülés során. Pedig velük együtt is csak 21 játékost nevezhetnek egyszerre az alábbi névsorból. Ez a lista jelenleg csak új magyar igazolással vagy az utánpótláscsapatokból egészíthető ki.
A Debreceni HK játékoskerete, 2015/16:
# | Név | Állampolgárság |
71 | Barabás László | HUN |
51 | Berta Ákos | HUN |
40 | Szavva Borogyin | RUS |
66 | Kovács Bronson | HUN |
9 | Csíki Zoltán | HUN |
27 | Dancsfalvi Norbert | HUN |
95 | Kasper Emanuelsson | SWE |
33 | Godó Dániel | HUN |
16 | Hári Norbert | HUN |
2 | Hetényi Péter | HUN |
61 | Izsák Róbert | HUN |
45 | Makszim Ivanov | RUS |
87 | Danyil Kaszkov | RUS |
17 | Könczei Áron | HUN |
Jevgenyij Kunajev | RUS | |
21 | Artur Kuriljuk | RUS |
11 | Ladányi Balázs | HUN |
18 | Martin Saluga | SVK |
90 | Tanka Lőrinc | HUN |
Vlagyiszlav Trosin | RUS | |
78 | Vaszjunyin Artyom | HUN |
30 | Vay Ádám | HUN |
19 | Vincze Péter Tamás | HUN |
24 | Wéber Zsolt | HUN |
További cikkek
- Dunaújvárosi Acélbikák–BJAHC 2-4
- Seregély jó ütemben érkezett a debreceni kapu elé
- Így döntötte el Brady a derbit
- Ezúttal Jászberényben matinézik a DAB és a BJAHC
- A második harmadban eldönthettük volna a meccset
- Meg kell találnunk az utat a gólszerzésre
- FTC-Telekom–UTE 2-1
- DEAC–FEHA19 2-3
- Hetedszer csap össze az FTC és az UTE a vándorkupáért