Olimpija?Skalica 0-1

   

A 2015-ös Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna második napján az előző napi vesztesek meccsét a Skalica nyerte.

A szlovák csapat kapujában a magyar válogatott Sevela Peter kezdett. Sok dolga nem akadt, a Skalica az első pillanattól dominálta a meccset. Mindazonáltal az ő játékukból is hiányzott a megfelelő koncentráció, így huzamosabb ideig nem tudták nyomás alatt tartani a szlovén kaput. Az első harmad utolsó öt percétől megszaporodtak a kisebb-nagyobb fegyelmezetlenségek, felváltva kerültek előnybe a csapatok, de gól nem született. A szlovén védelem egyenlő létszám mellett hibázott nagyot, a 27. percben Skoliak maradt teljesen egyedül, Kominek a kapu mögül tette be neki centerbe, megszerezték a vezetést a szlovákok. Nem volt nagyon magas színvonalú a találkozó, nagyobb izgalmakat az emberelőnyös játékok sem hoztak a játékba, ehhez kellettek a kapusok is, Sevela két hosszabb periódusú kettős hátrányt is lehozott gól nélkül. A mérkőzés utolsó percében telt le a második kettős hátrány, ezt kapusukat lehozva hosszabbították meg a szlovénok, de a mérkőzés legjobbjává avanzsáló Sevelát ekkor már folyamatos provokációkkal sem sikerült kibillenteni, shutouttal hozta a meccset, 1-0-ra megérdemelten nyert a Skalica.

Az Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna programja:

szeptember 5., 15:30 HK 36 Skalica?Graz 1-2
szeptember 5., 19:00 Fehérvár?Olimpija Ljubljana 5-2
szeptember 6., 15:00 Olimpija Ljubljana?Skalica (Sportklub Tv, élő) 0-1
szeptember 6., 18:00 Fehérvár?Graz (Sportklub Tv, élő)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum