Négy kiadó hely maradt a CHL-rájátszásban

 

A 16 csoportból 12-ben már kiderült, mely két csapat lép tovább a playoffba.

A Vítkovice Steel 3-1-re legyőzte a Nyemant, ezzel eldőlt, a csehek mellett az Adler Mannheim a másik továbbjutó, a fehéroroszok pedig kiestek. A Grenoble már korábban kiesett, hiába nyert 2-1-re a Blues Espoo ellen, a finnek számára nem volt tétje a találkozónak. Hasonlóan egy tét nélküli meccset nyert a Fribourg-Gottéron 4-3-ra a CHL-címvédő Luleával szemben. A Zürich Lions veretlenül nyerte a P csoportot, amit az Eisbaren Berlin elleni 2-1-es sikerrel biztosított be. A Djurgarden 5-3-as diadala pedig azt jelentette, hogy a svédek kerültek a legjobb 32 közé a Zug helyett.

Az utolsó fordulóban 4 mérkőzés bír téttel. A szombati SC Bern?Linköping meccsen ha a hazaiak nyernek, továbbjutnak, ha nem, akkor a HIFK lép a rájátszásba. Az Ocelári Trinec és a Sebők Balázst a soraiban tudó KalPa egymás ellen vív a továbbjutásért, a finneknek elég egyetlen pont is hozzá. A torna egyik meglepetéscsapata, a Storhamar remek szereplése miatt a Sparta Praha és a Genéve-Servette is egymás között kénytelen eldönteni a továbbjutást, a cseheknek ehhez pontszerzés szükséges. Vasárnap is rendeznek egy téttel bíró meccset, a Gapnak hazai jégen kell rendes játékidőben nagy aránnyal nyernie, miután Berlinben 6-1-re nyert az Eisbaren.

chlcsoport

A Sport Tv CHL-közvetítései:

2015. augusztus 20., csütörtök, 19:30: Krefeld Pinguine?Karpat Oulu
2015. augusztus 21., péntek, 18:00: Nyeman Grodno?Adler Mannheim
2015. augusztus 22., szombat, 16:00: KalPa?Ocelári Trinec
2015. augusztus 27., csütörtök, 17:30: Karpat Oulu?Krefeld Pinguine
2015. augusztus 28., péntek, 18:30: Sparta Praha?Storhamar
2015. augusztus 29., szombat, 15:00: Lulea?Fribourg
2015. augusztus 30., vasárnap, 15:00: KalPa?Stavanger
2015. szeptember 3., csütörtök, 17:30: HIFK?Linköping
2015. szeptember 4., péntek, 17:30: Vítkovice Steel?Nyeman Grodno
2015. szeptember 6., vasárnap, 15:00: Tappara?EV Zug

A CHL csoportbeosztása:

1-es csoport: SC Bern (SUI), Linköping (SWE), IFK Helsinki (FIN)
2-es csoport: Tappara Tampere (FIN), EV Zug (SUI), Djurgarden Stockholm (SWE)
3-as csoport: Red Bull Salzburg (AUT), HV71 Jönköping (SWE), SönderjyskE Vojens (DEN)
4-es csoport: Skelleftea AIK (SWE), Bílí Tygri Liberec (CZE), HK Nitra (SVK)
5-ös csoport: HC Davos (SUI), CSOB Pojistovná Pardubice (CZE), Farjestad Karlstad (SWE)
6-os csoport: Verva Litvínov (CZE), Blues Espoo (FIN), Grenoble (FRA)
7-es csoport: Black Wings Linz (AUT), Düsseldorfer EG (GER), TPS Turku (FIN)
8-as csoport: Red Bull München (GER), Klagenfurter AC (AUT), HC Kosice (SVK)
9-es csoport: Adler Mannheim (GER), Vítkovice Steel Ostrava (CZE), Nyeman Grodno (BLR)
10-es csoport: Karpat Oulu (FIN), Vienna Capitals (AUT), Krefeld Pinguine (GER)
11-es csoport: Lukko Rauma (FIN), Lulea (SWE), Fribourg-Gottéron (SUI)
12-es csoport: Ocelári Trinec (CZE), KalPa Kuopio (FIN), Stavanger Oilers (NOR)
13-as csoport: Sparta Praha (CZE), Genéve-Servette (SUI), Storhamar Hamar (NOR)
14-es csoport: Frölunda Göteborg (SWE), JYP Jyvaskyla (FIN), Sheffield Steelers (GBR)
15-ös csoport: Vaxjö Lakers (SWE), ERC Ingolstadt (GER), Braehead Glasgow (GBR)
16-os csoport: ZSC Lions (SUI), Eisbaren Berlin (GER), Gap Rapaces (FRA)

A rájátszás dátumai:

Legjobb 16 közé jutásért: 2015. szeptember 22. és október 6.
Nyolcaddöntők: 2015. november 3. és november 10.
Negyeddöntők: 2015. december 1. és december 8.
Elődöntők: 2016. január 12. és január 19.
Döntő: 2016. február 9.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum