A lengyelek már elkezdték

 

Három új csapattal bővült a lengyel első osztály, egy pedig távozott, tucatnyi indulóval vasárnap elkezdődött a lengyel liga.

A lengyelek rohamléptekkel bővítik bajnokságukat. A két évvel ezelőtti 8 csapat helyett immár 12-en vágtak neki az első osztályú bajnokságnak. Távozott a katasztrofális szezont futó, és egyben az EBEL iránt érdeklődő GKS Katowice, érkezett a másodosztály két legjobbja, a Nesta Torún és a Zaglebie Sosnowiec, továbbá az SMS I PZHL Sosnowiec néven induló juniorválogatott. A mezőny először egy oda-vissza kört játszik, ami a már elkészült végleges menetrend szerint november 15-ig tart.

A 22 forduló után a felsőházba, illetve az alsóházba kerülő 6-6 csapat november 20. és január 31. között újabb két oda-vissza kört, azaz 20 meccset játszik. Ezt követően a junior válogatott elbúcsúzik a mezőnytől. A fennmaradók közül a legjobb 8 kerül a negyeddöntőkbe, a maradék 3 klub pedig 4 kört, összesen fejenként 8 meccset játszik az alsóház sorrendjének megállapításáért. A bajnokavatás legkésőbbi időpontja 2016. március 26.

Az első fordulóban a címvédő és a Kontinentális Kupában-induló Tychy pont a juniorokkal került össze, és 19-1-re mosta le idegenben a fiatalokat. Nem sokkal járt jobban a Sosnowiec felnőtt sem, ők az bronzérmes Nowy Targnál vizitáltak, és 8-0 arányú vereséget szenvedtek. A tavaly óta jelentősen meggyengült, tavasszal csalódást keltő negyedik helyen végzett Sanok Kari Rauhanen vezetésével 4-3-ra verte az előző évben nem túl acélos Bytomot. Az ugyancsak újonc Torun jól helytállt az ezüstérmes Jastrzebie otthonában, csak 4-0-ra kapott ki. A nagy terveket dédelgető Cracovia 8-3-ra verte az egyetlen megmaradt katowicei csapatot, a Janowot. A hatodik meccsen az Oswiecim 3-2-vel küzdötte le az Orlik Opole gárdáját.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 
EL 17:40 BJAFHA 
EL 18:00 DABMIS 
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
Partnerünk
Archívum