9/30 Washington Capitals

 

Éppen egy évtizede, hogy Washingtonban új időszámítás kezdődött Alekszandr Ovecskin érkezésével. Azóta próbálnak ütőképes csapatot építeni köré, teljesen sikertelenül. Az orosz szélső az elmúlt tíz év legnagyobb vesztese.

Idén is elindítottuk 30 napos sorozatunkat, amelyben az NHL egy-egy csapatát tesszük alapos vizsgálat tárgyává. Bemutatjuk a változásokat és hogy mire számíthatunk a 2015/16-os szezonban.

3 MVP-díj, 5 gólkirályi cím, egy-egy Hart- és Calder-trófea, és 7 részvétel az év csapatában. És ez csak egy rövid válogatás Ovecskin eredménysorából, amelyből egyetlenegy dolog hiányzik, a Stanley Kupa. A fővárosi csapat, és benne az orosz szélső, hiába produkál évről évre kitűnő eredményt, ha a rájátszásban egyszerűen elfogy a tudomány. A Capitalsra hatványozottan is igaz, hogy a playoff más kávéház, hiszen az elmúlt tíz évben egyszer sem jutottak túl a második körön, ráadásul folyamatosan bukták el a hetedik meccseket, előfordult, hogy hazai jégen.

A sorozatos kudarcok miatt a tavalyi holtszezonban elkezdődött egy újraépítés, amit idén nyáron tovább folytattak. Kezdődött azzal, hogy új edzőt hoztak a csapathoz. Elcsábították Barry Trotz mestert Nashville-ből, aki kifejezetten jól sepert, hiszen életet lehelt az egy évvel korábban borzasztóan teljesítő csapatba és Ovecskinbe, ám a playoffban előjött a szokásos betegség, 3-1-es előnyről kiestek a Rangers ellen. A sorozatos kudarcok ellensúlyozásaként a rebuild néhány hónapja tovább folytatódott, nem is akárhogyan.

Egy csere keretében megszerezték az olimpia amerikai hősét, T.J. Oshie-t, akivel összeállhat a liga egyik legjobb támadósora, hiszen Oshie és Ovecskin között az NHL egyik legjobb előkészítője, Nicklas Backström fog centerezni. A szabadpiacról is érkezett egy ember, mégpedig a minden playoffrutinnal felvértezett Justin Williams, aki három aranygyűrűje mellett a rájátszás legjobbjának járó Conn Smythe-trófeát is átvehette 2014-ben. Ha van valaki, aki az egyenes kieséses szakaszban átlendítheti a csapatot a holtponton, akkor ő lesz az.

ovecskin2

Az érkezők mellett voltak persze olyan játékosok, akiknek a megtartása a jövő tekintetében kulcskérdés volt Washingtonban. Ebből a szempontból a legfontosabb Braden Holtby és Jevgenyij Kuznyecov. A hálóőr igazi franchise-kapussá forrta ki magát, így nem volt nehéz kiharcolnia azt, hogy a fizetését több mint a háromszorosára növeljék, egészen 2020-ig. A 23 éves orosz sem adta alább, 900 ezer dolláros fizetését emelték 3 millióra a tavalyi szezon után, újabb két esztendőre.

A keret átalakítása természetesen veszteségekkel is járt, ebben a rovatban a legnagyobb név Mike Green, illetve a Troy Brouwer, Eric Fehr, Joel Ward hármas. A 29 éves bekk szabadügynökként távozott Detroitba. Néhány éve még a liga egyik legjobb offenzív felfogású védője volt, ám több súlyos sérülést is elszenvedett, így az majd csak a szezon közben derül ki, hogy a Caps jól tette-e, hogy elengedte, vagy nagyot hibázott vele. Egészen más a három csatár helyzete, hiszen nem világklasszisokról beszélünk, hanem igazi iparosokról, tipikusan olyan játékosokról, akiket senki sem szeret ellenfélként, de szívesen látná a csapatában. Ütnek, vernek, kaparnak, csípnek, harapnak és ehhez még képesek hozzátenni húsz találatot is a harmadik-negyedik sorból. A trió távozását a védelem fogja megérezni az öt az öt elleni játékban és emberhátrányban egyaránt. Mindhárom játékosnak köszönhető, hogy ebben a statisztikai mutatóban a Caps az élen végzett, így az első számú feladat, hogy hasonlóan sikeres csapatrészt építsen a távozók után. Brouwer egyébként az Oshie-üzlet keretében került St. Louisba, míg a Fehr, Ward kettős ellenérték nélkül távozott szabadon, előbbi éppen a közvetlen riválishoz Pittsburgh-be, utóbbi a nyugati partra, San Joséba.

A rosterben történt változások után lássuk, hogyan nézhet ki a line-up. Ahogy írtuk, az első sor adott, Ovecskin és T.J. között Backström játszik. Az egyetlen kérdőjel csupán az, hogy a svéd centernek május végén csípőműtétje volt, ami után öt hónapos gyógyulási időt jósoltak számára. Könnyen elképzelhető, hogy hiányozni fog az első két-három hétben, így a helyére Kuznyecov léphet, aki mellett normál esetben Johansson és Williams szalad majd. A harmadik sorban nem lesz változás, Andre Burakovsky, Jay Beagle, Brooks Laich kergeti majd a pakkot, a negyedikben pedig Chimera, Latta és Wilson. Ha ebből a 12 játékosból bárki kiesne, az első számú tartalék a centerként és szélsőként is egyaránt bevethető Sztaniszlav Galijev, aki két mérkőzést már az előző szezonban is kapott.

OshieMedia1

A hátsó hatos legerősebb párosa a Penguins két egykori játékosa, Niskanen és Orpik. Mellettük szokás szerint Carlson és Alzner játszik majd, míg az utolsó két helyre három játékos pályázik, név szerint Orlov, Schmidt és Connor Carrick. A 21 éves bekkben látják az új Greent, aki az AHL egyik legponterősebb hátvédje volt tavaly a maga 42 pontjával. Kapusposzton Holtby kirobbanthatatlan, amit nemcsak az új szerződése erősít meg, hanem az elmúlt szezonban elért egyéni rekordja, minden kategóriában. Az egyetlen probléma vele kapcsolatban, hogy 71 meccsen lépett jégre, kicsit túlhajszolták és nincs megfelelő helyettese. Grubauerrel ugyan hosszabbítottak, de sokak szerint Peters alkalmasabb második számú hálóőrnek. Erre a kérdésre majd az edzőtábor és a felkészülési meccsek után kapunk választ.

Mindent összefoglalva az látszik, hogy Washingtonban két év után végre sikerült csapatot építeni Ovecskin köré. Trotz remek munkát végzett, a mögöttünk álló szezonban a hatodik legtöbb gólt lőtték, emberelőnyben a leghatékonyabbak voltak, a hetedik legkevesebb gólt kapták, csak emberhátrányban vannak a középmezőnyben. Ez a teljesítmény sima playoffot biztosított tavaly és erre számíthatunk most is. Egyedül mentálisan nem tudott felkészülni a Caps a rájátszásra, Trotznak ezt az egyet kell orvosolnia. Amennyiben átlépik saját árnyékukat és továbbmennek a második fordulóból, az akkora lökést adhat a csapatnak, amiből még egy kupagyőzelem is kisülhet. De ha nem, akkor Ovecskin előbb-utóbb nem mossa le magáról az örök vesztes jelzőt.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 2-0VÉGE
október 24., csütörtök
AL 19:40 IKOLHL 2-6VÉGE
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 2-1VÉGE
EL 17:30 GYEMIS 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 1-5VÉGE
EL 18:30 DABBJA 2-9VÉGE
EL 18:30 FTCDEB 5-2VÉGE
ICEHL 19:15 KACAVS 0-1VÉGE
október 26., szombat
EL 18:00 ETOWRM 
EL 18:00 OHALHL 
EL 19:00 SZGIKO 
EL 19:00 ZEGSPC 
EL 19:40 FTCVAS 
október 27., vasárnap
EL 14:05 BJAFTC 
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRAFHA 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCMIS 
EL 18:30 DEBDAB