Fehérvár?Graz 2-3

   

2-0-ra vezetett a Volán, de büntetőkkel a Graz nyerte az ifj. Ocskay Gábor-emléktornát.

Az emléktorna döntője a névadó emlékezetének megfelelő pörgős játékkal indult. A Fehérvár gyakorlatilag végig egykapuzta ezt a húsz percet. A Graz nem tudott lépést tartani a hazaiakkal. Betalálni csak a végén sikerült, egy emberelőnyös helyzetet Sikorcin Ladislav értékesített.

A második harmad első fele is a Voláné volt, és a 31. percben Sikorcin egy újabb nem klasszikus fórgóllal megduplázta az előnyt. 2-0 után a Graz fokozatosan kiegyenlítette az addig meglévő mezőnybeli magyar fölényt, és az öt hátrányuk után kapott első emberelőnyüket belőtték Hetényi Zoltán kapujába, Poulsen a 36. percben szépített.

AVSG99

A harmadik játékrészre 2-1-es Fehérvár-vezetéssel korcsolyáztak ki a csapatok. Egyik társaság sem volt elég éles, ekkor egy közepesen élvezetes matinémeccsre emlékeztettek a látottak. Sajnos többször belealudtunk a védekezésbe és amikor másodszor-harmadszor is elváltottuk magunkat, akkor már nem volt menekvés az egyenlítéstől, a kiugró De Simone a 48. percben 2-2-re módosította az eredményt. A jég minősége és az idény eleji forma miatt nem alakult ki színvonalas játék, nagyon sok technikai hiba csúszott be. Mindkét csapat igyekezett megszerezni a tornagyőzelemhez hiányzó gólt, de ez sem a maradék időben, sem a hétperces hosszabbításban nem jött össze.

Végül a büntetők döntöttek, a Graz ebben jobb volt, ők az első kettőt belőtték, mi kihagytuk, így az emléktorna ebben az évben Grazba került. A 99ers 3-2-re nyerte a döntőt.

Az Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna programja:

szeptember 5., 15:30 HK 36 Skalica?Graz 1-2
szeptember 5., 19:00 Fehérvár?Olimpija Ljubljana 5-2
szeptember 6., 15:00 Olimpija Ljubljana?Skalica (Sportklub Tv, élő) 0-1
szeptember 6., 18:00 Fehérvár?Graz (Sportklub Tv, élő) 2-3 büntetőkkel

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum