Ládayék két győzelemmel kezdték a felkészülést

   

Sofron István térdsérülés szenvedett, ami a játékos elmondása szerint nem súlyos, de 3-4 hetes kihagyásra kényszerül.

Míg Európában a végéhez közeledik a felkészülési szakasz, addig Észak-Amerikában még csak most kezdődik. A WHL-ben szereplő Medicine Hat Tigers két idegenbeli meccsel nyitott, mindkettőt megnyerte. Láday Tamás mindkét meccsen az első sorban kezdett.

Pénteken a Lethbridge Hurricanes volt az ellenfél, Ládayék villámrajtot vettek és a 33. percben már 3-0-ra vezettek. Az 1900 néző hite a harmadik harmad elején jött vissza, amikor négy és fél perc alatt kettőt faragtak a háromfás hátrányból a hazaiak. Egyenlíteni azonban már nem tudtak, 3-2-re nyert a Tigers. Két gólnál többet szombaton sem kaptak Ládayék és mivel elöl a támadószekció is hatékonyan tette a dolgát, a Swift Current Broncos is meghajolt, ezt a meccset 4-2-re nyerték. Láday Tamás egyik meccsen sem szerzett pontot, a másodikon +1-gyel zárt, de így is több mint biztató, hogy az első sorban kapott helyet. Bekkpárja egyébként az a David Quenneville, aki a Chicago vezetőedzőjének, Joel Quenneville-nek a másod unokatestvére.

Hári Jánosék utolsó felkészülési meccsükön az Allsvenskan egyik élcsapatához, a Vasterashoz látogattak és 2-0-s vereséget szenvedtek. A meccset a klubhonlapnak Lars Bryggman értékelte. A 22 éves szélső szerint megvoltak a helyzeteik ahhoz, hogy kiegyenlítsenek, de nem koncentráltak eléggé a kapu előtti szituációkban és ez megbosszulta magát. Az alapszakasz szeptember 11-én startol, az első fordulóban a Leksands a Timrát fogadja.

A Feldkirch már 2-0-ra és 3-1-re is vezetett a Lustenau otthonában, de a hazaiak ki tudtak egyenlíteni. A két ősi rivális és az INL tavalyi kiírásának két döntősének a meccsét végül a vendégeknek sikerült a maguk javára fordítaniuk és 4-3-ra nyertek. Fekete Dániel gólt nem szerzett.

Sofron Istvánék is végére értek a felkészülésnek, igazán parádés meccsel méghozzá, amelyet a Köln ellen játszottak. A Krefeld 6-2-es győzelmet aratott a Cápák edzőpályáján, ráadásul a csapat számos kulcsjátékosát pihentette kisebb-nagyobb sérülés miatt, többek között a magyar válogatott csatárát is.

Vasárnap Erdély Csanád is bemutatkozik új csapatában, a Sioux Falls Stampede-ben, amely az NAHL-ben szereplő Brookings Blizzardot fogadja. Fekete Dánielék újabb svájci harmadosztályú csapattal játszanak, Churban játsszák utolsó előtti felkészülési mérkőzésüket. A BL csoportkörében már elvérzett Linz utolsó meccsét játssza a nemzetközi kupa idei kiírásában, hazai pályán fogadják a Düsseldorfot, könnyen előfordulhat, hogy Gáspár Máté ismét lehetőséget kap az immár tét nélküli találkozón.

A magyar légiósok előszezonmeccsei:

Erdély Csanád (Sioux Falls Stampede, USHL)
szeptember 6.: Stampede–Brookings
szeptember 11.: Sioux City–Stampede
szeptember 12.: Des Moines–Stampede
szeptember 13.: Stampede–Salzburg Red Bull
szeptember 18.: Omaha–Stampede
szeptember 19.: Tri-City–Stampede

Fekete Dániel (VEU Feldkirch, INL)
augusztus 23.: Feldkirch–ERC Sonthofen (GER-3.) 8-2
augusztus 28.: Feldkirch–EHC Seewen (SUI-3.) 5-2
augusztus 30.: EC Peiting (GER-3.)–Feldkirch 0-3
szeptember 1.: Feldkirch–EC Peiting (GER-3.) 7-3
szeptember 5.: EHC Alge Elastic Lustenau–Feldkirch 3-4
szeptember 6.: Feldkirch–EHC Chur (SUI-3.)
szeptember 13.: Feldkirch–EHC Arosa (SUI-3.)

Galló Vilmos (Linköping, SWE)
augusztus 11.: Linköping–Skelleftea 6-0 (az első meccse a felnőttben, nem szerzett pontot)
augusztus 19.: Karlskrona–Linköping 1-4 (nem nevezték)
augusztus 23.: Linköping–Bern (SUI) (BL) 3-2 (b.u.) (első meccse a BL-ben, bár pályára nem lépett)
augusztus 25.: Vasteras (SWE-2.)–Linköping 1-2
augusztus 30.: Linköping–HIFK (FIN) (BL) 2-0
szeptember 3.: HIFK (FIN)–Linköping (BL) 1-2 (nem nevezték)
szeptember 5.: Bern (SUI)–Linköping (BL) 1-7 (nem nevezték)
szeptember 10.: Linköping–HV71

Gáspár Máté (Linz, AUT)
augusztus 14.: München (GER)–Linz 5-2 (nem nevezték)
augusztus 20.: TPS (FIN)–Linz (BL) 6-1 (nem nevezték)
augusztus 22.: Düsseldorf (GER)–Linz (BL) 6-3 (nem nevezték)
augusztus 27.: Linz–TPS (FIN) (BL) 2-3 h.u. (nem nevezték)
augusztus 29.: Linz–Graz (nürnbergi torna) 3-1 (nem nevezték)
augusztus 30: Nürnberg (GER)–Linz (nürnbergi torna) 4-3 (b.u.) (asszisztos volt)
szeptember 6.: Linz–Düsseldorf (GER) (BL)

Hári János (Leksand, SWE-2.)
augusztus 12.: Almtuna–Leksand 3-2 (b.u.)
augusztus 15.: Farjestad (SWE-1.)–Leksand 4-1
augusztus 16.: BIK Karlskoga–Leksands IF 0-1
augusztus 21.: Brynas (SWE-1.)–Leksands IF 4-1
augusztus 22.: Leksands IF–Brynas (SWE-1.) 5-2
augusztus 25.: Mora–Leksands IF 2-1
szeptember 1.: Örebro (SWE-1.)–Leksands IF 3-2
szeptember 5.: Vasteras–Leksands IF 2-0

Láday Tamás (Medicine Hat Tigers, WHL)
szeptember 4.: Lethbridge–Medicine Hat 2-3
szeptember 5.: Swift Current–Medicine Hat 2-4
szeptember 11.: Medicine Hat–Moose Jaw
szeptember 12.: Moose Jaw–Medicine Hat
szeptember 19.: Red Deer–Medicine Hat

Magosi Bálint (Briancon, FRA-1.)
augusztus 12.: Thurgau (SUI-2.)–Briancon 2-3 (b.u.)
augusztus 14.: Briancon–Gap (Tournoi des Alpes) 5-4 (b.u.)
augusztus 15.: Briancon–Grenoble (Tournoi des Alpes) 2-1 (b.u.)
augusztus 21.: Ambri-Piotta (SUI-1.)–Briancon 4-1
augusztus 28.: Chamonix–Briancon (Tournoi de Nice) 0-2
augusztus 29.: Nice–Briancon (Tournoi de Nice) 1-3
augusztus 30.: Briancon–Neuilly/Marne (Tournoi de Nice)
szeptember 2.: Red Ice (SUI-2.)–Briancon 7-1

Sebők Balázs (KalPa, FIN-1.)
augusztus 6.: KalPa–Karpat 2-1 b. (nem szerzett pontot)
augusztus 14.: KalPa–SaiPa 0-3
augusztus 15.: KalPa–Vaasa Sport 4-1
augusztus 22.: KalPa–Ocelári Trinec (CZE) (BL) 4-3 (b.u.)
augusztus 30.: KalPa–Stavanger Oilers (NOR) (BL) 2-1
szeptember 3.: Stavanger Oilers (NOR)–KalPa (BL) 3-0
szeptember 5.: Ocelári Trinec (CZE)–KalPa (BL) 6-0

Sofron István (Krefeld Pinguine, GER)
augusztus 14.: Iserlohn–Krefeld 5-0
augusztus 16.: Krefeld–Frankfurt (GER-2.) 8-1
augusztus 20.: Krefeld–Karpat (FIN) (BL) 0-2
augusztus 23.: Duisburg (GER-3.)–Krefeld 1-3
augusztus 27.: Karpat (FIN)–Krefeld (BL) 4-1
augusztus 29.: Vienna Capitals (AUT)–Krefeld (BL) 2-3 (b.u.)
szeptember 3.: Krefeld–Vienna Capitals (AUT) (BL) 5-6
szeptember 5.: Köln–Krefeld 2-6 (nem játszott)

Vas János (Slavia Praha, CZE-2.)
augusztus 4.: Jilhava–Slavia 4-3 b. (nem játszott)
augusztus 6.: Slavia–Karlovy Vary (CZE-1.) 5-2 (nem játszott)
augusztus 11.: Slavia–Benátky 1-3 (nem szerzett pontot)
augusztus 13.: Karlovy Vary (CZE-1.)–Slavia 5-3
augusztus 18.: Slavia–Litomerice 3-4
augusztus 20.: Junoszty Minszk (BLR)–Slavia 1-8
augusztus 21.: Poprad (SVK)–Slavia 3-7
augusztus 22.: Graz (AUT)–Slavia 2-1
szeptember 1.: Sparta (CZE)–Slavia 5-1
szeptember 3.: Slavia–Ústí nad Labem 5-2

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk